Korunk, 1939. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1939 / 3. szám - SZEMLE, BÍRÁLATOK

Szemle, Bírálatok 281 benyomásaink. Sok megpróbáltatást átélt ember versei ezek, de a világ bármelyik sarkába is üldözte végzete, mindig hű maradt önmagához és eszmei hagyományaihoz. Szélesen hömpölygő verssorai olykor finoman halk, olykor keserűen kifakadó érzelmeit rokonszenves egyszerűséggel elevenítik meg s ha egyénisége itt-ott nem is tud teljesen áttörni Kassák verseinek zenei és szerkezeti fölépitményén, kötete — egészben véve — értékes. Jónéhány verse kiemelkedő darabja a legújabb magyar költői termékeknek. (Berkó Sándor) JEMÉNY JAKOS: STRUETTO. Alaphangjaiban a természet, a havas romantikus és önfeledt magasztalása ez a novelláskönyv. Urak, vadászok, süketfajdok, medvék, kutyák, erdőkerülők, munkások és pásztorok tűnnek fel a lapokon s maga a nagytermészet, a havas is megszemélyesítve jelentkezik. S minde buja istenítés ellenére, az olvasó csodálkozással érzi, hogy semmi nyomot nem hagy benne a havas, (a Havas). Nem ismerte meg jobban, nem szerette meg, csupán olvasott egy írótól, aki elragadtatással beszél róla. A természet szépségeinek szeretete és dicsérete minden időkben a szép lelkek erénye volt, az író erényeihez azonban ezenfelül a szuggesztió is nélkülözhetetlen. Biztosítania kell az olvasót, hogy amit lát, az úgy van és ■úgy igaz. Ezt viszont hasztalan keressük az ítéletidő novelláiban. Talán indokolja fokozódókétkedésünket, mely végül már a havas szépségei iránt is felmerül, szerzőnek egyéb dolgokat illető, egyébként igen ritka és néha csak félmondatokban, utalásokban megnyilvánuló állásfoglalása. Rajongó és felszínes természetszemléletét talán mint kívülállók elfogadnánk, hisz nem ellenőrizhetjük s végeredményben nem Intellektuális, hanem érzelmi természetű. Társadalomszemléletét azonban mérhetjük s a vadász urak úri életéről híven beszámoló Kemény János megállapításait nem fogadjuk el a „havasi emberekre“ vonatkozóan, „akiknek nincsen se hitük, se nemzetiségük, csak egy végzetes nagy szenvedélyük: a pálinka“. Mert mi mindenük nincs és mi mindenre volna még szükségük az említetteken kívül a havasi embereknek?! Az uraság ebben a kérdésben nem marasztalható el, hisz „a cselédek is ugyanazt kaptak ebédre, mint az uraság“, sőt „tejeskávé helyett könnyű elegyített gabonapálinkát s a kocsis ezenkívül pakli hetes dohányt“. Ellenben igenis hibás a „parasztból lett ur", kinek „társadalomszemlélete kedélytelen, fallal véteti körül magát s úgy kuksol aranyán. Fölfelé demokrata ugyan, de lefelé öklét mutogatja. Rajta törik meg az épitő akarat s a szándék, mely közelítené egymáshoz a népet, meg a polgári társadalmat". Ennek eszébe sem jut a kézenfekvő megoldás a gabonapálinkával és dohánnyal s szinte kényszerítőnek látszik a nép és polgári társadalom mielőbbi összebékülésének érdekében elvenni a paraszttól az úrrálevés lehetőségét. A húsz fim közül, melyek egy része táj és hangulatleírás, mindöszsze két-három novella emelkedik ki, figura pedig talán egyetlen, Harmat, a zsidó fatisztviselő minden stilizáltság ellenére is életszerű alakja. A többiek, Styefán a román juhász, Jankó a tót favágó és Péter az erdei rabló vértelenek és valószínűtlenek. A stílus kínosan gondos és fölöslegesen precíz. (...öreg Lup Styefán... ott fekszik mélyen a föld alatt a román temetőben, mozdulatlanul.). Sokszor keresett (...totyogott túlméretezett „gojzer“ bakancsában a plájon.) Gyakran túlbeszélt (...a Kegyelmes Úr félfedelű Kölber-kocsija... a kerékküllököm mindeniken egy-egy hosszú, vékony kanári-sárga sáv.). Néhol pedig hasonlatokra bukkanunk, melyekkel nem tudunk mihez kezdeni. (Mint kés alatt a zsenge gyermek, sikoltott halkan a legelő...) (KKJ.)