Korunk, 1940 (15. évfolyam, 1-9. szám)
1940-03-01 / 3. szám - SZEMLE, BÍRÁLATOK - Fekete Ferenc: A szív pedagógiája
Szemle, Birdatok 281 ről, de a mai fiatal magyar költőnemzedékről kellene bírálatot, sőt terjedelmes tanulmányt írni, az alig húszéves Somlyó György első verseskötetével kapcsolatban. Arról a nemzedékről, amely földig hajolva egyegy túldekorált kép, hűvösen megfogalmazott jelző előtt s fittyet hányva mindannak, ami magát a verset, az érzelmek és indulatok atmoszféráját, az ösztönös költőiséget jelenti, mindmáig nem tudott felhagyni olcsó hatást kierőszakoló „versírói mechanizmusával“. Nem csoda, hogy a fiatal Somlyó György, aki pedig vitán felül tehetséges költő, nem képes keresztültörni ezt a megcsontosodott „irányt“ és Szabó Lőrinctől, Babitson át József Attilásig minden hangot kipróbál, minden „kész“ kép-sémát, sőt egyes szavakat is „feldolgoz" verseiben, nehogy lemaradjon a bűvészmutatványokról, ahol társai a „költői verselés" legfurább csinyjeit és meglepetéseit segítik a levegőbe. Ismétlem, nem Somlyóról van itt szó. Ez a tehetséges ifjú poéta mindent megad, amit versírói készsége mellé bizonyítékul állíthat. Nyelvezete szokatlanul tiszta és finom, gondolatainak mélysége, már amennyire kapkodó és kialakulatlan világszemlélete engedi, megóvja őt mindattól, ami mesterkélt hangulatokba ringathatná. Különösen kötetének utóbbi verseire gondolunk, amelyekben már nemcsak a forma, de a tartalom szempontjából is egyénibb, ösztönösebb meglátások vezetik. Hogy mivé, merre fejlődhetik? Attól függ, minő mértékben tudja kivonni magát társai bűvköréből. Ma még átöröklött kifejezési sémák máza tapad a verseire, ám a kritikus tisztában van azzal, hogy e máz alatt tekintetbe veendő értékek kallódnak. Somlyó Györgyön áll, hogy ezeket frissen és szabadon kiemelje az idegen lerakódások alól. (Berke Sándor) A SZÍV PEDAGÓGIÁJA. Bármily erős és egyre ismertebb a nemléstan gyakorlati iránya, bármennyire alkalmazzák a pszichotechnika módszereit és bármilyen sokat írtak és írnak még mindig a gyermeki psziché megmérhető felületeinek tudományáról, a nevelés ősi gyökérig nyúló mélységi problémáját, a gyermeklélekkel való kapcsolat megteremtését, a gyermek befolyásolását a pszichotechnika sem oldotta meg. Hogyan kell viselkedni a nevelőnek a gyermekkel szemben, hogy az bizalommal legyen irányában, hogyan jut el a gyermek benső lényegének megismeréséhez a tanító, hogyan tud rá igazán hatni, milyen eszközökkel, ezek a kérdések a nevelés eredetétől kezdve mindmáig megoldásra váró feladat. Dumitru Theodosie: Pedagogia inimei (Bucureşti 1940) című könyve a nevelés éppen e benső, lényegi részének fontosságát juttatja kifejezésre. A szeretet, a jóság, a szelídség az állatra is bebizonyítható jó hatással van. Számtalan átélt és másoktól hallott, állatvilágból vett példa után természetesnek találja azt a kérdést: várjon a gyermekre, ki ösztöneiben, érzelmi világában, intelligenciájában magasabb fokozat, mint az állat, nincsen-e hatása a jóságnak, a szeretetnek? Rousseauval az élén számos nagy nevelővel feleli Theodosiu, hogy igen. Mint ahogy — egészen biztos, hogy a rosszaság, gonoszság gonoszságot szül, a gyermekre sugárzó jóság a jó felé fordítja, a lelkét, érdekes, hogy néhány korszerű nagysikerű filmben (Fiuk városa, A jövő útja, Rács nélküli börtön stb.) mennyire visszatükröződik a pedagógiának ez a ma már alig vitatott elve: jónak kell lenni a gyermekkel, éreztetni kell vele saját tehetségének örömét, saját cselekvésének boldogító tudatát. Szeretni kell a gyermeket, saját magának megfelelő légkört kell kialakítani körötte, amelyben szeretetet, jóságot érez a külvilágtól. Theodosiu ismerteti a Fiuk városának mesebeli légkörét s a mindennapi élet néhány érdekesebb kísérletét. Mindenekelőtt Montessori iskoláját, amely a tanítót is