Korunk 1966 (25. évfolyam)
1966 / 11. szám - NEMZETKÖZI ÉLET - TREVOR-ROPER, HUGH: Ki ölte meg Kennedyt?
A Bizottság tulajdonképpeni tagjai csupán a külszín biztosítását voltak hivatottak szolgálni. Maguk a jogászok is hangoztatták, hogy „a Bizottság tagjainak fogalma sem volt arról, ami a Bizottságban történik“, a tagok közreműködése „a semmivel volt egyenlő“. De a Bizottsághoz kirendelt tapasztaltabb jogászok hozzájárulása is csekélynek mondható: csupán igen jól fizetett jogtanácsosok voltak, akiknek közreműködése gyakorlatilag a jelentés végső szövegének megfogalmazására szorítkozott“. A munka nagyobb részét bizonyos meghagyásokhoz igazodó fiatal ügyvédek végezték. Ezek a meghagyások a Bizottság kettős céljából adódtak. Először is: eloszlatni a külföldön szárnyra kelt kétségeket, és visszaadni az amerikaiak saját intézményeikbe helyezett hitét. Másodszor: megállapítani az igazságot. Ez a két cél csak annyiban igazodott harmonikusan egymáshoz, amennyiben az igazság olyannak mutatkozott, amilyennek az amerikaiak tudni óhajtották... Hófehérke és a hét törpe Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy a két cél egyidejű követése feszültséget teremt. 1964 januárjában a Bizottság arról értesült, hogy Oswald az FBI bejegyzett és fizetett ügynöke volt. Nyugtalanító értesülés! Mi a teendő? Ha a Bizottság egyetlen feladata az igazság kiderítése lett volna, verifikálnia kellett volna az állítás hitelét. Igen ám, de ha az értesülés helytállónak bizonyul...? Vajon ahelyett, hogy megszilárdította volna az amerikaiak bizalmát intézményeikben, nem ingatta volna meg azt még jobban? A Bizottság úgy döntött, hogy tevékenységét ez esetben is a magasabb célok határozzák meg. S ezért el kellett temetnie „ezt a rosszindulatú híresztelést“. Az értesülés hitele felől az FBI-nál tudakozódott, s az FBI ünnepélyesen cáfolt. Ezt a cáfolatot önmagában nem lett volna szabad kielégítőnek tekinteni. Mégis annyiban hagyták a dolgot. A közzétett Tanúvallomásokban egyetlen szó sem esik az ügyről. Ez a precedens aztán meghatározott mindent, ami a továbbiakban következett. A politikai légkör zavartalanságának követelménye, a Bizottság ezen elsőrendű kritériuma győzedelmeskedett a másodlagos szempont, az igazság kiderítése fölött. Figyeljük meg, milyen szempontok alapján tulajdonítottak fontosságot a tanúknak. Mivel Oswald özvegye, aki nagyon jó minősítést kapott az FBI-tól, magáévá tette az alapposztulátumot, nevezetesen azt, hogy Oswald a bűnös, s hogy nem is annyira a tények megállapítása a fontos, hanem inkább Oswald cselekvésének rugóit kell értelmezni, a Bizottság az asszonyt koronatanúnak tekintette. Pedig négy napi kihallgatás után a Bizottság jogászai úgy látták, hogy képtelenség a legcsekélyebb hitelt adni annak, amit állít. Többen lemondással fenyegetőztek, ha nem vezetik ki a tanút. Mégis sikerült kiverekedni, hogy a Bizottság elfogadja Oswaldné vallomását, s tovább játszotta a koronatanú szerepét. A Bizottság tanúkihallgatásokra fordított idejének 12%-át Oswaldnénak szentelte. Néhány cinikusabb fiatal jogász el is nevezte Oswaldnét és a Bizottságot Hófehérke és a hét törpének. Amikor végül a Bizottság egyik tagja Oswaldnét keresztkérdések alá fogta, az asszony teljes egészében módosította vallomását. De akkor már elkészült volt a jelentés. Lane ügyvéd nagyon tanulságos dolgokat közölt Oswaldné magatartásának valóságos indítékairól és szavahihetőségéről. Az asszonyt több ok arra késztette, hogy az FBI irányába túlzottan szolgálatkésznek mutatkozzék. Más vallomások jelentőségét is a tanú „igazhitűségének“ arányában nagyították fel. Említettem már, hogy a jelentés legvitathatóbb fejezete a gyilkos személyazonosságáról szóló. Megdöbbentem, amikor Epstein elmesélte nekem e fejezet kialakulásának történetét. Úgy tűnik, kezdetben a végső formától nagyon eltérő módon szövegezték meg ezt a fejezetet azok a jogászok, akikre a fogalmazást bízták. Miután azonban a fogalmazványról tudomást szereztek a felelős személyek, kifejezték elégedetlenségüket. Szerintük abban a formában a fejezet nem felel meg „teljes mértékben“, s nyilván azért nem, mert nem egyértelműen Oswald személyében identifikálta a gyilkost. S ezután egyik felelős személy három gondosan kiválogatott tanú vallomására építve teljes egészében átírta a szóban forgó részt. Ilyen tanú Howard L. Brennan. Állítólag a Brennan közölte személyleírás tette lehetővé, hogy Tippit rendőr Oswaldban ismerje fel a gyilkost. Mondottam már, hogy ez abszurdum. Tudomásomra jutott az is, hogy ezt a Bizottság jogászai is lehetetlenségnek tartották. De a Bizottság nem zavartatta magát ilyen csekélységtől. A második tanú Helen Markham asszony, aki — állítólag — látta Tippit meggyilkolását. Az őt kihallgató jogászok szerint vallomása „ellentmondó, tévedésekkel