Kortárs, 2012. július-december (56. évfolyam, 7-12. szám)
2012 / 12. szám - Bónus Tibor: A perspektíva igazság(talanság)a - olvasás és tanúságtétel (Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső)
gény, a Nero műfaji dilemmájaként kerülnek nyíltan az értelmezés előterébe. Szövegen kívüli és szövegi referencia, megtörtént és fiktív, konstatív és performatív eldönthetetlenségének értelmezése a pragmatista kontextualizmus érvelését idézi, mely végső soron a fiktív vagy performatív oldalán oldja fel a dilemmát, arra hivatkozván, hogy „a történetírás gyakran elválaszthatatlanul összeszövődik a kitalálással (a fikcióval), vagyis a múltnak csakis részben hamis felidézése lehetséges, s ez biztosít lehetőséget történelmi regény írásához."62 Vagyis: „a történetíró nem annyira föltárja (rekonstruálja), mint inkább megalkotja (konstruálja) a képet a múltról.”63 A fikció s vele a perspektivikus eredet stabilizálása, mely másfelől a mindenkori jelen múlt feletti rendelkezésének, hatalmának kitüntetése, felfogható az irodalom (ön)megerősítő aktusaként is, mely a fart pour fart képletében is megfigyelhető. Mindez ismét leleplezheti annak a diskurzusnak a genetikus és a lineáris metaleptikus megfordításával is a genealógiában rekedő időszemléletét, amely - elsősorban Hayden White nyomán - mindenfajta történetírással, köztük az irodalomtörténet-írással, annak narratívára utalt, ezért fiktív feltételezettségét szegezi szembe.66 Másfelől viszont megtörtént és kitalált, konstatív és performatív strukturális, azaz egyidejű és tárgyiasíthatatlan ellentéte, ennek eldönthetetlensége nagyon is időbeli s ezzel narratív kiterjedést és eldöntöttséget nyer történeti képletként is ebben a diskurzusban, amelynek oka mindenekelőtt olvasásmódjának jel-s nyelvelméleti alapjaiban kereshető. Mindazonáltal a fiktívnek vagy irodalminak olyan kiterjesztése az idézett, ami végső elemzésben a fikció ellentétének felszámolódásához vezet, ami egyúttal, mivelhogy a kifejezés jelentése múlik a különbségen, a fikció kiüresedésével fenyeget. Nem véletlen hát, ha az értekező óvatosságból megszorító elemeket (gyakran, részben, nem annyira) helyez el a mondatokban, melyek viszont azt sugallják, mintha mégis meg lehetne állapítani a különbséget s a fokozatot fiktív és nem fiktív, irodalmi és nem irodalmi között, ami csupán első látásra van feszültségben a fikció ubikvitásával, amennyiben utóbbi az eldönthetetlenség előbbihez hasonló befagyasztását igényli. Megfigyelhető, hogy az első idézetben a „gyakran" és a „csakis részben hamis" formulák között feloldhatatlan logikai feszültség van, miközben e módosító elemek funkciója elsősorban mintha egy egyensúly biztosítása lenne, olyan kiegyenlítettségé, mely úgy tudatosítja, hogy közben lényegében elfeledteti, háttérbe szorítja a pólusok eldönthetetlenségének mozzanatát. A kauzalitás nietzschei dekonstrukciója, melyre az Esti Kornél-fejezet burkoltan, az Édes Anna-elemzés pedig említésszerűen hivatkozik, végső soron nem dönt a logosz pozicionáló ereje és megismerő érvénye között, amivel a fiktivitás mozzanatát megtartja a gyanú bizonytalan ismeretelméleti státusában, ami másfelől egyáltalán nem idegen Szegedy-Maszák olvasásmódjától, sőt a tanúságtétel mozzanataként az elbeszélő szövegek olvasatainak legfontosabb alkotóját adja. JEGYZETEK 1 Szegedy-Maszák Mihály, Kosztolányi Dezső, Kalligram, Pozsony, 2010. 2 A szerző első Kemény-olvasata: Uő, Kemény Zsigmond : Uő, Világkép és stílus, Magvető, Budapest, 1980, 287- 318. 3 Ezek az újraolvasások az életműsorozat legújabb kötetében kaptak helyet: Uő, Az újraolvasás kényszere, Kalligram, Budapest, 2011,167-209. 6 Az egykorú kortárs irodalom is nagyban hozzájárult ehhez a rekanonizációhoz, mindenekelőtt Esterházy Péter művei, miközben az ekkor bontakozó Kosztolányi-újraértés nem volt független Ottlik prózájának kultuszba hajló hatásától. Szegedy-Maszák olvasatai azonban - ez mára hatástörténetükből is nyilvánvalóvá vált - vitathatatlanul összetettebb perspektívát nyitottak a Kosztolányi-műre (s mellesleg az Ottlik- és az Esterházy-prózára is), s maradandóbbnak is bizonyultak, mint az említett kultusz jegyében született értelmezések. Ami a mi dolgunk. Szegedy-Maszák Mihállyal beszélget Szirák Péter, Alföld, 1995/4, 46. 6 Noha a fordítások a szerző általános, átfogó elméleti és történeti tanulmányainak mindig fontos példaanyagát szolgáltatták. 7 Király István, Kosztolányi: Vita és vallomás, Szépirodalmi, Budapest, 1986. Annak ellenére így van, hogy Király a szó szó szerinti és átvitt értelmében egyaránt a legvitatottabb Kosztolányi-olvasóként tűnik fel a monográfiában. Ezek a kritikák többnyire - tisztelet a kevés kivételnek - vagy a szerzőétől nagyon távoli értésmód felől fogalmazódtak meg, s emiatt olykor kifejezetten értetlennek mondhatók, vagy pedig túlzottan apologetikusak maradtak, amennyiben a pontosan utánképezett szerzői önreflexiót végül nem távolították el önmagától kritikai mozzanat révén. Azt, hogy ez az olvasásmód értekező prózai szövegek elemzésekor is jól alkalmazható, látványosan példáz KORTARS 2012/12