Korunk 1961 (20. évfolyam)
1961 / 7. szám - SZEMLE ÉS BÍRÁLAT - Irodalom és művészet - KÁNTOR LAJOS: Ámulat vagy megértés?
Petőfi-ünnepségekre írt versek). Az indulás lendülete, az építés szépsége, a friss élmények magukkal ragadták a költőt, és ebből a hazai magyar költészet olyan maradandó alkotásai születtek, mint például a Darukezelő leány. Az emlékezés lírájában is lépést tartott a korral (Megyek fiammal), s a Jóska bácsi áradó epikája szintén nem merült feledésbe. Jól emlékszünk a Vejnemöjnenre is a Szín és tűz című kötetből. Kiss Jenő verseinek művészi ereje — ha csak a formára gondolunk — nem csökkent, sőt nem egy vers új szépségek születését mutatja. Számos részlet-szépséget idéztünk már, és a példák számát tovább szaporíthatjuk (,,Kesernyés ránc, mind mélyülőbb vonallal / az ajkam zárójelbe mért tested?“ — Zárójel). A versek — általában az irodalmi alkotás — művészi ereje, művészi hatása azonban nem választható el eszmeiségüktől. Az Úti rapszódia, a Darukezelő leány vagy a Folyók lírájával azonosíthatja magát a versolvasó, de vajon saját érzéseire ismerhet-e az ámulat vagy a ,,régi témák“ — a valóságtól való lemaradás költeményeiben? Azok az emberek, akik maguk alkotják a „csodákat“, és egyre szűkebbre szorítják az „ismeretlen“ határait, gyönyörködnek munkájuk eredményében, de nem bénítja meg őket a „varázslat“, hisz mindennapos fáradságukból épült fel a békási gát, nőnek az új kohók. És épp ezért nem érnek rá az időtlen szomorúságra. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem is gondolkodnak! Mindez nem csak Kiss Jenő költészetének problémája. A mai irodalomelméleti jegyzetek, kézikönyvek még külön beszélnek a gondolati líráról. Azt hiszem, a határ a gondolati líra és a líra többi ága között nemsokára teljesen elmosódik, erre mutat a modern költészet nagyfokú gondolatisága. A modern itt haladót, korszerűt jelent. A szocializmus emberét — a tudat hatalmas arányú fejlődésével — egyre inkább a gondolatiság jellemzi. Nem az oly gyakran hangoztatott technicitás — érzelmi élet ellentétpárra gondolok, hanem arra, hogy az emberek érzelmi életét is egyre jobban áthatja a gondolatiság. Fölösleges a líra haláláról beszélni, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a versolvasó átalakulását. Vagyis még kevésbé lehet, mint régen érzelgős versikéket írni a búzamezőről, a patakról vagy a kék égről — ami nyilván nem jelenti azt, hogy a patak, a mező s a kék ég — korszerű költői asszociációk révén — nem marad továbbra is költői téma. Az élet szerelmében alig találkozunk ezzel az új gondolatisággal, pedig Kiss Jenő régebbi írásaiban, mindenekelőtt A Hamlet-monológra című versében, példaadó módon kereste ennek a gondolatiságnak kifejezési lehetőségeit. Ha kissé le is egyszerűsíti a Hamlet- problémát, a valóban modern, haladó emberi magatartás legjellemzőbb vonását ragadja meg, amikor határozottan hirdeti: „felelt az élet, döntött századunk, / nem fordulunk kétségek mérlegéhez, / mi lenni, tenni, élni akarunk!“ A tett, a szívvel és aggyal vállalt harc hirdetése — ez az igazi költői feladat. Ezért üdvözöljük tiszta szívből az olyan félig sikerült kísérletet is, mint a Munkás-zenekar című vers, melynek utolsó szakasza nemcsak a zenekart alakított martinászokról, hanem a születő új lírai hősről is hírt hoz: " S e két tűz, így együtt, nekem a teljes emberről beszél, kiben szépség és küzdelem ifjú harmóniája él. Őket dicséri most szavam, akikre hallgat az anyag, s kikben a lét anyagtalan melódiái zsonganak. A gondolatiság természetesen nem jelenti a képgazdagság szükségszerű megszűnését. 887