Kortárs, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-6. szám)

1997 / 4. szám - Vida Gábor: Torony, emelkedőben (elbeszélés)

32 -án egészen új rendszerbe állnak. De ez az óra nem volt ilyen. Ez valami boszorkány­ság, mondta, és elment valamit inni. Semmi nem a régi már. - A visszaszámlálás - mondta Horgas úr félhangosan, de a polgármester olyan haragosan nézett rá, hogy azonnal elhallgatott, és elvonult az irodájába. A reggeli lap leleplező­ cikket közölt róla. Azzal vádolták, hogy bűnös nemtörő­dömsége is oka, ső­t, elsőrendű oka a torony várható katasztrófájának. A cikkíró valami régi szakfolyóiratból előbányászta az építész fiatalkori dolgozatát, amelyben a főtér és a városháza stílusáról, a kompozíciós elvek belső ellentmondásáról, az épületegyüttes labilitásáról volt szó. Első gondolata az volt, hogy becsületsértési pert fog indítani. Ám ahogy haragja csillapult, egészen más dolog kezdte foglalkoztatni. Hir­telen jókedve lett. Arra gondolt, hogy amint elcsitul a torony körüli hercehurca, mindegy mi lesz, benyújtja a főtér átépítésének tervezetét, ami, és ezt a történtek is alátámasztják, sohá már nem halasztható. Bármelyik épülettel megtörténhetik az, ami a toronnyal, sőt, bizonyára meg is történik, ha a szükséges kiigazítást nem végzik el idejében. Ez a mi küldetésünk. Asztallapnyi papírlapot vett elő, és rajzolni kezdett. Előbb a tér házainak homlokzatát rajzolta újra. Hol egy díszítményt parancsolt le, hol az ablakok rendjét szabta át, kiigazított oszlopsorokat, boltíveket. Gyorsan rajzolt, hevenyészett vázlatok voltak, de munkája megelégedéssel töltötte el. A nagy stílus vonalvezetése. Iszogatta a gint, és gyermeki örömmel húzogatta a vonalakat. Mikor a torony került sorra, egy kicsit elgondolkozott. Ezzel volna baj? - kérdezte magától. Ez lenne az elhibázott, a rosszul megválasztott archimedesi pont, ahol a tévesen kiszámított erővonalak végül is oly sze­rencsétlen, de talán igazságos módon találkoznak? Másik torony kell. Ez a mostani vas­kos, öreges, inkább hasonlít egy régi várkastély tornyára, mint egy békés városéra. Kar­csú, elegáns, nőies torony kell. Ne emlékeztessen várra, mecsetre, tűzoltótoronyra, ha­nem egy szép, karcsú nőre. Szőke vagy barna, mindegy. Igazi nő legyen... Kopogtattak az ajtón. Alig volt ideje fiókba gyűrni a lapokat. Alacsony, mocskos ember volt. Hosszú ballonkabát, ráncos, vigyori arc. Angelus. - Maga a polgármester? - kérdezte mormoló, de agresszív hangon. -Nem. - Hát ki maga? - A főépítész - válaszolta Horgas úr automatikusan, majd magából kikelve ordítot­ta: - Maga kicsoda, mit keres itt, ki engedte be?! Angelus hunyorogva nézte az építészt, várt egy kicsit, amíg az magához tér. - Én meg tudom állítani a tornyot - mondta hirtelen. - Igen? És miért emelkedik a torony? - szögezte neki Horgas úr a keresztkérdést. - Mert pocsék. Elhibázott, ha ez jobban tetszik - felelte Angelus. - Miért akarná megállítani? - Nem akarom, de meg tudom, ha maga is úgy akarja. Horgas úr ezen egy kicsit elgondolkozott, hogy akarja-e, ha már így állnak a dol­gok. Az ablakhoz lépett, és kinyitotta. Rémes, hogy egyesek soha nem mosdanak. - Mondjuk, hogy akarom - enyhült meg. Beszélgetni támadt kedve ezzel a vajá­­kossal. Higgadt lett, figyelmes, kitisztult az agya. Állítsuk meg, vagy engedjük szélnek a tornyot, gondolta, vajon melyik a bölcsebb dolog, melyik az előnyösebb? - Ha egy nő szeretne engem, akkor megállna - mondta Angelus. - Mosdjon meg, és menjen el a kuplerájba.

Next