Kortárs, 2018. július-december (62. évfolyam, 7-12. szám)

2018 / 12. szám - TANDORI 80 - Szalay Károly: Sajkodtól „egészen a” Halásztelepig

44 KORTÁRS 2018/12 SZALAY KÁROLY Sajkodtól „egészen a” Halásztelepig 1953-tól 1956-ig aspiránsként, „kötetlen munkaidővel", minden szabad pilla­natomat „Tündérhonban” töltöttem. Vagy a Biológiai Intézetben, netán a mú­zeumban tanyáztam. Történetem időpontjában Sajkodban tavaszoltam „Meszééknél". A Rákosi- és a Kádár-korszakban a tihanyi félsziget a magyar szellemi élet - rejtősen szólva - előretolt helyőrsége volt. A két írófejedelem, Illyés Halásztelepen, Németh László Sajkodban lakott. A tóparton a kikötő szomszédságában a Biológiai Kutatóintézet, följebb a Geofizika. A kettő között a vízhez közel tanyázott az egyetemről elzavart Baránszky-Jób László, 1947- ben az egyik professzorom. Azt találta ki a drága, naiv ember: „mi most közö­sen megcsináljuk a legkorszerűbb esztétikaelméletet''. Csak egy dologgal nem számított. „Elméletfaragás" közben beborított bennünket is Lukács György árnyéka, s minden idealista tudóst kiakolbólítottak a Pázmányról, Laci bácsit is. Hatalmas villájában rendre látogatták őt a legkiválóbb, ugyancsak üldözött koponyák, köztük Barta János irodalomtörténész Debrecenből. Aspiránsve­zetőm, Bóka is elismerte szakmai nagyságát, holott ő mindenkit idiótának, tu­datlannak, rosszhiszeműnek tartott. Ma már gyanítom, nem is mindez telje­sen oktalanul. Baránszky hatalmas ősfákkal dús kertje arról vált nevezetessé, hogy ti­tokzatos állatok és madarak lakják. Jelenlétük dokumentumait, „névjegyüket" ott is hagyták a teraszon, amit „Jób" néni söpört össze kitartó szorgalommal. Fájdalom, már sem a madárra, sem a surranó szőrmókra nem emlékszem, de a vendégeknek ki kellett ülniük a teraszra, s nyugtázniuk kellett, ha láttak vagy hallottak valamit. Sorolandó Tündérhon nagyszerű polgárait, közvetlenül a Biológia mel­lett, az utca túloldalán lakott Vass Elemér festőművész. Ablaka az intézet ki­kötőjére, minek következtében a tóra nézett. Feleségét, a párizsi amerikai nagykövet nejét Papi a Luxembourg kertből szöktette meg Tündérhonba. Tün­dén nő. Évekkel később, Papi halála után leveleztem vele, egyik levelét most meg is találtam, amiben valamit hálásan megköszönt. Már nem emlékszem, miről lehetett szó. Papi mögött lakott hajótársam, a pókkutató Konok István, „Pity". Felesége francia nő. Ő is Tihanyban, majd Füreden maradt férje korai halála után. Az idegenből ideszakadt asszonyok úgy belerajongták magukat a félszigetbe, hogy itt maradtak holtukig. Elképzelhetik, hogy mi, „tiszteletbeli tihanyiak" mennyire kötődtünk Tündérhonhoz, és kötődünk még ma is, ha élünk. Folytatom. A part mellett, a Füredre vezető úton, a Nemzeti Bank üdülője után Borsos Miklós szobrászművész kertes, szobrokkal ékes villája magaso­dott. Füredre érve, Passuth nyaralt ott, azután lakott is, s Lipták Gábor nyaraló­hagyatékában az írószövetség berendezett egy alkotóházat külföldi, magyar irodalmat fordítók számára. A tihanyi múzeum igazgatónőjének, Veronikának a férje Bartha László festőművész, Vass Papi és Laci bácsi kitalált egy díjat. Kossuth-díj mintájára a „Kossuth-díjat". A szegény történelmi bestsellerírót SZALAY KÁROLY (1929) Budapest Részlet A homokóra lepergett című memoárregény Tündérhon - Tihany fejezetéből.

Next