Kortárs, 1998. január-június (42. évfolyam, 1-6. szám)
1998 / 6. szám - Czigány György: Fiam, Petőfi Sándor (vers)
Czigány György Fiam, Petőfi Sándor Csoóri Sándornak Arcod kigyúlt, zászlóként lobogó testtel állsz a Pilvax előtt, futsz a Corvin közben, ott vagy az Országház terén s minden csatatéren rossz bőrben vagy, fiacskám, baljós láz van egykor oly szelíd, szerelmes szemeidben. És reszket ifjú kezed, mint bölcs öregeké, amint bort tölt az áhítat rideg pohárba. Kipattanó izmok dühe van arcod csontjain: kegyetlen volnál?- lázak bilincseiben szabad! Holott odaadóan nyújtózik pillantásodban a róna, s a homályból kék gyümölcsfák néznek terád, kit ürömével a tapasztalás annyiszor kínált sötét poharából... Kisfiam, azt hallom, vért köptél, mégis kardot kívánsz, katona lennél; a gyávaságtól megrezzent szívvel suttogod, mondod és kiáltod gyöngéden a gyermekien szép forradalmat, hogy mezíten koporsón, vérző hátadon dübörögjön majd a föld, míg vigyorogva esküdöznek, kiknek csak sírni szabadna. Itt az idő!- csak a te szegény, enyésző szívedben élhet Magyarország. Féltünk, fiam, és félünk: nem áldott földbe, ócska legendába vetnek téged, nehéz évszázadok eleven sírjába temetnekköltő és vértanú, te elszánt boldogság-cselekvő! Ki avat boldoggá téged - hűség mártírja - kinek minden szívütése imádság volt?! MAGYAR MÁRCIUS 65