Kortárs, 1997. január-június (41. évfolyam, 1-6. szám)

1997 / 4. szám - 1956 az irodalomban (Bodnár György, Standeisky Éva, Gömöri György, Kenyeres Zoltán, Lengyel Balázs, Pomogáts Béla, Czigány Lóránt és Rónay László írásai)

1956 az irodalomban Az itt közölt szövegek 1996. október 29-én, az írószövetség székházában rendezett tu­dományos konferencián hangzottak el. Bodnár György Egy fejezet az 1956-os forradalom előkészítéséből AZ ÚJ HANG 1955 SZEPTEMBERE ÉS 1956 OKTÓBERE KÖZÖTT Életem nagy történelmi szerencséjének tekintem, hogy 1955 szeptemberétől 1956 októbe­réig az Új Hang felelős szerkesztője lehettem. K. Nagy Magda, az egykori Győrffy-kollégista közvetítette a felkérést, aki arról is tájékoztatott, hogy a dezignált főszerkesztő Simon István. Közeli jó barátom volt ez a szelíd költő, hiszen mind a kettőnket az Eötvös-kollégium indított el a pályán. Még nem voltunk harmincévesek, s tudtuk, hogy nagy lehetőséget kaptunk a sorstól. Nagy Imre 1953­ júniusi beszéde mindkettőnk felszabadítója volt, s Rákosi Mátyás restauráció­ja sem tudott eltéríteni bennünket a reformok eszményeitől, attól a hittől, hogy a közösségi tár­sadalom megszabadítható a diktatúrától és a törvénytelenségektől. S hamar rokon szellemű tár­sakra találtunk a szerkesztőség összeállításában is. Czine Mihályt és Tamás Attilát még az egye­temről ismertük, Csoóri Sándort pedig falusi versbeszámolói hozták közel hozzánk. Később kiderült, hogy a szerkesztőségben a párt kiküldöttjére, Baranyi Gyulára is támaszkodhatunk. Először új programon törtük a fejünket, hamar felismertük azonban, hogy a kor jó folyóira­tának programja olyan célok követése lehet, amelyeket a forrongó idő és az autonóm létezését visszavívó irodalom fogalmazhat meg. Azt tudtuk, hogy havi folyóiratként más szerepet kell vállalnunk, mint amit akkor már kiküzdött magának a történelmi drámában az Irodalmi Újság. Mi úgy véltük, hogy az irodalom belső törvényeit is helyre kell állítani, a kitaszított értékeknek újra életteret kell adni, s az új írónemzedékek függetlenségi harcát is vállalni kell. Utólag mind­ezt úgy is fogalmazhatnánk, hogy a diktatúraellenes forradalom nem elégedhet meg a korláto­zó politikai, gazdasági és társadalmi rendszer lerombolásával, hanem vissza kell adnia az önel­vű létezés szabadságát az irodalomnak is. Ezért emlékezhetnek sokan az Új Hangra mint a for­radalom szellemi előkészítőjére, s szerkesztői és munkatársai ezért tekinthetik másfél évét éle­tük szabad és boldog idejének. Ezek a nyomok azonban a politika és a harc kemény esemény­­története mellett szükségképpen halványak. Talán érthetően ma is kevés szó esik a forradalom szellemi előkészítésének e fejezetéről, az irodalom és a művészetek belső törvényeinek helyre­­állítási kísérleteiről, amelyeket majd egy nagyobb távlatú történelmi visszapillantás bizonyára nagyobb arányúnak mutat. 1955 és 1956 Új Hangjának az volt a titka, hogy megérezte az utolsó három év felszabadult és egyre halmozódó energiáit. Ezért nem csak a szerkesztők írótársi és kritikusi vonzalmai ve­zették el a folyóiratot először is az 1948 körül indult írónemzedékhez. Az Új Hang Ady Endréje Juhász Ferenc volt. Irodalomtörténeti várományosa volt ő már ennek a szerepnek, hiszen 1954- ben már megírta A tékozló országot, amely már egyszerre fejezte ki az „elhallgatott”-at és a „ki­mondhatatlan”-t, valamint a költő függetlenségi harcát és poétikai magánforradalmát. Aligha véletlen, hogy már a kortársi kritikusok kihallották a magyar szocializmus eltorzulására vissza­tekintő költő megrendült szavait is. Ebben az eposzban Juhász Ferencnek sikerült korábbi szór­ványos eredményeit összegeznie, és magasabb egységgé formálnia. Éppen ezért e műve egy­ 43

Next