Kortárs, 2008. július-december (52. évfolyam, 7-12. szám)

2008 / 9. szám - Gintli Tibor: A megszakított elbeszélés lehetőségei

Irodalom a történelemben - irodalomtörténet Se­ gíthető lenne, hogy - Margócsy István kéziratban olvasott kritikájából kölcsönöz­ve a kifejezést - pillanatképek sorozata helyett kihagyásokkal tarkított párhuza­mos történetek gyűjteményeként tekintsen az olvasó a három kötetre. Az alábbiakban néhány olyan narratív eljárásról ejtek szót a teljesség igénye nélkül, melyeknek alkalmazása - vagy a kötetekben tapasztalhatónál lényegesen kiterjedtebb működtetése - erősíthetné a történetszerűséget, miközben a hézag­mentes elbeszélés illúziójával szembeni távolság is megőrizhető maradna. Az a narratív struktúra, amit a cím ígér, talán a párhuzamos történetek sémájával len­ne a legpontosabban leírható. Ezen olyan, egymástól többé-kevésbé független történetsorok elbeszélése értendő, melyek egymás mellett futnak, néhol keresz­tezik egymást, de alapvetően önálló narratívát alkotnak. Ezek a különböző, ön­magukban is megosztott, töredezett elbeszélői szólamok az irodalom megköze­lítésének lehetséges, egymástól jelentősen eltérő aspektusait képviselnék, me­lyeknek előfeltevései és kérdései nem illeszkednek hézagmentesen vagy éppen ellentmondások nélkül egymáshoz. A ténylegesen megvalósult szerkezettől e mintázat annyiban tér el, hogy az egyébként meglévő eltérő elbeszélői hangok nem pontszerű elrendeződést mutatnának, hanem a részleges ismétlődés révén önálló vonulattá, egy lehetséges történetté állnának össze. A hasonló aspektusok folytonosan visszatérő, emlékezetben tartott jelenléte nélkül ugyanis a történet­szerűség aligha gondolható el. Több recenzió ezt az igényt az irodalom úgyne­vezett alrendszereit tárgyaló önálló történetek révén gondolta megvalósítható­nak. Ennek értelmében olyan paralel elbeszélések futhatnának egymás mellett, melyek például a poétika alakulástörténetével párhuzamosan a szórakozató iro­dalom jelenségeit tárgyalnák folyamatszerűen, tehát egymás mellett haladna az irodalmat elsősorban magas kultúraként elgondoló és egy, a népszerű irodalom vagy akár a ponyva jelentőségét hangsúlyozó történet. Számos egyéb lehetőség mellett elgondolható egy, az irodalom relatív autonómiájából kiinduló elbeszélői szólam, illetve mellette az irodalom társadalmi beágyazottságát elsődleges szem­pontként kezelő narratíva. Külön elbeszélés tárgya lehet az irodalmi köznyelv alakulása, amely mellett a kiemelkedő teljesítményekre koncentráló elbeszélés futhatna, így szemléltetve az alternatív történetek egyidejűségét. Megint másik lehetőség az egykori befogadás módszeres bemutatása, illetve a jelenbeli értel­mezések egymás melletti megjelenítése. Ezek a nézőpontok persze nem hiá­nyoznak A magyar irodalom történeteiből sem, de az érzékelhető ismétlődés, a periodicitás hiányában nem szerveződnek szólammá, inkább csak elszigetelt hangokként érzékeljük őket. Szintén a történetszerűséget megőrző, mégis nyitott elbeszélői technikák kö­zött említhető az időrendet felbontó narráció. Ezen azt értem, hogy a kronológiai rendben egymás mellé kerülő eseményeket alkalmanként felválthatnák olyan periódusok, melyekben a lineáris kronológiát távol eső időpontok egymás mel­lé helyezése bonthatná meg. A kronológiai sorrend A magyar irodalom történe­teiben értelmezésem szerint leginkább olyan látszólagos rendként értelmeződik, amely semlegessége, viszonylagos jelentésnélkülisége révén nem sugallja a tör­ténések átfogó jelentésének ismeretét, nem illeszti őket hézagmentes elbeszélés­

Next