Kortárs, 2014. július-december (58. évfolyam, 7-12. szám)
2014 / 11. szám - Mórocz Gábor: Justh Zsigmond válogatott művei. Szerzői kötetek (kritika)
1021 kritika Jó hír a 19. századi magyar irodalom kedvelőinek, hogy a közelmúltban megjelent a Kiczenko Judit és Kardeván Lapis Gergely által szerkesztett Kötelező Ritkaságok sorozat hetedik darabja is. Az új kötet reprezentatív válogatást ad Justh Zsigmond alig ismert szépprózai alkotásaiból. Különös, hogy az irodalmi kánonban korábban is előkelő helyen álló, elfeledettnek a legkevésbé sem tekinthető írónak 1945 után mindössze három regénye (A pénz legendája, Gányó Julcsa, Faimus), valamint párizsi és hazai naplója jelenhetett meg új kiadásban, önálló kötet formájában. (A pontosság kedvéért tegyük hozzá: Justh levelezésének egy részét - a naplókkal közös kötetben - 1977-ben adták ki először és mind ez idáig utoljára, Taedium vitae című elbeszélését pedig beválogatták két novellaantológiába.) A Ráció Kiadó kötete tehát régi hiányt pótol, amikor a fiatalon elhunyt, ám igen gazdag életművet maga után hagyó író nehezen hozzáférhető alkotásait közreadja. Az újonnan megjelentetett szerzői kötetek - az Ádám című 1885-ben íródott, ám 1941-ig kiadatlan regényt leszámítva - megjelenésük sorrendjében követik egymást a könyvben. Külön ki kell emelni, hogy a szerkesztőpáros úgy döntött: a kortárs műfajelméletek eredményeit figyelembe véve egységes művekként kezeli Justh elbeszélésgyűjteményeit, vagyis méltányolja a köteteit megkomponáló szerző szelekciós és elrendező tevékenységét, és eltekint az egyes novellák publikálásának eredeti időrendjétől. Mindezt sok más filológiai részlet mellett maguktól a szerkesztőktől tudhatjuk meg. Az ő jóvoltukból ugyanis a vaskosnak nevezhető, több mint hatszáz oldalas kötet a primer szövegeken kívül hatalmas magyarázó jegyzetapparátust és - a művek genezisét, illetve korabeli recepcióját áttekintő - szakszerű miniesszéket is tartalmaz, így minden túlzás nélkül állítható, hogy a könyv tanulmányozása során egy egész pályaív rajzolódik ki az olvasó előtt. A kötet első darabját, a pályakezdő, huszonkét éves író munkáját, az Ádám című regényt túlzás volna remekműnek tekinteni: narrációja zavaróan didaktikus, cselekményvezetése túlságosan kiszá MÓROCZ GÁBOR Justh Zsigmond válogatott művei Szerzői kötetek Ráció, 2013 mítható, egyes részletei kidolgozatlanok, befejezése sablonos és szentimentális. Mégis figyelemre méltó alkotásról van szó, több szempontból is. Pszichologizáló tendenciája helyenként egészen összetett; a fiatal Justh az érzéki vágy ábrázolása terén jóval messzebbre jut e regényben, mint idősebb hazai pályatársai. A mostanában oly divatos irodalomelméleti irányzat, a testpoétika képviselői biztosan nem fognak csalódni e műben, mely a szerelem fiziológiai hatásainak bemutatásával sem marad adós, s így túlzás nélkül nevezhető a test regényének is (valószínűleg az első ilyen típusú alkotás a magyar irodalomban). A konzervatívabb poétikai iskolák híveit az Ádám társadalomkritikai vonatkozásai ragadhatják meg: a hazai középosztály erkölcsi és intellektuális színvonalával elégedetlen Justhnak talán ez az egyedüli munkája, amelyben - Török Gyula és Móricz Zsigmond törekvéseit előlegezve - kifejezetten a „vidéki intelligencia" belterjes világáról ad szatirikus, minden illúziótól mentes képet. Ugyanakkor már e korai műben is megnyilvánul az író eleven, rokonszenvező érdeklődése a nép élete iránt (gondoljunk csak a falusi vásár szuggesztív leírására a regény elején). A kötet újraközli Justh 1887-ben kiadott novellagyűjteményét, a Káprázatokat is. Az itt található elbeszélésekben a hazai közegtől eltávolodó, nyíltan francia eszmei és művészeti orientációt képviselő író hangja szólal meg. A rosszmájú kortárs kritikus, Péterfy nyomán úgy is fogalmazhatnánk: a mintakövető fiatal szerző a párizsi „szalon-analitikus" próza magyar megfelelőjét hozza létre. Az idetartozó művek mindegyike dezillúziós tendenciát hordoz, a hanyatlás létélményét közvetíti, témaviláguk összességében mégis változatosnak mondható: a dekadens arisztokrata önsorsrontásáról, deklasszálódásáról (Taedium vitae) vagy a főrangú hölgyek szerelmi életéről és házasodási szokásairól (Fehér lap) éppúgy plasztikus képet adnak, mint a művész értelmiségi alkotói válságáról (Az utolsó hangulat) vagy a zürichi egyetemisták világképének átalakulásáról (Keresztutak). Ez utóbbi, erősen önéletrajzi ihletettségű alkotás talán több is, mint novella. Én egzisztenciális MÓROCZ GÁBOR (1981) Hódmezővásárhely KORTÁRS 2014 /11