Kortárs, 2015. július-december (59. évfolyam, 7-12. szám)
2015 / 11. szám - Filep Tamás Gusztáv: Kódexek, párbeszédek - Támpontok Cseres Tibor publicisztikai munkásságához
80 Több olyan írása van ugyanakkor 1944-ről, amely az akkor elveszendő vagy a halál elől kitérő katonatiszt pszichikai állapotát kutatja - nemegyszer azokét, akik az utolsó pillanatban álltak viszsza a Cseres és a korabeli közvélemény, de részben a mai szemében is - rossz oldalra. A legegyértelműbb Mikulics Tibor páncélos századosról szól, aki beépült a Bajcsy-Zsilinszky és Kiss János körül szerveződő illegális mozgalomba, valószínűleg különösebb hátsó szándék nélkül - hogy aztán egy, kicsit kényszer szülte, de talán elkerülhető pillanatban lebuktatójukká váljék. Ő volt az, aki elárulta a tiszti találkozó színhelyét, majd azonosította is a lefogottakat - akik közül hármat aztán kivégeztek - a csendőrök számára.15 Mikulicsot aztán vagy másfél évtizeddel később azonosították és fogták el a Székelyföldön. Essék szó röviden Cseres Tibor néhány egyéb publicisztikai témájáról is. Van úgy, hogy a nyelvet kell megvédenie a nyelvvédőktől - formailag saját írói nyelvét, annak két szavát,1 s úgy látom, kiderül, hogy jobban érti a nyelvet, mint az etimológusok. A Gesta Hungarorum 1975-ös fakszimile kiadása arra indítja, hogy akkoriban szokatlan módon korabeli „regényként" - fiktív prózaként, „áltörténelmi műként” - értelmezze Anonymus opuszát, ami valószínűleg ma is fölborzolná az ősmítoszba bolondultak elszánt csapatát. Sőt, ebben tudatosságot tulajdonít a magiszternek, aki maga is hivatkozik arra, hogy Frigiai Darész mintájára ő is földolgozta, még máig fönnmaradt munkája előtt, Trója történetét. Darész munkája viszont tényleg áltörténelmi mű. Cseres idézi Anonymusnak azt a passzusát, amelyben művét történetírói produktumként ajánlja barátja figyelmébe. „Úgy hangzik, mintha igyekezetében szinte maga is hinné minden szavát - fűzi hozzá az idézethez Cseres. - Ám aki figyelt Darész nevére, azt nem csaphatta be a kenetes reklám."17 Ami elúszik a réven, visszajön a vámon. Hol lehet ez az első, Trójáról szóló magyar „regény"? - kérdezi. Ez a téma alkalmat ad neki arra is, hogy egyetlen mondatban összekapcsolja a cseh nemzeti ideológia létrehozóit, figyelmeztet rá. Herdertől Palackyig, onnan Masarykig, végül Benesig vezetett az ideológiagyártók sora, akik ugyanazt a szálat fűzték tovább. Ezt az ívet a magyar tudományos irodalomban Deér József rekonstruálta 1937-ben, A magyarság és a cseh nemzeti ideológia című tanulmányában, de a hetvenes években Deér nevét nemigen volt szokás - talán nem is lehetett - leírni Magyarországon. Cseres, aki az alaptalan magyar nemzeti mítoszokat szinte üldözte és megsemmisítette, arra hívja itt föl finoman a figyelmet, hogy a cseh nemzeti önkép részben ideologikus jellegű, s ami még érdekesebb: alapjait tekintve német szellemi termék. Az élő történet mellett az irodalomba kívánkozó epikus anyagot is meglátja a középkori dokumentumokban, például a boszorkányperek kiadott szövegében. Ugyanilyen izgalmat kelt benne az Árpád-kori sámánperek állítólagos előkerülésének híre - de gyanút is; ki is derül aztán, s ezt ő adja hírül, hogy e Nyugaton hírre kelt szöveggyűjtemény apokrif, egy hazafi agyszüleménye.18 A publicisztikakötetekben sok íróportrét találunk; ezekben sokszor nagyon fontos a személyes szál; ismerőseinél, Tamásinál vagy Tersánszkynál ez természetes is. Mindkettejükről több írása van Cseresnek; Tamási életkorfázisait nagyon érzékenyen jellemzi fényképei alapján,19 de egyik emlékezésében leírja azt is, hogy az ostrom után - 1945. február 20-án - hogyan, milyen nehezen szabadulnak meg egy szovjet járőrtől - s gondolom, a málenkij robottól is.20 Pompás illusztráció ez az írás ahhoz a korhoz, amelyben az író elvesztette „őrtoronyfeladatát". Azonban még Justh Zsigmondhoz is ilyen személyes szál vezet. Cseres ismerte, illetve 1955- ben megismerte Justh 19. század végi szenttornyai, Szophoklészt és Shakespeare-t játszó parasztszínházának egyik, találkozásuk idején hetvennyolc éves lányszereplőjét, Czombos Franciskát, s rajta keresztül az írónak ezt a vállalkozását, amelynek, ha jól tudom, Párizsból is voltak hívei, közönsége. Az erről írt cikk, a Justh Zsigmond ébresztése, nyilván a Justh szerelmeiről szóló ismert novella háttéranyagaként sem érdektelen olvasmány. Egyébként az alkotó értelmiségi egyik mintája éppen a színházszervező Justh lehetett Cseres számára az egyik vonalon - egy másikon pedig a pap, gazda, néprajztudós22 Kálmány Lajos - „az ország legöregebb káplánja"; csak negyvenkét évesen lett plébános, aki több ezer oldalt gyűjtött össze a népszokásokról. A talán legszebb írótörténet címe: Jim, a parti gyilkos.23 Arról szól, hogy hetedikes gimnazista korában őt és egyik barátját az ő című ponyvaregényt kiadó nyomdász kétségbeesetten bízza meg a már a 83. folytatásig jutott történet továbbszövésével, mert az addigi szerző egyik pillanatról a másikra „bemondta az unalmast", nem hajlandó írni tovább. Az új sorozat pár hét alatt csúfosan megbukik. Az első 83 részt - nevének föltüntetése nélkül - Krúdy Gyula írta. Ő a „szolgálókat és sza- KORTÁRS 2015/11