Kortárs, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 4. szám - Vida Gábor: Torony, emelkedőben (elbeszélés)
32 -án egészen új rendszerbe állnak. De ez az óra nem volt ilyen. Ez valami boszorkányság, mondta, és elment valamit inni. Semmi nem a régi már. - A visszaszámlálás - mondta Horgas úr félhangosan, de a polgármester olyan haragosan nézett rá, hogy azonnal elhallgatott, és elvonult az irodájába. A reggeli lap leleplező cikket közölt róla. Azzal vádolták, hogy bűnös nemtörődömsége is oka, sőt, elsőrendű oka a torony várható katasztrófájának. A cikkíró valami régi szakfolyóiratból előbányászta az építész fiatalkori dolgozatát, amelyben a főtér és a városháza stílusáról, a kompozíciós elvek belső ellentmondásáról, az épületegyüttes labilitásáról volt szó. Első gondolata az volt, hogy becsületsértési pert fog indítani. Ám ahogy haragja csillapult, egészen más dolog kezdte foglalkoztatni. Hirtelen jókedve lett. Arra gondolt, hogy amint elcsitul a torony körüli hercehurca, mindegy mi lesz, benyújtja a főtér átépítésének tervezetét, ami, és ezt a történtek is alátámasztják, sohá már nem halasztható. Bármelyik épülettel megtörténhetik az, ami a toronnyal, sőt, bizonyára meg is történik, ha a szükséges kiigazítást nem végzik el idejében. Ez a mi küldetésünk. Asztallapnyi papírlapot vett elő, és rajzolni kezdett. Előbb a tér házainak homlokzatát rajzolta újra. Hol egy díszítményt parancsolt le, hol az ablakok rendjét szabta át, kiigazított oszlopsorokat, boltíveket. Gyorsan rajzolt, hevenyészett vázlatok voltak, de munkája megelégedéssel töltötte el. A nagy stílus vonalvezetése. Iszogatta a gint, és gyermeki örömmel húzogatta a vonalakat. Mikor a torony került sorra, egy kicsit elgondolkozott. Ezzel volna baj? - kérdezte magától. Ez lenne az elhibázott, a rosszul megválasztott archimedesi pont, ahol a tévesen kiszámított erővonalak végül is oly szerencsétlen, de talán igazságos módon találkoznak? Másik torony kell. Ez a mostani vaskos, öreges, inkább hasonlít egy régi várkastély tornyára, mint egy békés városéra. Karcsú, elegáns, nőies torony kell. Ne emlékeztessen várra, mecsetre, tűzoltótoronyra, hanem egy szép, karcsú nőre. Szőke vagy barna, mindegy. Igazi nő legyen... Kopogtattak az ajtón. Alig volt ideje fiókba gyűrni a lapokat. Alacsony, mocskos ember volt. Hosszú ballonkabát, ráncos, vigyori arc. Angelus. - Maga a polgármester? - kérdezte mormoló, de agresszív hangon. -Nem. - Hát ki maga? - A főépítész - válaszolta Horgas úr automatikusan, majd magából kikelve ordította: - Maga kicsoda, mit keres itt, ki engedte be?! Angelus hunyorogva nézte az építészt, várt egy kicsit, amíg az magához tér. - Én meg tudom állítani a tornyot - mondta hirtelen. - Igen? És miért emelkedik a torony? - szögezte neki Horgas úr a keresztkérdést. - Mert pocsék. Elhibázott, ha ez jobban tetszik - felelte Angelus. - Miért akarná megállítani? - Nem akarom, de meg tudom, ha maga is úgy akarja. Horgas úr ezen egy kicsit elgondolkozott, hogy akarja-e, ha már így állnak a dolgok. Az ablakhoz lépett, és kinyitotta. Rémes, hogy egyesek soha nem mosdanak. - Mondjuk, hogy akarom - enyhült meg. Beszélgetni támadt kedve ezzel a vajákossal. Higgadt lett, figyelmes, kitisztult az agya. Állítsuk meg, vagy engedjük szélnek a tornyot, gondolta, vajon melyik a bölcsebb dolog, melyik az előnyösebb? - Ha egy nő szeretne engem, akkor megállna - mondta Angelus. - Mosdjon meg, és menjen el a kuplerájba.