Kortárs, 2013. január-június (57. évfolyam, 1-6. szám)

2013 / 5. szám - Szakolczay Lajos: Az angyalokra nyitott ablak - Gutai Magda (1942-2013)

72­0 kortársalgó kortársalgó SZAKOLCZAY LAJOS Az angyalokra nyitott ablak Gutai Magda (1942-2013) Elment a csönd. Csendesen. Ahogyan élt, ahogyan dolgozott. Gutai Magda orvosként is és költőként is a lélek doktora volt. Tíz verseskötete - közülük hadd emeltessék ki a 2004-es Fiam könyve és az 1996- ban megjelent Van itt egy hely még­­ a kortárs ma­gyar líra kitörölhetetlen értéke. Életpályáját József Attila-díjjal (1999) jutalmazták. Ám a szenvedés - a megtestesült szófájdalom - „fejére", jóllehet a költő nagyon is megdolgozott érte, alig illik babérko­szorú. Saját maga fonta verskoszorú azonban igen, hiszen a benne lévő, ama sötéten kínzó helyről származó „golgotavirágok" nemcsak a keresztha­lálra emlékeztetnek, hanem a föltámadás fényére is. A látó tehát ekkor már látott. Csönd és fény - ez utóbbi visszafogottan­­ jel­lemezte pályáját. Kényes szavai abból a szótárból valók - megnevezve: a szív szótárából -, amelyek­nek érvényességét a kortárs magyar líra klassziku­sa, Pilinszky János már kijelölte. Ahol Dosztojevsz­kij viszi a zászlót, ott a bűnbánat is életelixír lesz. A szenvedés apoteózisa így válik szavak, szótörme­lékek és szóképek kényes egyensúlyában az életet elviselni segítő örömmé. Ugyan fátylazott ez az öröm, de az égnek tá­masztott létra - nem csupán lefelé van út, ám fölfe­lé is - mindig valaminő reményt adott. A borzalmak elviselésén túl ott a megnyugvás kicsi sávú, de lé­­lekpályaként ható ösvénye. A bibliai jelképek erejé­vel rá lehet lépni, s ha költő az ember - márpedig Gutai Magda kitűnő költő volt - a szenvedés, a meg­tisztulás ígéretében (?), többé már nem magánügy. Egyetemessé válik. Mária elveszítette a Fiát. Ölében fekszik­­ anyák, érzitek-e eme irdatlan fájdalmat? a baleset áldo­zataként kifeküdt gyermek. Még csak tizenhat éves Dávid, a kamasz Krisztus, de már nincs előtte kék ég. Az összetört csont drámai sötétséget vetít a szenve­dő anya elé: a nemlét kazamatáját. A Szmog és passió című nagy vers erről a megemészthetetlen fájda­lomról szól. A csöndről, amely jégcsapfegyverével nagyobbat szúr, mint a leggyilkosabb tőr. „Megkez­dődött a passió; / nem állhatja az útját senki. / Tes­sék mélyeket lélegezni; / ózondús itt a levegő. // Elő­dereng a léten túli ország / címere, a golgotavirág. / Emlékezz! MIRI. Megostorozták. / És Isten odaadta egy fiát. // »Agnus dei.« A fiú engedelmes. / Itt egy báránynak vére folyhatott - / Az áldozatot Isten elfo­gadta. / Az Úr kegyelmes. / A fiad: halott.” A fájdalom csöndverse kiált. Mert ebben a csöndben tarló ég, lovak patái dübögnek, kígyók szi­szegnek, a hajnalt az éj borotválja. Nincs menekvés, és ezt a költő is tudja. De békülékeny, lelke vihara fölé a Radnóti szent szavával megigazult béke von sátrat. „Rendet kell itt rakni. A gépfegyverekre / szárnyat ragasztok. Szánjanak / a hómezők felett // Mert béke lesz / országomban. Csak meg ne haljak. / Tank helyett majd tavaszi virágok / nyomulnak szobámba; fölmentő sereg. / Múltam roncsait elta­karítják. / És hatalmas / hátitáskával, tornazsákkal / belép az ajtón egy kisgyerek" (Utóirat). „Flogyha világgá mennénk, Mamácskám, / az angyalokra nyitnánk ablakot?" - így a Játszó­tér, ja­nuárban kezdése. Ám ez a Kortársban megjelent szintén nagy vers sem tudja meg nem történtté ten­ni a gyalázatot. Mária elveszítette fiát, s az Ég és Föld harangja bármily ünnepien kondul is, erre nincs - és sosem lesz - bocsánat. Elment a csönd. Csendesen. Elment, mert ott várták. Gutai Magda, a Magyar Írószövetség nevé­ben búcsúztattak, legyen megnyugtató a találkozás. SZAKOLCZAY LAJOS (1941) Budapest KORTÁRS 2013/03

Next