Kortárs, 1999. január-június (43. évfolyam, 1-6. szám)
1999 / 3. szám - Gömöri György: Harmincéves az Új Égtájak
országban. Viszont még ez a harmadik kötet (Asszonyáldó, Stockholm, 1966) sem ütötte meg, szerintem legalábbis, az antológia átlagszínvonalát. (Ezt egyébként meg is írtam egy rövid, de velős recenzióban az Új Látóhatár 1967/1. számában.) A hetvenes években aztán Thinsz javított, groteszkebb, egyszersmind modernebb lett, talált magának egy hangot. Ha tehát az Új égtájakat hat évvel később kell válogatnom, alighanem őt is bevettem volna, de a '66-os helyzetet tekintve ki kellett hagynom, amit a kritika egy része az orrom alá is dörgölt. Visszatérve az antológia előkészítéséhez, Juhász halála után gond lett, hogy ki írja meg a bevezetőt. Lehetőleg idősebb és tekintélyes írótársat kellett találnom, s bevallom, először Cs. Szabó Lászlóra gondoltam, aki nemcsak kitűnő esszéista volt, de pár évvel korábban már szerkesztett egy jelentős magyar versantológiát. Csé azonban váratlan hevességgel visszautasította ajánlatomat. Mindez a Bush House-ban történt, a BBC magyar osztályán, az ötvenes évek óta Csé munkahelyén. Csé korábban gyakran foglalkozott velünk, új emigráns fiatalokkal, kicsit tanárosan, de mindig jóindulatúan igyekezett bennünket eligazítani az emigránslét rejtelmeiben. Most azonban mintha ingerült lett volna, körülbelül így nyilatkozott: „Amikor kijöttetek, segítettem, mert szükségetek volt rá. Közben felnőttetek, saját köteteitek vannak - álljatok meg a saját lábatokon!” Nemigen értettem az egészet. Az Új égtájaknak nem szívhez szóló ajánlólevélre volt szüksége, hanem rokonszenvező megmérettetésre, arra, hogy egy idősebb pályatárs elmondja: körülbelül mennyit ér ez a nemzedék. Lehet, hogy Csé kicsit féltékeny volt egyikünkre-másikunkra? (Köztudomású volt, milyen hosszú időbe telt, amíg Csé rádiós kollégájának, Siklós Istvánnak kétségtelen tehetségét fölismerte és elfogadta.) Csé elzárkózásától nem estem kétségbe, annál is kevésbé, mert ez idő tájt már közelebb kerültem Határ Győzőhöz, ismeretségünk kezdett barátsággá szilárdulni. Tudtam, ha felkérem rá Győzőt, ő megírja a bevezetőt. Ami nem lesz „objektív”, de miért is legyen az? Viszont nagyon jól meg lesz írva. Erről előbb tájékoztattam Csicsery-Rónayt, aki lelkesen fogadta a gondolatot, így hát (harmadikként) Határ lett a mi igazi „felvezetőnk”. Azt írt, amit akart, bevezetőjében felsorolt vagy egy tucat nevet, azokét, akik még benne lehettek volna az antológiában (Thinsztől még idézett is!). De ami a lényeget illeti, Határ nemcsak elnéző volt velünk, de ítéleteiben nagylelkű: „Rokonszenves szellemcsapat - írta -, mert úgy érkezik, hogy mindenestől levetette - vagy a legjobb úton van, hogy levesse - legrosszabb hagyományainkat, a szónokiasságot, a mű-ünnepélyességet... az önsajnálatot és az avatag formák avatag hóbortját”, s ami az egyes költőket illeti, mindegyikről igyekezett a lényeget és (amennyire lehetett) a legjobbakat mondani. Ennél többet pedig előszóírótól a mégoly igényes szerkesztő sem várhat el. 1967 vége lett, mire az antológia anyagát Határ Győző „bevezető őszinte beszédjével elküldtem New Yorkba és Washingtonba. Csicsery-Rónay István írja örvendezve (1968. január 2- án): „A kéziratot megkaptam, s azt hiszem, az emigrációs könyvkiadás nagy szenzációja lesz.” Reisch Alfréd, a Szabad Európa Bizottság referense is látta a kéziratot, és bizonyos fenntartásai ellenére (amelyeket angol nyelvű levélben közölt velem) biztosított támogatásáról. Most már csak a nyomda hiányzott: az Occidental Pressnek nem volt saját nyomdája, mindig másutt dolgoztatott. István némi habozás után (mert a New York-i nyomda is rendszeresen késett kiadványaival) úgy határozott, a Magyar Műhelynél nyomtat. A műhelyesekkel kapcsolatban nekem voltak kétségeim, de Csicsery-Rónay megnyugtatott: „A könyv hamarosan meglesz - írja 1968. május 2-án kelt levelében. -Jövő héten repülök Párizsba, beszélek velük.” Persze mindig közbejön valami, amire az ember nem számít: párizsi diákfelbuzdulás, Cohn-Bendit, sztrájkok, konfrontáció. Ennek ellenére szeptemberben már kaptam korrektúrát. Kezdtem reménykedni, hogy karácsonyra lesz könyv. Magyar versek Aranytól napjainkig, Anonymus, Róma, 1953.