Kortárs, 2008. július-december (52. évfolyam, 7-12. szám)
2008 / 9. szám - Gintli Tibor: A megszakított elbeszélés lehetőségei
Irodalom a történelemben - irodalomtörténet Se gíthető lenne, hogy - Margócsy István kéziratban olvasott kritikájából kölcsönözve a kifejezést - pillanatképek sorozata helyett kihagyásokkal tarkított párhuzamos történetek gyűjteményeként tekintsen az olvasó a három kötetre. Az alábbiakban néhány olyan narratív eljárásról ejtek szót a teljesség igénye nélkül, melyeknek alkalmazása - vagy a kötetekben tapasztalhatónál lényegesen kiterjedtebb működtetése - erősíthetné a történetszerűséget, miközben a hézagmentes elbeszélés illúziójával szembeni távolság is megőrizhető maradna. Az a narratív struktúra, amit a cím ígér, talán a párhuzamos történetek sémájával lenne a legpontosabban leírható. Ezen olyan, egymástól többé-kevésbé független történetsorok elbeszélése értendő, melyek egymás mellett futnak, néhol keresztezik egymást, de alapvetően önálló narratívát alkotnak. Ezek a különböző, önmagukban is megosztott, töredezett elbeszélői szólamok az irodalom megközelítésének lehetséges, egymástól jelentősen eltérő aspektusait képviselnék, melyeknek előfeltevései és kérdései nem illeszkednek hézagmentesen vagy éppen ellentmondások nélkül egymáshoz. A ténylegesen megvalósult szerkezettől e mintázat annyiban tér el, hogy az egyébként meglévő eltérő elbeszélői hangok nem pontszerű elrendeződést mutatnának, hanem a részleges ismétlődés révén önálló vonulattá, egy lehetséges történetté állnának össze. A hasonló aspektusok folytonosan visszatérő, emlékezetben tartott jelenléte nélkül ugyanis a történetszerűség aligha gondolható el. Több recenzió ezt az igényt az irodalom úgynevezett alrendszereit tárgyaló önálló történetek révén gondolta megvalósíthatónak. Ennek értelmében olyan paralel elbeszélések futhatnának egymás mellett, melyek például a poétika alakulástörténetével párhuzamosan a szórakozató irodalom jelenségeit tárgyalnák folyamatszerűen, tehát egymás mellett haladna az irodalmat elsősorban magas kultúraként elgondoló és egy, a népszerű irodalom vagy akár a ponyva jelentőségét hangsúlyozó történet. Számos egyéb lehetőség mellett elgondolható egy, az irodalom relatív autonómiájából kiinduló elbeszélői szólam, illetve mellette az irodalom társadalmi beágyazottságát elsődleges szempontként kezelő narratíva. Külön elbeszélés tárgya lehet az irodalmi köznyelv alakulása, amely mellett a kiemelkedő teljesítményekre koncentráló elbeszélés futhatna, így szemléltetve az alternatív történetek egyidejűségét. Megint másik lehetőség az egykori befogadás módszeres bemutatása, illetve a jelenbeli értelmezések egymás melletti megjelenítése. Ezek a nézőpontok persze nem hiányoznak A magyar irodalom történeteiből sem, de az érzékelhető ismétlődés, a periodicitás hiányában nem szerveződnek szólammá, inkább csak elszigetelt hangokként érzékeljük őket. Szintén a történetszerűséget megőrző, mégis nyitott elbeszélői technikák között említhető az időrendet felbontó narráció. Ezen azt értem, hogy a kronológiai rendben egymás mellé kerülő eseményeket alkalmanként felválthatnák olyan periódusok, melyekben a lineáris kronológiát távol eső időpontok egymás mellé helyezése bonthatná meg. A kronológiai sorrend A magyar irodalom történeteiben értelmezésem szerint leginkább olyan látszólagos rendként értelmeződik, amely semlegessége, viszonylagos jelentésnélkülisége révén nem sugallja a történések átfogó jelentésének ismeretét, nem illeszti őket hézagmentes elbeszélés