Korunk 1965 (24. évfolyam)
1965 / 7-8. szám - LEM, STANISLAW: Summa technologiae
pott információk alapján összeszerelnék a szóban forgó személy testét és idegközpontját, az illető épen és egészségesen kilépne a készülékből. Egy ilyen terv műszaki megvalósíthatóságának kérdése másodlagos jelentőségű, egészen rendkívüli következményeihez képest. Mi is történne, ha az „atomképletet“ nem egyszer, hanem kétszer közölnék? A vevőkészülékből két identikus lény lépne ki. S ha az információt nem huzalon, s nemcsak egy adott irányban továbbítanák, hanem elektromágneses hullámok formájában, s a vevőkészülékek ezrei lennének a Föld sok-sok pontján, más bolygók s holdak ezrein, a „kibocsátott“ lény mindezeken a helyeken megjelenne. Egyszer „adtuk“ Mr. Smith képletét, és íme, Mr. Smith milliós példányszámban jelenik meg és lép ki a kabinokból, égen és Földön, városokban és hegycsúcsokon, dzsungelekben és Hold-kráterekben. A helyzet nem is olyan bizarr mindaddig, amíg föl nem tesszük a kérdést: hol van most Mr. Smith? Hova vezette őt a „távirati utazás“? Mivel a vevőkészülékből kilépő valamennyi lény per definitionem abszolút azonos, és mindegyiket Mr. Smithnek hívják, nyilvánvaló, hogy semmilyen nyomozás, a Mr. Smith-eknek kilétüket illetően feltett semmilyen keresztkérdés nem oldhatja meg a problémát. A következő logikai alternatíva előtt állunk: vagy mindegyik Mr. Smith, vagy egyik sem ő. Mégis, hogyan lehetséges Mr. Smith egyidejű léte százmillió helyen? „Polikópia“ készült volna személyéről? Hogyan értelmezzük a jelenséget? Egy adott lény sétálhat fel és alá, determinált, meghatározott realitást élhet — de csak egyszeriként. Ha Mr. Smith az íróasztalánál ül, nem lehet egyidejűleg az Erathosztenész kráterben, a Venuson, az óceán fenekén vagy féllépésnyire egy nílusi krokodilus tátott szájától. A táviratilag továbbított személyek rendes, normális fickók. Nem lehetnek tehát valamilyen misztikus lelki kötelékkel egybefűzve, amelynek révén egyidejűleg átélhetnék az összes említett vagy azokhoz hasonló eseteket. Tételezzük fel, hogy a krokodilus jóízűen elfogyasztotta az egyik Smith-t, azt, aki a Nílus partján sétált. Ki halt meg? Smith! S mégis tovább él egyidejűleg több helyen is. Az összes Smith-ek tehát csupán a rendkívüli hasonlóság folytán egyek, e hasonlóság azonban fizikai vagy pszichikai értelemben nem alkot semmilyen kapcsolatot közöttük. Szellemileg függetlenek egymástól, de úgy hasonlítanak egymásra, mint az egy petéből való ikrek. Mindegyikük független és teljes személyiség. De mindegyikük csupán saját, egyedi sorsát viseli. E paradoxon megfejthetetlennek tűnik. Nincs olyan kísérlet, amellyel megállapíthatnók, hol a folytatása annak a Smith-nek, akit táviratilag adtunk. Következésképpen: noha láthatóvá nem tudjuk tenni s elképzelni sem tudjuk, mégis reális egy személyiség polikopírozása. A vevőkészülékből kilépő személy szempontjából ő, és csakis ő a „távírt“ ember törvényes, normális és jó egészségnek örvendő utóda, semmi okunk ennek kétségbe vonására. Egy embert tehát egyidejűleg több irányban is letávíratozhatunk. Ez nem azt jelenti, hogy ő mindazon személyekben