Kortárs, 1999. január-június (43. évfolyam, 1-6. szám)

1999 / 6. szám - Szepesi Attila: Az anarcsi boszorkány - Czóbel Minka varázslásai

Szepesi Attila Az anarcsi boszorkány CZÓBEL MINKA VARÁZSLÁSAI Évekkel Ady költői forradalma előtt élt a Szabolcs megyei Anarcspusztán, a világ végén egy különös boszorkány. Egy istenáldotta költő, Czóbel Minka, irodalmunk egyik legnagyobb, legtitokzatosabb varázslója, akiről közvéleményünk láthatóan nem akart és ma sem akar tudo­mást venni. Megelőzte pedig a korát, több köze volt metafizikához, illanó sejtelmekhez és szá­­zadvége-hangulathoz, mint bárki másnak. Azon az áttörhetetlennek látszó falon, mely Arany János varázslatos világa és az Adyé kö­zött húzódik, s melyet évtizedekig hiába ostromoltak a magyar poéták, Czóbel Minka szaba­don átjárt, mint egy test nélküli tündér, aki - ha neki úgy tetszik - szellemalakot ölt. Átjárt a fa­lon, legalábbis átszellemült pillanataiban, mert kevés olyan költője volt valaha is a magyar Par­nasszusnak, aki egyenetlenebb életművet hagyott hátra, mint ő. Ám ahhoz kétség nem férhet, hogy ez a testi valójában rút boszorkány, ez a sugallatai és spirituális színérzékelése szerinti nő-Verlaine olyan verszenéket hallott meg, és a magányos szellem olyan sóvárgását fogalmaz­ta dalokká, az ezredvégi széttöredezettségben is olyan misztikus áhítatú és démoni fényudva­­rú szavakat mondott ki, melyek ma is modernek. Magányos lélek volt, és az is maradt. Egy ifjonti álmaiba és enervált világvágyába bele­­nyakló generáció olyan különce, aki - miközben szellemrokonai és indulása társai, Justh Zsig­­mondtól Reviczky Gyuláig, Gozsdu Elektől Gulácsy Lajosig mind rövid pályafutás után, a jó­zanság meg a téboly határmezsgyéin egyensúlyozva hanyatlottak alá a korai pusztulásba -, ő, a verselő vidéki úriasszonnyá devalvált szoknyás poétalángész kis híján száz esztendeig élt. Mindenkit túlélt, csak a maga baljós árnyékán nem sikerült átúllépnie. Életidegen és - rejtetten, szinte félve titkoltan - hatalmas életvágyat rejtő mindentudó. Ide­gen nyelveket anyanyelvként beszélő, keleti bölcseletekben, szellemidézésben évmilliárdokat ujja hegyén táncoltató, misztikus álmokban otthonos boszorkány. Külsejében rút asszony, aki­ben a halálvágy és a spirituális sóvárgás összekeveredik. Egyszerre szent és morbid, akinek ál­mait visszafogja a konvenció, de oldottabb pillanataiban a nyelve ráhangolódik az új idők új dalaira, az eljövendő korok lázbeszédére. Az az időszak, melyben fel-felszikráznak remekei, a poétai otthontalanságé. A költőkre nyomasztóan súlyosul a hatalmas elődök szellemárnyéka. Érzik a világ új borzongásait, de nin­csen szavuk, hogy azokat kimondhatnák. Csupa megbicsaklott próbálkozás, ellobbant élet, csupa félig sikerült életmű. A látomás eleven, de a versbeszéd öröklött verklihangja miatt a köl­tő nem tudja az érvényes szót kimondani. Új versmuzsikához új hangszerek is kellenének, ám ezek fájóan hiányoznak még. Mintha mindnyájukra érvényes volna a kitűnő Cholnoky Viktor novellájának szentenciája: Paganinit hajdan álmában meglátogatta az ördög, és megmutatta neki, hogyan kell hegedülni, ám eme kispolgári korszak alkotóit elkerüli az ördög, a művészek démona, nekik maguknak kéne az új idők új dallamait megérezniük. Cholnoky hőse (és persze maga az író is) az ördög tüntető távolmaradását az alkohollal kompenzálta. Czóbel Minka, a jól szituált vidéki polgárasszony már neveltetése miatt sem te­

Next