Kortárs, 2012. július-december (56. évfolyam, 7-12. szám)
2012 / 10. szám - Albert Pál: Morand: mégis? - In memoriam Cs. Sz. L.
72 ALBERT PÁL (1935) Párizs ALBERT PÁL Morand: mégis? In memoriam Cs. Sz. L. J. Paul Morand (1888-1976): mégis? Talán mert felejtődött, holott a múlt század első harmadán s ideig még a rákövetkező esztendőkben az országhatárokon túl is jól ismert híressége volt az élő francia irodalomnak, s afféle reklámcímkézéssel a Grasset-istálló négy jeles M-betűse közt emlegették (Mauriac, Maurois, Montherlant társaként), s mondhatták volna az ötödiket is, a más kiadóhoz tartozó André Malraux-t például? Avagy talán, mert a történelem igaz-túlzó elmarasztalásával nevének érvényességét fölfüggesztették a nem is mindig legnemesb indítékoktól vezetett ítélkezők, „kirekesztők" a politikában, s jócskán rátéve azután az „irodalom respublikájában", s mire hozott bocsánatot, legalábbis enyhülést akar, elszálltak közben az évek, s a sokban érdemes „visszatérés" a hajdani hírnevet már nem tudta újrafényesíteni. Morand magyarországi sikere, sőt „hatása" szintén, inkább a háború előtti évekre esett; számos művét akkor fordították, s akkor élénkítette e tollát (s vele bizonyára némely érzékenységet is táplálva, fölszabadítva) Szerb Antal „sznobsággal" is incselkedő „neo-frivolizmusának”, Márai és Cs. Szabó felelősséggel is társuló kulturális hedonizmusának, a másokkal is sziporkázva versengő, ötletes asszociációit ontó Szentkuthynak, vagy akár annak az Illés Endrének, ki a közélet elkomorulásával sietve igyekezett önmagát is megtagadni, s egy Maupassant-tanulmány ürügyén véltvalós kedvencéről csúfos hálátlansággal szedte le a keresztvizet. Mitől lett fénykorában, minő ismérvekkel híres Paul Morand? Elsőként talán a polgárnak, nagypolgárnak, az állami rangos tisztségviselőnek meg a föllazult, kicsit „bohémesnek" is hihetett mondenitás egyszemélyes megtestesítésével. Időszakos tevékenységgel, gyakori szabadságoltatással diplomata-író volt ő is, mint a valamivel idősebb kartársai, a drámaíró-óriás és költő Paul Claudel, a későbbi Nobel-díjas Saint-John Perse (polgári nevén Alexis Léger), neki közvetlen hivatali főnöke a Quai d'Orsayn, a francia külügyminisztériumban, avagy a hat évvel idősebb pártfogó barát, alkalmi házitanító és a családnak is gyakori vendége, Jean Giraudoux. Másrészt viszont a „mondenitásnak" s annak alantasabb régióit is becserkésző „krónikása", címeivel: a „gáláns Európa", az „éjjel nyitva" és az „éjjel zárva tartott" szórakozóhelyek föltérképezője, tanúja és kifejezője a „zajos húszas éveknek", a roaring fuventesnek, helyi szóval: az années folles-nak, a „bolond esztendőknek"; kortársa ott Cocteau-nak, divatok könnyű kezű elővarázslójának, a „Hatok" komponistáinak, a Szajna-parti amerikaiaknak, az „Art Déco”-s stílusnak és életérzésnek, majd aggodalmas reménykedője a Briand-Streseman-megegyezéssel kurta létre hívott „locarnói Európának", kevéske bizakodással a SDN, a Népszövetség korán hitegető szép illúziójában. Vajon hiánytalanul azonosult akkor azzal az alig két évtizeddel, melynek kokainos izgatottságú, idegesen mámorosító légkörét az ő boldogító lételemének is szokás tekinteni? De Morand valójában nem is érezte olyan jól magát a bőrében, dolgozott benne a szorongás, a kétely: hátha mindez már nem az „igazi", s inkább sejtve, mint körbekürtölve, hogy ő és a hozzá hasonlók már „utóvédharcot" folytatnak, átmenteni, megőrizni szokásokat, értékeket. Az ő eszménye korábbi volt, az ún. „boldog békeévekből”, a belle époqueból származott, a gyermek, a serdülő, a fiatalember századfordulójában gyökerezett. „Az Eiffel-torony kortársa vagyok", „1900 fia", mondogatta, ki tizenkét évvel korábban, 1888-ban született, s az egzotikumot még a régi Trocadéro-palotában, a Világkiállításon ismerte meg. Ez volt az ő művészipolgári indíttatása, az otthonról hozott, hiszen apja, egy képzőművészeti-muzeológiai intézmény vezetője jól ismerte Mallarmét és a „parnasszista" Hérédiát, Colette-et és a Képzelt Életrajzok szerzőjét, Marcel Schwobot, s maga is forgatta a tollat, például több darabját játszotta a valamivel korábban a mi Justh Zsigmondunk által is megcsodált színésznő, díva (és mellesleg csillagászati tarifájú Részlet a szerző Alkalmak. 2 című könyvéből, amely az idei könyvhétre jelent meg a Kortárs Könyvkiadó gondozásában. KORTÁRS 2012/10