Korunk, 1939. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)
1939 / 4. szám - Berkó Sándor: Ének a Tátra alján
312 Berkó Sándor: Ének a Tátra alján meztelen testemen a csolnakók után kötözve siklik tekintetem, de nem messzire: körülöttem meredek hegyfalak állnak a poszton, hogy őrizzék csöndes magányomat... A gondolat hiába röppen fel, csapongva vadul, erőtelen halk koppanással ölembe visszahull. Boríts be napfény, tiszta fénnyel, oly rég várt meleged hadd töltse tele napsugárral vacogó szivemet, hogy midőn utam hazafelé majd kanyarogva visz, e szikrázó arany fonastból adhassak másmik is, másnak is, kinek szive mélyén bús tanyát vert a fagy... De most csak fekszem, fejem alá kulcsolva karomat, gondtalan feszítve az égre csillogó szememet, akár a nap, amely a tóból szikrázva felnevet. 11. Alattam nyolcszáz méter mélység, fölöttem az ég selyme száll, köröskörül a lenge táj halvány szalagja fodrozódik. Mily végtelen tér, fény, szabadság lakozik bennem! Tegnapok szűk ruháját, akár a fáradt vándor, ki éhesen, gyalog patakhoz ér és rongyait a fűre vetkőzi, úgy dobom a völgy mélyébe, és hagyom, hogy a lassú ár elragadja. Fényben, illatban, színben, halban lubickolok és a habok közül, fehéren, tisztán lépek a partra, mint az angyalok.