Korunk 1966 (25. évfolyam)

1966 / 11. szám - NEMZETKÖZI ÉLET - TREVOR-ROPER, HUGH: Ki ölte meg Kennedyt?

A Bizottság tulajdonképpeni tagjai csupán a külszín biztosítását voltak hiva­tottak szolgálni. Maguk a jogászok is hangoztatták, hogy „a Bizottság tagjainak fo­galma sem volt arról, ami a Bizottságban történik“, a tagok közreműködése „a sem­mivel volt egyenlő“. De a Bizottsághoz kirendelt tapasztaltabb jogászok hozzájá­rulása is csekélynek mondható: csupán igen jól fizetett jogtanácsosok voltak, akik­nek közreműködése gyakorlatilag a jelentés végső szövegének megfogalmazására szorítkozott“. A munka nagyobb részét bizonyos meghagyásokhoz igazodó fiatal ügy­védek végezték. Ezek a meghagyások a Bizottság kettős céljából adódtak. Először is: eloszlatni a külföldön szárnyra kelt kétségeket, és visszaadni az amerikaiak saját intézményeikbe helyezett hitét. Másodszor: megállapítani az igazságot. Ez a két cél csak annyiban igazodott harmonikusan egymáshoz, amennyiben az igazság olyan­nak mutatkozott, amilyennek az amerikaiak tudni óhajtották... Hófehérke és a hét törpe Kezdettől nyilvánvaló volt, hogy a két cél egyidejű követése feszültséget te­remt. 1964 januárjában a Bizottság arról értesült, hogy Oswald az FBI bejegyzett és fizetett ügynöke volt. Nyugtalanító értesülés! Mi a teendő? Ha a Bizottság egyet­len feladata az igazság kiderítése lett volna, verifikálnia kellett volna az állítás hite­lét. Igen ám, de ha az értesülés helytállónak bizonyul...? Vajon ahelyett, hogy megszilárdította volna az amerikaiak bizalmát intézményeikben, nem ingatta volna meg azt még jobban? A Bizottság úgy döntött, hogy tevékenységét ez esetben is a magasabb célok határozzák meg. S ezért el kellett temetnie „ezt a rosszindulatú hí­resztelést“. Az értesülés hitele felől az FBI-nál tudakozódott, s az FBI ünnepélyesen cáfolt. Ezt a cáfolatot önmagában nem lett volna szabad kielégítőnek tekinteni. Mégis annyiban hagyták a dolgot. A közzétett Tanúvallomásokban egyetlen szó sem esik az ügyről. Ez a precedens aztán meghatározott mindent, ami a továbbiakban következett. A politikai légkör zavartalanságának követelménye, a Bizottság ezen elsőrendű kri­tériuma győzedelmeskedett a másodlagos szempont, az igazság kiderítése fölött. Figyeljük meg, milyen szempontok alapján tulajdonítottak fontosságot a tanúk­nak. Mivel Oswald özvegye, aki nagyon jó minősítést kapott az FBI-tól, magáévá tette az alapposztulátumot, nevezetesen azt, hogy Oswald a bűnös, s hogy nem is annyira a tények megállapítása a fontos, hanem inkább Oswald cselekvésének ru­góit kell értelmezni, a Bizottság az asszonyt koronatanúnak tekintette. Pedig négy napi kihallgatás után a Bizottság jogászai úgy látták, hogy képtelenség a legcseké­lyebb hitelt adni annak, amit állít. Többen lemondással fenyegetőztek, ha nem vezetik ki a tanút. Mégis sikerült kiverekedni, hogy a Bizottság elfogadja Oswaldné vallomását, s tovább játszotta a koronatanú szerepét. A Bizottság tanúkihallgatá­sokra fordított idejének 12%-át Oswaldnénak szentelte. Néhány cinikusabb fiatal jogász el is nevezte Oswaldnét és a Bizottságot Hófehérke és a hét törpének. Ami­kor végül a Bizottság egyik tagja Oswaldnét keresztkérdések alá fogta, az asszony teljes egészében módosította vallomását. De akkor már elkészült volt a jelentés. Lane ügyvéd nagyon tanulságos dolgokat közölt Oswaldné magatartásának valóságos indítékairól és szavahihetőségéről. Az asszonyt több ok arra késztette, hogy az FBI irányába túlzottan szolgálatkésznek mutatkozzék. Más vallomások jelentőségét is a tanú „igazhitűségének“ arányában nagyították fel. Említettem már, hogy a jelentés legvitathatóbb fejezete a gyilkos személyazonos­ságáról szóló. Megdöbbentem, amikor Epstein elmesélte nekem e fejezet kialakulá­sának történetét. Úgy tűnik, kezdetben a végső formától nagyon eltérő módon szöve­­gezték meg ezt a fejezetet azok a jogászok, akikre a fogalmazást bízták. Miután azon­ban a fogalmazványról tudomást szereztek a felelős személyek, kifejezték elégedet­lenségüket. Szerintük abban a formában a fejezet nem felel meg „teljes mértékben“, s nyilván azért nem, mert nem egyértelműen Oswald személyében identifikálta a gyilkost. S ezután egyik felelős személy három gondosan kiválogatott tanú vallo­mására építve teljes egészében átírta a szóban forgó részt. Ilyen tanú Howard L. Brennan. Állítólag a Brennan közölte személyleírás tette lehetővé, hogy Tippit rendőr Oswaldban ismerje fel a gyilkost. Mondottam már, hogy ez abszurdum. Tudomásomra jutott az is, hogy ezt a Bizottság jogászai is lehe­tetlenségnek tartották. De a Bizottság nem zavartatta magát ilyen csekélységtől. A második tanú Helen Markham asszony, aki — állítólag — látta Tippit meg­gyilkolását. Az őt kihallgató jogászok szerint vallomása „ellentmondó, tévedésekkel

Next