Korunk 1970 (29. évfolyam)
1970 / 4. szám - LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ - CSERGŐ BÁLINT: Újabb Petőfi-legenda?
LEVELEK A SZERKESZTŐSÉGHEZ Újabb Petőfi-legenda? Sok változatban írták le az 1849. július 31-én, a fehéregyházi csatatéren történteket, Petőfi Sándor halálának, illetve eltűnésének körülményeit. Megnyugtató módon azonban a kutatások nem tudták tisztázni az eseményeket. Fülei István bácsi, aki Székelyudvarhelyen, a Rákóczi út 12. szám alatt lakik, azt állítja, hogy a kutatók téves úton jártak. Elbeszéléséhez hozzá nem teszek, el sem veszek belőle. Anyai nagyapám, Kassai Mihály, szűcsmester volt. Tőle tanulgattam a mesterség első fogásait. Engem nagyon szeretett, együtt hímeztük a szebbnél-szebb bundákat a nyitott tűzhely és a mécses világánál. Szeretett mesélni élete folyásáról, sokszor dalolgatott is munka közben. Beszélt a fehéregyházi csatáról, amelyben részt vett mint tüzérőrmester. Ott volt a világosi fegyverletételnél is. A fehéregyházi csata, ahogy nekem mesélgette, hajnalban kezdődött. Bem tábornok a segesvári országúttól jobbra, a dombokról vezényelte tüzéreit. Nagyapám egyszer figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert az ellenség éppen oda céloz. Bem azt válaszolta, hogy nem kell félni, kitartja a kalapját is neki. Meg is tette, és ekkor sebesült meg a lábán. Mielőtt azonban elvitték volna a falu felé, személyesen irányozott be egy ágyút, és tüzet vezényelt. Így lőtte le az ellenség tábornokát. Bem ezután egy ledőlt ház kéménye mellől irányította csapata hadmozdulatait. Parancsait Petőfi továbbította, aki szürke lován ült. A csata késő délutánig tartott. Közben maga Petőfi is támadásra indult a huszárokkal. A Nagyküküllő omladékos, néhol süppedékes partján, a bokrok és fák fedezetében igyekeztek az ellenség oldalára. A folyó és a patakok meg voltak áradva, mert a megelőző négy nap esett az eső. Petőfi lova alatt beszakadt a part, és akarva, nem akarva a folyóba ugratott. A zavaros áradatból ki nem látszó, letört fa csonkja felnyársalta a lovat, amely aztán vergődés közben maga alá nyomta lovasát is. Az előre vágtázó huszárok nem látták a történteket, de nagyapám távolabból végignézte. A csatavesztés után a menekülő huszárok egy része Székelykeresztúron húzódott meg. A világosi fegyverletétel napján az elkeseredett huszárok Görgeyre támadtak. Csak a közbelépő cári csapatok mentették meg a felkoncolástól. A támadó huszárokból csak huszonnégyen tudtak megmenekülni. Nagyapámtól tanultam meg a Nemzeti dalt és egy nótát, amelynek töredékére is emlékszem: „Világosnál, Világosnál a huszárok könnyeznek, Sírva sírnak veszedelmén a magyar nemzetnek.“ Petőfi Sándor felesége férfias öltözékben, kisfiával együtt a fegyverletétel után nemsokára Székelyudvarhelyen járt. Valina Mihály fogadójában szállt meg, a vár mellett. A fehéregyházi csatában részt vett honvédektől érdeklődött. Nagyapámat is hívta. Borral kínálta, koccintottak, majd elbeszélgettek. Kijelentette, hogy most már megnyugodott, és bárcsak előbb beszélgethettek volna, akkor nem bontottak volna fel annyi sírt. Volt nagyapámnak egy szép fekete lova. Sokszor küldött, hogy úsztassam meg a Küküllőben, a nagy gát alatt. Biztatott, ne féljek, mert ez a ló nem hagyta volna Petőfit sem a vízbe veszni. A székelyudvarhelyi református egyházi anyakönyvek tanúsága szerint az elbeszélő Fülei István 1886. március 18-án született, apja, szintén Fülei István, 1862. április 12-én. Anyja, Kassai Róza, 1862. augusztus 21-én. Anyai nagyapja, Kassai Imre 1819. november 7-én született és 1892. május 10-én hunyt el. Foglalkozása „szőcs", halálának oka „tüdövész, kimerülés“.