Kortárs, 1998. január-június (42. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 6. szám - Kolozsvári Papp László: Pol Pot
miből is jómagam is megtudtam, milyen is az értelmiségi útja az osztályhatalomhoz, s hogy mivel van kikövezve! A fenébe!, mindig elkalandozom, pedig az értelmiségi doktrinerségről akartam írni. Számomra ez a század Pol Pot halálával ért véget - akár igaz, akár kacsa!, mert hogy fel fog ő még támadni dzsungelkunyhójában, s nem csupán elveiben, abban nem kételkedem, túl jó biznisz, akkor a dohány nem szállhat el a hullahamvasztás füstjével! Azért épp Pol Pot, mert őt tartom a század legbűzösebb, legförtelmesebb diktátorának, az elv (úgy is mint az elvtárs szó első szótagja) legteljesebb sűrítményének, az értelmiségi doktrinerség párlatának, rózsaolajcsöppjének, a Nap egy köbcentiméterének, mely tonnákat nyomna, ha le lehetne hozni a Földre, a középpontból véve a mintát. Amiképpen azzal az 1903-as brüsszeli eseménnyel vette kezdetét a század, amikor is egy gyapjúraktárban két részre szavazta magát egy párt, csupa jelentéktelen figura, akkora hatalommal sem, mint van a galacsinhajtó bogárnak a galacsinon. Akik a szavazásból többségben kerültek ki, attól fogva, orosz eredetű szóval, bolseviknek nevezték magukat, a kisebbik rész pedig menseviknek. Igazán jó, egyszerű elnevezések. Nem? 1903 és 1998 között terülünk hát el, belezárva az emberiség történelmének legrettentőbb századába... Hogy vitatható a Pol Pot-i elsőség? Hogy koponya- és lábszárcsonthegyeket mások is emeltek e században?! Hogyne! Időben egy kicsit széthúzva még nagyobbakat is! Ámbátor a hatmillió lakosból négymilliót semmisíteni meg, végül is békésen már úgy érzem, nem háborúban, golyóval, tűzzel, vassal, a világ nagyjainak szeme láttára, csupán eszménk erejével (ahogyan azt Aczél György mondaná) az nem akármi! Végül is, lelkületileg némi írói szabadságot véve hozzá egy olyan egyre frusztrálódóbb dzsungelcsoportocskáról van szó, mely issza a dzsungelharc és -pocsolya keserű levét, s csak az vigasztalja, hogy ha győz, akkor megbünteti a gonoszt, s neki is jó lesz, az eszme jegyében s ereje által. Aztán hogy közben mivé degradálódott számára az emberélet, s degenerálódott benne úgyszintén az emberélet, arról vall a négymillió hulla Kambodzsában. Továbbfejtve: a harmincmillió hulla Sztálin birodalmában, a maoisták hulladombocskái, és így tovább! Adjuk mégiscsak Pol Potnak az elsőbbséget, hiszen Sztálin diktatúrájának volt nagysága és sodrása, a fehér-tengeri csatorna, például, az év nagyobb részében befagyott tengereket kötött össze a lépten-nyomon befagyó csatornával, vizét hegyeken kellett átemelni - száz-?, kétszáz-?, hány százezer halott? -, vagy Ukrajna körülzárása egészen addig, amíg bizton nem volt remélhető, hogy a katlanban rekedtek éhen haltak! Mi ehhez képest az őserdőbe kollektív gazdálkodni bezavart háziasszonyok, gyermekek, orvosok és kishivatalnokok serege...?! Elmondhatjuk, hogy az ötlettelenség maga. A fáradt, dekadens, minden részletében kimunkált, már-már unott tömeggyilkosság. Eszközigénytelen, s önmagában bármily borzalmas is, inkább undorító. Nem mondhatja az ember: tyűha!, Sztálin elvtárs, ez már döfi!, a haláltáborokból nyugati civilizációt szagolt, valahogy hazavergődő hadifoglyokat, zsupsz!, egy nekifutással, a hazatérés lendületét mintegy továbblendítve, továbbítani a Gulagra! Azt a fűzfán fütyölőjét! Nekem ez akkor sem jutott volna eszembe, ha száz évig élek! Hitler egy világháborút fogyaszt ránk! Még hogy kisszerű, büdös, nyamvadt tömegelsorvasztás a dzsungelmocsárban! Csak a Szovjetunió veszít vagy húszmillió emberéletet - harcosban, hadifogolyban, civilben! És a harcba belezavart, sőt bele is lelkesített német tökfilkók tizenkét milliója? Az összesen tán, ha jól emlékszem valamelyik statisztikára, mintegy negyvennegyvenöt millió halott, Adolf rovásán (szó köztünk maradjon, és azoknak a rovásán is, akik mohón bosszút állnak az első világháborút elvesztő Németországon és szövetségesein, mert a vae victis!, a bosszú érzésénél nincs kéjesebb - és primitívebb! - érzés; szép sírvilágot növelve föl két évtizeddel későbbre!). És mégiscsak hagyjátok meg nekem Pol Potot! Soha jobb-szebb példa az akaratától megfosztott, mindig védekezésképtelen lakosság boldogítására, akarata ellenére, valamiféle dokt