Korunk 1970 (29. évfolyam)

1970 / 4. szám - LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ - CSERGŐ BÁLINT: Újabb Petőfi-legenda?

LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ Újabb Petőfi-legenda? Sok változatban írták le az 1849. július 31-én, a fehéregyházi csatatéren történteket, Petőfi Sándor halálának, illetve eltűnésének körülményeit. Meg­nyugtató módon azonban a kutatások nem tudták tisztázni az eseményeket. Fülei István bácsi, aki Székelyudvarhelyen, a Rákóczi út 12. szám alatt lakik, azt állítja, hogy a kutatók téves úton jártak. Elbeszéléséhez hozzá nem teszek, el sem veszek belőle. Anyai nagyapám, Kassai Mihály, szűcsmester volt. Tőle tanulgattam a mester­ség első fogásait. Engem nagyon szeretett, együtt hímeztük a szebbnél-szebb bun­dákat a nyitott tűzhely és a mécses világánál. Szeretett mesélni élete folyásáról, sokszor dalolgatott is munka közben. Beszélt a fehéregyházi csatáról, amelyben részt vett mint tüzérőrmester. Ott volt a világosi fegyverletételnél is. A fehéregyházi csata, ahogy nekem mesélgette, hajnalban kezdődött. Bem tá­bornok a segesvári országúttól jobbra, a dombokról vezényelte tüzéreit. Nagyapám egyszer figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert az ellenség éppen oda céloz. Bem azt válaszolta, hogy nem kell félni, kitartja a kalapját is neki. Meg is tette, és ekkor sebesült meg a lábán. Mielőtt azonban elvitték volna a falu felé, személyesen irá­nyozott be egy ágyút, és tüzet vezényelt. Így lőtte le az ellenség tábornokát. Bem ezután egy ledőlt ház kéménye mellől irányította csapata hadmozdulatait. Parancsait Petőfi továbbította, aki szürke lován ült. A csata késő délutánig tartott. Közben maga Petőfi is támadásra indult a huszárokkal. A Nagyküküllő omladékos, néhol süppedékes partján, a bokrok és fák fedezetében igyekeztek az ellenség ol­dalára. A folyó és a patakok meg voltak áradva, mert a megelőző négy nap esett az eső. Petőfi lova alatt beszakadt a part, és akarva, nem akarva a folyóba ugra­tott. A zavaros áradatból ki nem látszó, letört fa csonkja felnyársalta a lovat, amely aztán vergődés közben maga alá nyomta lovasát is. Az előre vágtázó huszárok nem látták a történteket, de nagyapám távolabból végignézte. A csatavesztés után a menekülő huszárok egy része Székelykeresztúron húzó­dott meg. A világosi fegyverletétel napján az elkeseredett huszárok Görgeyre támadtak. Csak a közbelépő cári csapatok mentették meg a felkoncolástól. A támadó huszá­rokból csak huszonnégyen tudtak megmenekülni. Nagyapámtól tanultam meg a Nemzeti dalt és egy nótát, amelynek töredékére is emlékszem: „Világosnál, Világosnál a huszárok könnyeznek, Sírva­ sírnak vesze­delmén a magyar nemzetnek.“ Petőfi Sándor felesége férfias öltözékben, kis­fiával együtt a fegyverletétel után nemsokára Székelyudvarhelyen járt. Valina Mihály fogadójában szállt meg, a vár mellett. A fehéregyházi csatában részt vett honvédektől érdeklődött. Nagy­apámat is hívta. Borral kínálta, koccintottak, majd elbeszélgettek. Kijelentette, hogy most már megnyugodott, és bárcsak előbb beszélgethettek volna, akkor nem bon­tottak volna fel annyi sírt. Volt nagyapámnak egy szép fekete lova. Sokszor küldött, hogy úsztassam meg a Küküllőben, a nagy gát alatt. Biztatott, ne féljek, mert ez a ló nem hagyta volna Petőfit sem a vízbe veszni. A székelyudvarhelyi református egyházi anyakönyvek tanúsága szerint az elbeszélő Fülei István 1886. március 18-án született, apja, szintén Fülei István, 1862. április 12-én. Anyja, Kassai Róza, 1862. augusztus 21-én. Anyai nagyapja, Kassai Imre 1819. november 7-én született és 1892. május 10-én hunyt el. Foglalkozása „szőcs", halálának oka „tüdövész, kimerülés“.

Next