Korunk, 1940 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1940-02-01 / 2. szám - SZEMLE, BÍRÁLATOK - Méliusz József: Féja Géza: Móricz Zsigmond
a műfajt igazoljuk: mi igazolja az írót? Fogas kérdés. Egy azonban tény: Cs. Szabó László lendületéből megérezzük egy európaiasan gondolkodó, művelt ember lázadozását a világ rútságai ellen s azt a szorongást, amely a szellemet nemcsak magáévá tevő, de ki is sugárzó lélek érzésvilágát, a mai „fegyveres Európában“ nyugtalanítja. Avagy talán ez inkább iménti“ az embert, mint az irót? Úgy érezzük, hogy ezeket az „időszerű feljegyzéseket”'* szórványosan szívesen vesszük egy folyóirat hasábjain, de nem könyvalakban. (Berkó Sándor) FÉJA GÉZA: MÓRICZ ZSIGMOND. Féja Géza uj munkája, a hatvan évet betöltött s hivatalosan bizony egyáltalán nem Ünnepelt Móricz Zsigmond „irodalmi méltatása és nemzeti-emberi apológiája“ a lassan elmélyülő magyar népi társadalomszemléletnek s a nemzedékünkkel kibontakozott uj irodalomnak igen időszerű, sőt jellemző alkotása. Jelentősége abban rejlik, hogy méltóbb tiszteletadás kevés érhette volna Móriczot, hiszen a milleniumi középosztálymagyaroknál feltétlenül különb fiatal magyarság képviselőjétől, tanítványától kap végleges és történelem álló értékelést a társadalmi megújulás magvait elvető Ady-Móricz szellem. Félreérthetetlenül viharzik fel e könyv lapjain, sőt vádolva lobog az igazság, hogy a magyarság fogalma semmikép sem azonos bizonyos kisajátító körök „szűk szemléletével, mit azok a nemzet fogalmával szeretnének összetéveszteni". Féja Géza tanulmányában, finom szemérmességgel csupán arra vállalkozik, hogy az élet- és alkotóereje teljében virágzó Móricz Zsigmondot szellem- és társadalom-valósági viszonylataiban mutassa meg. Hatalmas körképben festi fel Móricz életművét a „Hét Krajcár“-tól az „Életem Regényé“-ig, egy rendkívüli magyar alkotó szellem teljes körbe záruló szakaszát. Ám a társadalom kérdéseivel és az önmaga lélektani tényezőivel viaskodó szépíró Móricz műve mögött feltárul a magyar társadalom szédítő ellentmondásoktól félő periódusa s e társadalom minden rétegének történelmi lényege, e rétegek egymáshoz való viszonya, eredetük és jelentésük. Szinte mágikusan elfogult a mód, ahogy Féja a magyarság fogalmát Móriczcal azonosítja s benne az elemeket a magyarság megfogalmazására felrétegezi. Iskola se idézhetne teljesebb példát tanulmányírónak tárgyában való maradéktalan feloldódására. Szinte úgy jár Féja Móriczon által a társadalmi lényeg tájain, mint a nagy lélekelemzők a felkutatásra váró ösztönbonyodalmak rengetegében. Tudását és világképét magyar (értsd mélyen társadalmi) intuíciója valami megszállott módján, de halálos biztonsággal vezérli. Féja a magyar lét tüneteit és nyilvánvaló jegyeit olyan részletekben és pontokon fedezi fel, mik Móricz Zsigmond leghívebb olvasóiban sem keltettek eddig talán a műélvezetnél mélyebb hatást. Szerzőnek Móricz Zsigmond szelleméhez való azonosulása oly mély, annyira önmagát feloldó, hogy már szinte szeretnénk, ha valahol elpattanna ez a forró burok, előtörne a személyiség távlata s a lila, a szín, a szellemin túl a személyi élmény, Féja gondosan elfedezett és mégis fojtottan ott lüktető érzelmei, miket (érthetetlenül) szinte önmaga előtt is rejtegetni igyekszik, de amikben Móricz Zsigmond arca, szeme, mosolya, hangja érzékelhetővé válna, képzeletünkben testi közelségbe kerülne. Valahogy azt szeretnénk Móricz Zsigmond fiziológiai másából érzékelni, ami a „Csibe" című fejezetben megelevenedik. Bár elsodor ez az olvasmány, bár arra kényszerít, hogy önmagukat revideálva, — bármi legyen is pártállásunk, — Móriczot újra olvassuk,mert a társadalmi távlatok, miket