Korunk, 1939. július-december (14. évfolyam, 7-12. szám)
1939-12-01 / 12. szám - SZEMLE, BÍRÁLATOK - Forgács Antal: Egy elfeledett magyar író: Justh Zsigmond
• Szemle. Bírálatok vezi az étetet, fáradt, de ernyedetlen buzgalommá analizálja fáradtságát. Emberi és írói magatartása mindvégig e kettősség jegyében áll, de a kettősségnek nagy az ára: örök hontalanság. 2. Magyarországon fiatal arisztokratáikból, dzsentrikből valóságos udvara van.. Ezek az arisztokrata-dzsentri barátok rajonganak érte, bámulják nagy tudását, széles érdeklődési körét, tisztelettel veszik tudomásul szeszélyeit, érdeklődve hallgatják elbeszéléseit, amelyekben a párizsi szin- ronok életét, színházi bemutatók izgalmait, új könyvek tartalmát, új írók célkitűzéseit ismerteti velük. A francia kultúra egyik dunementi helytartóját tisztelik a furcsa, sokat betegeskedő barátban. A párizsi szalonokban viszont, a kulturáltsága s műveltsége mélyén lappangó „keleti exoticum“ k ért rajonganak. „Justh úr kitűnően ért az irodalomhoz, a festészethez, a világot is jól ismeri, csak éppen a szeméből villan elő néha valami barbárság" — írja egyik barátnőjének Marguerite Brizeaux. Ő maga pedig, szenttornyai birtokán vagy Budapestem élve, állandóan az intredélktuális központ. Párizs irodalmi élete, színházi bemutatói, kiálli■ásai után vágyódik, de ’agghogy útra kel, mázas nosztalgiát érez a szterattmyai kúria csendje után, ahol „még a halál sem lenne nehéz, mert oly természetessé teszi a faj, amely körülveszi az embert". Lelkében e mosz- Talgiiával, beutazza a féjvilágot. Spanyolország, Marokkó, Algír, Egyiptom, India látják a beteg írót, aki telkében az elkerüllhetetlen halál tudatával siet a gyógyító nap után. „Tíz nap óta megint nagyon rosszul vagyok. Azt hiszem, bajom rohamosabb jelleget öltött. De egy cseppet sémi bánom. Láttam sokat, újat alig fogok már láthatni, fáradt vagyok s pihenni nem lesz rossz", — írja az útró egyik levelében. De utazik tovább, mert még most sem a gyógyulás lehetősége érdekli elsősorban, sőt nem is új tájak, új életformák megtemetéséért utazik, hanem pusztán ama hangulatváltozásért, amelynek az utazás lehet előidézője. Miképpen reagál a Teleik a változó világra? E kérdés jobban érdekli őt, mint a soha nem látott, távoli országok. „Az, ami az utazásban mindig a legjobban vonzott, érdekelt, az ez ember volt. Akár más, akár a maga személyében" _várja nem sokkal az imént idézett levél után. 3. A nagyvilág kétes élményei, a szenttornyai birtok számonkérő csendje, a budapesti barátok szolgai csodálata után Párizs jeleníti számára az igazi feloldódást. A századvég választékos örömöket nyújtó, a legpuriitánabb szellemeket is a Bouevard bűvkörébe vonó Párizsa, egyszerre társasági és szellemi központ a számára. A Faubourg St. Germain szalon járnak lakóihoz életformáik szeretete, kifinomult ízlésük tisztelete, tág érdeklődést körüik nagyrabecsülése köti, de tudja, hogy e szalonokhoz tartozó irodalom kenetteljes és üres. A bonapartisták házainak parvenü nagyvitágiságától viszont idegenkedik, de szenziibilis, eszmegazdag, s formatökéiyt előírt íróikat kevesen becsülik, annyira, mint ő. Művészi ízlését is az egyszerűség és a komplikáltság keveredéséért való rajongás jellemzi. A legnagyobb festőnek Puvis de Chavannest tartja, mert mérhetetlen érzelmi gazdagságot lát tudatosan primitív formái mögött. Bourget-t pedig azért becsüli, mert „tudatossága által megtanutott 1093