Korunk, 1940 (15. évfolyam, 1-9. szám)

1940-06-01 / 6. szám - Szemle, bírálatok

Szemle, Bírálatok 573.­ lyik a „jobb“, nem olyan egyszerű eldönteni. Faludy György, merész nekirugaszkodással, népszerű köny­vet akart adni — s ezt el is érte, Szabó Lőrinc és Vas István az „igazi Villon“-t fordította. Nem vagyok híve a „népszerűségnek“, de el kell ismerni, hogy — pl. a „Ballada tűnt idők drámáiról“ c. versben is — Faludy itt-ott szerencsésebb meg­oldást talált, mint Szabó Lőrinc („nincs jobb, mint a párisi csőr“ — erőltetett, mesterkélt), aki viszont teljes egészében adott kiváló művet. Hogy melyiket választanám? Ha „közönség“ lennék, kétségkívül Faludyhoz pártolnék. Mint irodalom­­ismerő, sőt író, a Szabó Lőrinc és Vas István metódusához ragasz,ko­­kodom. (Berkó Sándor)­­ JERGER: „ISTEN ÁLDJA, • DOKTOR ÚR“. Egy amerikai orvos közel négy évtizedes tapaszta­latairól, élményeiről számol be ez a rokonszenves könyv (Dante-kiadás, Bpest), írója nem tartozik a manap­ság oly divatos orvosíróknak abba a fajtájába, amely — megkapó orvosi és emberi küzdelmei révén — méltán idegződött a széles olvasóközönség tudatába. Dr. J. Jerger korántsem olyan jó ismerősünk, mint pl. Kruif, avagy Cronin, ami viszont nem zár­ja ki azt, hogy orvosi és emberi él­ményei épp úgy meg ne ragadjanak és szívünkbe ne férkőzzenek, mint a „Réztábla a kapu alatt“ írójáé. Jerger könyvében a háziorvos munkájáról és feladatairól kapunk őszinte vallomásokat. Olvasásakor szinte azt érezzük, mintha benső, bi­zalmas barátunk szavait hallanék, annyira egyszerű és közvetlen. Ki­egyensúlyozott, vagy inkább meg­állapodott lélek; nincs meg benne a kutató szellem ideges tapogatózása és lázas heroizmusa. Minden figyel­me oda irányul, hogy munkálkodá­sának erényeit és hibáit a legőszin­­tébben elénk tárja. Amolyan tipikus „doktor bácsi“, akire oly szívesen gondolunk mindig, visszaidézve ba­jainkat. Teljesen a hivatásának élő, egyszerű, bár — amint az egyes föl­jegyzéseiből kitűnik — nagytudású ember, aki alaposan kiismeri magát az emberi test számunkra oly titok­zatos kórjaiban. Szerénysége mögött hiába is keresnek ,a szokásos nagy­képűséget, az első oldalak elolvasá­sa után barátunkká fogadjuk , sze­retettel vegyes tisztelettel nézünk reá. Könyvéről nem lehet „kritikát írni“, legföljebb szavait figyelhet­jük, aza­l a közvetlen és baráti kí­váncsisággal, ahogyan ő igyekszik megmutatni magát, így kísérjük vé­gig fejezetről-fejezetre, anélkül, hogy másra is kiterjedne a figyel­münk, mint egy rokonszenves em­ber, egy nagyszerű orvos élményei­re és tanításaira. Mint kritikus, leg­följebb annyit mondhatok még, hogy kevés ilyen emberi könyvet olvastam az utóbbi időben. Mert Dr. Jerger érzi, tudja — s meg is mondja köny­vében, —­ hogy, mint minden tudo­mány, az orvosi tudás is csak úgy képes megfelelni hivatásának, ha a társadalom minden rétegében egy­formán otthonra talál. (Berkó Sán­dor) 1 FIATAL KÖLTŐK. Az egyik: Má­­­tyás Ferenc egy Ady-idézettel indítja útnak harmadik versfüzetét. (Eleven koporsók). Furcsa költő, „őstehetség“-ként indult s bár azóta formában, mondanivalóban, kultúrá­ban egyaránt hatalmasat fejlődött, mégis megmaradt benne egy csipet­nyi dilettáns iz: „öleljetek meg Haj­­nalmárják és szökjetek sírva a ka­romból, mert nagyon utál Isten min­ket s kiűz a szép társadalomból“. Egy másik versből: „S a vén kő és sárfalak mögül a boldogok szuszog­nak át az utcákra, hol ringyók és kopók átkozzák meg az éjszakát“. (Ritkítás a bírálótól.) Megjegyzés című prózai előszó ve­zeti be a könyvet: „A költőnek nincs sok szava már ebben a világban, mert a szépet meg az érzést ledöfték a szuronyok s az üres, lélektelen próféták szavaitól hangos minden­felé a levegő .... de ami még van a költő haldokló szíve alján, egy pár jóravaló szó, hadd acsarkodjék ha­lála előtt a zsarnokok fülébe“ — írja

Next