Kortárs, 2018. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Csuday Csaba: Nyárutó
CSUDAY CSABA Nyárutó Unokaöcsém, Cs. V. emlékére A selyem, messzi tóban a messzi vitorlák mintha éket vernének a levegőbe, meglékelik, sebesre lyuggatják a kéklő semmit, mintha az örök vízszintbe hanyatlott, simogató közönybe zárt lény- és fényvilág szabadulni törne, mintha a sűrű iszap és hal és kagyló, láp, alga és nyákos ujjú hínár sokadalma oda akarna szökni, ki akarna szállni tükrébe, a kormos égbe, hogy repüljön, lebegjen, ellebegjen végre. De milyen csonkok, milyen léttelen lények zsúfolódnak még abban a bonthatatlan régben, milyen álmok, sikertelen kezdetek fulladoznak, tátognak mint karcsú halak, hangot rezgő, sziromló alkonyt keresve, milyen elcsukló mozdulat, milyen zokogás hívja társát, fenséges, csonka sorsát az örök némaságban? Ó, vízi szörnyek, szárnyas, pikkelyes, elvetélt pillanatok, tétova vallomások, elvetélt, félresiklott gyermekkorok, hogy' kapkodnak a buborékos, szivárványos reménygömböcskék után a sűrű homályban, hogy' sikítanak a vég nélküli hallgatásba bukva! Micsoda napfogyatkozás, éjszaka és virradattalan! Csupa árnyalak, vég és kezdet határán fennakadva. Hát íme, itt van, itt nyüzsög mind, a bőrösödő felszín alatt, vitorla-csáklyákat döfködve föl, bele az üres, tündöklő messzeségbe. Lovas, 2017. augusztus 29-én KORTÁRS 2018 / 07-08 39 CSUDAY CSABA (1944) Budapest