Kortárs, 2002. január-június (46. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 6. szám
HÍRÜNK A VILÁGBAN 97 mus című folyóirat, melyben Kassák Lajos, József Attila, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső verseit a kiváló olasz költők, Leonardo Sinisgalli, Paolo Santarcangeli és Folco Tempesti fordították, és a kiváló magyar szerzők (Pásztor Lajos, Szauder József, Florio Banfi, Balázs Béla, Kerényi Károly, Lukács György, Szabolcsi Bence) mellett az olasz irodalmi és művészi élet kiválóságai (Giacomo Debenedetti, Carlo Muscetta, Guido de Ruggiero, Gaetano Trombatore, Giuseppe Toffanin, Alberto Savinio és Roman Vlad) közölték tanulmányaikat. A Janus Pannonius szerkesztőjeként fogott a magyar irodalom ismertetéséhez a volt Eötvös-kollégista, Folco Tempesti, akinek Petőfi-válogatása 1949-ben, az első XX. századi magyar költői antológiája 1950-ben jelent meg. Az ígéretes kezdeteket azonban igen hamar eltörölte a történelem. A hidegháború első évtizedében kevés tér maradt a magyar és olasz írók, művészek között újból kialakulni látszó párbeszéd folytatására. Igaz, az olasz baloldali pártok és folyóiratok kísérleteztek a „forradalmi és szocialista” magyar irodalom bemutatásával (így írt már Révai József előszót a „Lobogónk Petőfi” szellemében Folco Tempesti fordításkötetéhez is), de a Korach Mór által fordított Aczél Tamás-regénynek (A szabadság árnyékában, 1955), Háy Gyula Erő című drámájának (fordította: Angelo Brelich, 1952) és Veres Véter Próbatételének (1952) nem volt elég vonzereje még a baloldali olasz olvasóközönség megragadásához sem. Ahhoz, hogy az olasz kulturális közvélemény ismét felfedezze magának Magyarországot és a magyar irodalmat, ismét forradalomra, az írók hősiességére volt szükség. Meg tragédiákra is, akárcsak száz évvel korábban. A magyar irodalom háború utáni első komoly jelentkezése egyértelműen az 1956-os forradalomhoz kötődik. Az 1956-58. évi magyarországi események - a forradalom kitörése és vérbe fojtása, kétszázezer magyar Nyugatra menekülése, Nagy Imre és társainak kivégzése, a kommunizmus megreformálásáért fellépő értelmiségiek és a kommunista írók bebörtönzése - sokkolták a baloldali gondolatokkal áthatott olasz értelmiséget, sőt az egész társadalmat. Ennek folyománya a szocialisták és kommunisták közötti szakítás és végső soron a hatvanas évekre kibontakozó, Moszkvával szembeforduló olasz „eurokommunizmus” is. Nemcsak az úgynevezett „konzervatív” értelmiségiek (mint például Indro Montanelli) álltak ki a magyar forradalmárok igaza mellett, hanem a magukat szocialistának valló írók és értelmiségiek is (Leo Valiani, Sandro Petruccioli, Alberto Mondadori). Vasco Pratolini, az olasz „Felelet-per” megvádoltja, a Metello írója aláírásokat gyűjt Déry Tibor és társai kiszabadításáért; az egyik leghíresebb, Togliattival szembeforduló olasz baloldali író, Ignazio Silone előbb nyíltan szembeszáll a magyar forradalmat támadó Sartre-ral, majd híres könyvének, a Vészkijáratunk (Uscita di sicurezza, 1965) központi fejezete lesz a Budapesti lecke. Az 1956-os magyar forradalomnak jelentős irodalmi visszhangja volt, de talán még ennél is fontosabb, hogy a magyar nemzet hősiessége ismét felkeltette az érdeklődést Olaszországban a magyar irodalom és kultúra iránt. Az első kiadványok természetesen a magyar forradalom emlékének áldoztak. Ezek közül talán a legérdekesebb a Laterza Kiadó 1957-es vállalkozása, az 1956. november 2-i híres „Irodalmi Újság” teljes anyagának könyv alakban való megjelentetése, benne Déry Tibor, Háy Gyula, Németh László és más magyar írók vallomásaival, Kassák Lajos és Illyés Gyula zsarnokság ellen írt verseinek fordításával. Hasonlóképp unikumnak számít a bolognai Várady Imre professzor szerkesztette Füveskert (Iigiardino erboso, Firenze, Fussi-Sansoni, 1959), a bebörtönzött vagy Magyarországról menekülni kényszerült magyar költők verseiből készített válogatás, amelyben a hősi halált halt Gérecz Attila mellett Elekes Attila, Gömöri György, Thinsz Géza, Tollas Tibor és más „ismeretlen” magyar költő versei szerepelnek, Umberto Albini, Guglielmo Capacchi és Paolo Santarcangeli fordításában. Hasonlóképp igen nagy jelentőségű az egyik legnevesebb olasz irodalmi folyóirat, az Il Ponte 1960. évi magyar különszáma, melyben Leo Valiani történeti és Paolo Santarcangeli irodalomtörténeti tanulmányát gazdag irodai