Kortárs, 2002. július-december (46. évfolyam, 7-12. szám)

2002 / 7. szám

91 TÖRTÉNELMI ŐRJÁRAT­ bán. Régebbi műveidből csak egyet ismerek, a Bécs magyar emlékei címűt. Tán Kláráék küld­ték meg még évekkel ezelőtt.” Nem tudom, sikerült-e érzékeltetnem azt az igyekezetet, ami nemcsak engem, de minden hazáját szerető nyugati magyar írót, publicistát jellemzett, hogy mindenáron eljusson haza a szó, az üzenet. Tudtuk, hogy a külföldi magyarok könyvespolcáról haláluk után zúzdába ke­rülnek műveink, csak az a könyv él túl bennünket, és marad meg az utókornak, ami hazaju­tott. Ezt a törekvésünket fogalmazta meg Tollas Tibor a Westerlandi halászok című versében: „Tartsuk a hálót, társak, láthatatlan, / így fogjuk egymás gyöngülő kezét, / S kékülő szájjal, éhen, félhalottan / Gyűl már a kincsünk ezüstös szavakban, / S küldjük keletre, hazám, tefe­­léd." Középkor (1986)

Next