Korunk 1964 (23. évfolyam)
1964 / 9. szám - FIATAL AMERIKAI NÉGER KÖLTŐK - LEE, HARPER: A tárgyalóteremben (Semlyén éva fordítása)
— Nem kaptam, uram. Sajnáltam a kisasszonyt, mert valahogy jobban igyekezett, mint a többiek... . — Sajnáltad, ugye? SAJNÁLTAD! — Mr. Gilmer szinte a falra mászott dühében. A vádlott érezte, hogy hibázott, s félszegen izgett-mozgott a székén. De a baj megtörtént. Alattunk senkinek sem tetszett Tom Robinson válasza. Mr. Gilmes hosszú szünetet tartott, hogy ezzel is fokozza a hatást. — Tehát múlt év november 21-én — szólalt meg azután —, elmentél a házuk előtt szokásod szerint, és ő megkért, menj be, s hasogasd fel a szekrényt. — Nem uram. — Tagadod, hogy átmentél a ház előtt? — Nem tagadom uram... A kisasszony azt mondta, hogy valami munka van számomra benn a lakásban. — Ő viszont azt állítja, megkért, hasogasd fel a sifont, igaz ez? — Nem, uram, nem igaz. — Vagyis a kisasszony hazudik, mi? Atticus már szólásra emelkedett, de Tom Robinsonnak nem volt szüksége segítségre. — Nem mondom, hogy hazudik, Mr. Gilmer. Azt mondom, hogy téved. — Hát Mr. Ewell nem kergetett ki a házából, boy? — Nem, uram, nem hiszem, hogy ezt tette. — Ne azt mondd, hogy mit hiszel. A tényekről beszélj. — Nem maradtam annyi ideig, hogy kirúghasson. — Hű de őszinte vagy! És miért iszkoltál el olyan gyorsan? — Mondtam, hogy megijedtem, uram. — Ha tiszta volt a lelkiismereted, mitől féltél? — Ahogy már mondtam, egyetlen nigger számára sem lett volna biztonságos ilyen szorult helyzetben ott maradni. — De hiszen te nem voltál szorult helyzetben!... Te azt állítod, hogy ellenálltál miss Ewellnek? Vagy talán féltél, hogy bántani fog egy ilyen nagy behemót alakot, mint te, s azért szaladtál el? — Nem, uram, attól féltem, hogy a bíróságra kerülök, ahogy valóban történt. — Tehát a letartóztatástól féltél, attól, hogy felelned kell azért, amit tettél? — Nem uram, attól, hogy felelnem kell azért, amit nem tettem. — Szemtelenkedsz, boy? — Nem, uram, nem akartam szemtelen lenni. Ennyit hallottam Mr. Gilmer keresztkérdéseiből, mert nem rámparancsolt, hogy vigyem ki Dilit. Az ég tudja, miért, Dili bőgni kezdett, s nem akarta abbahagyni. Előbb csak csendesen szipogott, aztán már mások is hallották az erkélyen. Jem azt mondta, ha nem viszem ki, majd megmutatja ő nekem, és Sykes tiszteletes úr is úgy vélekedett, jobb, ha kiviszem, így hát kimentem vele. Dilinek nem volt semmi baja aznap, talán a szökés izgalmai ártottak meg neki. — Rosszul érzed magad? — kérdeztem tőle, amikor leértünk a földszintre. Dili igyekezett megemberelni magát, miközben lefelé lépegettünk a déli lépcsőkön. Mr. Link Deas magányosan állt a legfelső lépcsőfokon. — Mi történt, Scout? — kérdezte, amint elhaladtunk előtte. — Semmi, uram — szóltam vissza a vállam fölött. — Dili nincs jól. — Gyere a fák alá — mondtam. — Talán a meleg ártott meg. — A legdúsabb koronájú tölgyfa alá telepedtünk. — Nem bírtam már őt elviselni — mondta Dili. 12294 - KORUNK