Korunk 1964 (23. évfolyam)
1964 / 9. szám - DOKUMENTUMOK - EISENHOWER, D. D.: A franciaországi partraszállás
Mikor az utánpótlás és erősítések bevetésének lehetősége mellett a terep is a védelemnek kedvez, bekövetkezhet, hogy a harctéri helyzet a sikeres partraszállás ellenére is fájdalmasan kimerítővé válik a támadó számára; rosszabb a helyzete, mintha az ellenséges főerőkkel vívna nyílt, megsemmisítő csatákat. Ezt tapasztalták a szövetségesek az első világháborúban Gallipolinál, és ugyanez ismétlődött meg, hónapokon át, 1944 elején, az Anzio-művelet során. Az ilyen nehézségeket alaposan megvizsgáltuk, és foglalkoztunk azok elhárításával jóval a D-nap előtt, és ellenrendszabályainkat főként tengerészetünkre és a légierőre építettük. Abban bíztunk, hogy tönkreteszik az ellenséges utánpótlási és közlekedési vonalakat, megakadályozzák a nagyobb csapatmozdulatokat és megsemmisítik az előkészített védelmi berendezéseket. Hajóhadunk és mesterséges kikötőink birtokában az utánpótlások és erősítések rendszeresen beérkeztek. Bíztunk abban, hogy a felkészülés versenyében is mi fogunk győzni. Készültünk ezek mellett egy második — a Bretagne-félsziget ellen irányuló — kombinált támadásra is. Nagy súlyt helyeztünk már a tervezés korai szakaszában az e térségben levő kikötőkre, és úgy gondoltuk, ha normandiai támadásunkra az ellenség védekezése során felfedi ott levő igen erős állásait, meglepetésszerű támadást indítunk ellene Bretagne vidékén — egyidejűleg fenyegetve oldal- és hátbatámadással. Már tapasztaltuk, hogy a németek az általuk feladott kikötőket annyira lerombolják és tönkreteszik, hogy azok gyors helyreállítása igen nehéz feladatot jelent, ezért választásunk a bretagne-i Quiberon-öbölre esett, mely az utánpótlás lebonyolítására igen alkalmasnak látszott, annak ellenére, hogy nem volt kellően kiépítve. Közben júniusból július lett, és részleteiben is vizsgáltuk, milyen előnyökkel járna egy második partraszállás. Egyre inkább elleneztem ilyen műveletet. Légierőink és cseltámadásaink gátolták a németeket abban, hogy erős védelmi állást építsenek ki; tudtam, hogy egy újabb partraszállás feltétlenül késlelteti fő arcvonalunknak csapatokkal és a szükséges anyagokkal való feltöltését. Felismertem a bretagne-i kikötők jelentőségét, és úgy véltem, hogy támadásainkat folytatva, gyorsabban foglalhatjuk el azokat, ha nem csökkentjük csapásaink súlyát egy megindítandó második partraszállás miatt. Sok időt töltöttem Franciaországban, és sűrűn tanácskoztam Bradley és Montgomery tábornokokkal a tervezett hadműveletek során bevetendő erőkről és az időzítésről. A Bradley-nél töltött látogatások igen kellemesek voltak, velem együtt szeretett a legelső vonalakban kóborolni, és ott a csaták minden terhét viselő katonákkal beszélgetni. A háború során számos megbeszélésünket a harcoló csapatoknál tett közös látogatásunk közepette folytattuk. ... Ebben az időszakban írásbeli, távbeszélő és rádióösszeköttetésben álltam Bradley-vel és Montgomery-val. Június végén hídfőállásunk sokkal szűkebb volt, semhogy a legfelsőbb hadvezetőség főhadiszállását Franciaországba helyezhettük volna át, saját parancsnokságomat azonban júliusban áttelepítettem, hogy az ott működő vezénylő parancsnokokkal állandó kapcsolatot tarthassak fenn. Közben a pozícióharcok, valamint a tartalékok gyarapítása lehangoló lassúsággal folyt, ami élesedő bírálatot váltott ki az amerikai és angol sajtóban. A cikkek szerzői persze nem ismerték a tényeket. Ha a háború összes eseményei köztudomásúvá válnának, nem volna lehetséges a mindig éber ellenséget váratlan akciókkal meglepni. Ilyen holtpontok idején, amikor a harcoló egységek veszteségeket szenvednek, és közben fülükbe jutnak a vezetőikről elhangzott bírálatok is, nehéz a csapatokban a lelket tartani...