Kortárs, 2016. július-december (60. évfolyam, 7-12. szám)
2016 / 10. szám - Tarjányi Eszter: Egy személyességgel átszőtt biográfia. T. Erdélyi Ilona: Erdélyi János
82 Természetesen a sorozat egyes darabjaiban változó mértékű az életrajz jelentősége, hiszen van olyan szerző, akinek az esetében ez valóban érvényes megközelítés, de van olyan is, akinek az életrajza inkább csak a történeti kutatás szempontjából kaphat jelentőséget. Erdélyi János életrajza jó és átfogó szempontot kínál sokrétű tevékenységének a bemutatásához. A legújabban megjelent monográfia azért is érdekes, mert új színnel gazdagítja a biográfiaírás gyakorlatát. Tudományos jellegű, vagyis pontos és tételes hivatkozásokat alkalmaz, ugyanakkor nagyon személyes is. Mivel a szerző Erdélyi János unokája, az életrajz családtörténetté lényegül át. A tudományosság kritériumainak megfelelő távolságtartás és egy finom, de vállalt elfogultság elegyéből képződő beszédmód egyszerre tényszerűséget, de ugyanakkor olvasmányos jelleget is biztosít. Sikeresen alakul át a száraz adatsor életúttá, fejlődésregénnyé, és kel belőle életre Erdélyi János alakja. Az átérzett szöveg diszkrét pátosza például olyan stílusfordulatokban is megnyilvánul, amelyek egy száraz történeti kutatáshoz képest jóval érzékletesebben tudnak érzelmet bemutatni. Erdélyi első feleségének, majd a még a második életévét sem betöltő kislányának halála utáni fájdalmát például egy hasonlattal mutatja be a monográfia: „Olyan lett, mint a szedett fa." A személyes érintettség, a biográfiai újszerűségét megalapozó családtörténeti jelleg megfelel az újabb történetiség kívánalmainak, amely már nem egy megmozdíthatatlan, monolitikus egységként, hanem folyamatosan újraértelmezendő, újraértelmezhető konstrukcióként fogja fel a múltat. Az oral hstorynak a történeti módszertan által történő befogadása érvényre juttatja az ilyen személyesebb nézőpontból látó és láttató bemutatást. Az elfogultság - különösen, ha az önreflexióval társul - e nézőpontból már nem számít elutasítandó hangvételnek, hanem éppen segít feltárni azokat az összefüggésrendeket is, amelyek korábban láthatatlanok voltak, hiszen egyre nyilvánvalóbb, hogy nem adatok és hivatkozott források összessége képezi a történetmondás alapját, hanem az azokat átitató - az adatokat értelmező, közülük szelektáló és kiemelő, bizonyos dolgokat elhallgató látószög teremt belőlük kohéziót. Vagyis már maga az elfogultság is értelmezésre érdemes történeti ténnyé léphet elő. Az, hogy különböző narrációs fogások teszik elmondhatóvá, összefüggővé az eseményeket, Hayden White Metahistory-a (Metahistory: The Historical Imagination in Nineteenth-century Europe, 1973) óta egyáltalán nem számít eretnek nézetnek, hanem éppen a történetiség újraszületésének egyik fő mozgatórugójává vált. Nemcsak ennek az újabb történeti nézetnek a tanulságai, hanem a mikrohistória Alltagsgeschichte néven elhíresült irányzata, sőt a francia Annaes-iskola hatása is érződik a gazdasági életre és a mindennapi megélhetésre kitekintő lapokon. Sőt, az 1980-as évektől indítható amerikai irodalomszemlélet - a New Historicism - sem hagyta érintetlenül a monográfia beszédmódját. Az Erdélyi Jánosról készült életrajz módszerének hátterében tehát lényegében felhasználódnak az utóbbi harminc-negyven évben a történettudományos szemléletet megreformáló nézetek. Ezek azonban nem radikális és önkinyilvánító összefüggésbe kerülnek, hanem elrejtőznek a téma hátterébe. Nem a módszertani modernség demonstrálása a cél, hanem közérthetően és szerényen a bemutatandó tárgy - jelen esetben az életút - kerül a középpontba. A vállalt személyességnek azonban nemcsak a történeti-életrajzi beszédmód átalakítása szempontjából van jelentősége, hanem még másfajta nyereséggel is szolgálhat. T. Erdélyi Ilona kötetének az is nóvuma, hogy egy olyan hagyatékra - kéziratosra és tárgyira - épül, amely a magyar 19. századból egyedül maradt fenn egészében és sértetlenül. Nemcsak Erdélyi János figurája, hanem az Erdélyi Tár címen hivatkozott kéziratos szövegegység is életre kel tehát, amelynek kalandos, szerencsés kimenetelű eseményekben bővelkedő - szinte kalandregénybe kívánkozó - sorsát a könyv bevezető fejezete el is meséli. A világháborúkat, határmódosításokat, szovjet katonákat, dunai hajóutat átélt kézirategységben megőrződtek azok a források, amelyek révén életszerű bepillantást nyerhetünk egy 19. századi tehetséges parasztfiúból, honoráciorból a kulturális élet egyik meghatározó alakjává váló személyiség mindennapjaiba. A korszak társadalmi mobilitására vonatkozóan is beszédes információval szolgálhat ez a karriertörténetként is olvasható összefoglalás, hiszen Erdélyi Jánost már 1839-ben, vagyis huszonöt éves korában az Akadémia (akkori nevén: Magyar Tudós Társaság) levelező tagjává választották, 1858-ban, vagyis negyvennégy éves korában pedig rendes tagjává. A kéziratos hagyaték ilyen mértékű feldolgozása egyedülállóvá teszi a kötetet, és megmagyarázza a beszédmód idézetekkel teli stílusát. Nemcsak Erdélyi János bemutatásáról szól ugyanis a könyv, hanem a publikálatlan feljegyzéseket is tartalmazó Erdélyi Tár kortörténeti jelentősége alkal- KORTÁRS 2016/10