Korunk 1970 (29. évfolyam)
1970 / 8. szám - DOKUMENTUMOK - BAKK PÁL: Barabás Miklós kiadatlan levele
tikai érzéken alapuló finom kidolgozás jellemezte. Az öltözeteknek és azok színeinek megválasztásával is a személyiség kiemelésére törekedett. Különösen női portréknál alkalmazta utolérhetetlen hatással a test szépségeinek kiemelésére a fehér színt (ittón( 1874). Arcképeken kívül életképeket örökít meg ecsetével. Életképei kora társadalmi valóságában gyökereznek, népi jellegűek: Virágárus leányka, Utcaseprő fiú (1843—1848). Barabás Miklóst képességeinek elismeréseként 1836-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választják. Művészetének termékenységére jellemző, hogy 1878-ban önálló kiállításon több mint 1000 képpel szerepel. Alkotó tevékenységben gazdag élete 1898. február 12-én örökre lezárul, de tovább él friss színeivel a ma emberét is bámulatba ejtő művészete. Joggal állította róla Reviczky Gyula: Neved mellett a jövőben majd az áll, hogy úttörő az elsők közt talás. A művész most közreadott levele Bakk Endre magánlevéltárának néhány darabjával került tulajdonomba. Négy darab 20 x 25 cm nagyságú, kettőbe hajtott íven 16 kézzel beírt oldal. A szöveget mai helyesírással adjuk közre. Bakk Pál Nagy tisztelendő Úr! Köszönöm szíves megemlékezését és a Márkosfalvi Barabás család iránti érdeklődését; nagyon sajnálom, hogy a sors szeszélyei megfosztottak annak lehetőségétől, hogy az egész család múltjáról és leszármazásáról bővebb felvilágosításokkal szolgáljak. Édes Atyám Insurectionális főhadnagy korában úgy megszokta volt a csupán dőzsölést, tivornyázást, ivást, hogy édesanyám, Dálnoki Gaál Terézia (mint hallottam) hat hetűs vagy hat hónapos koromban engem karjára véve hazament édes Atyjához, Dálnoki Gaál Istvánhoz, azon határozott szándékkal, hogy többé férjéhez vissza ne menjen. Az elválás megtörtént, atyám arra egy vagy két évre megházasodott. Én édesanyámmal együtt nagyatyámnál, Gaál Istvánnál voltam és már 4-ik évemben a falusi oskolába jártam, télben ölbe vitt a béres Bogyó Antal, hogy a hóban meg ne rekedjek, vagy egy falusi kutya fel ne faljon. 1810. febr. 22-én születtem, de ápril. 10-én lettem megkeresztelve. 1816-ban aug. végén N. Enyedre vittek iskolába, hogy azon évben még Gaál Miklós bátyám, édesanyám fivére mellett szokjam meg N. Enyeden. Ezután két évig Baczkamadarasi Kiss Sámuel tanítványa voltam, ki atyai jósággal volt irántam, és maradt is, amíg élt. Édes Anyám 7 éves koromban férjhez ment Dálnoki Szabó Antalhoz, nem akart nagyon férjhez menni, de annyiszor hányták szemére, hogy miért nem maradt férjénél, hogy tovább ki nem állhatta, emlékszem egyszer, hogy anyám úgy elkeseredett, miszerint egy kis batyuba kötve a legszükségesebbet, engem kezemnél fogott, és keserves sírás közt elmentünk egy rokonunkhoz, de többen közbevetették magukat és kibékítették. A kanikulákra rendesen nagyatyámhoz mentem, félve a mindenütt lévő mostoháktól. 10 éves koromban elküldték az édesatyámhoz, ki Feltorján lakott, hogy ő is segélyezzen, két hétig ott voltam, nem mondhatom, hogy többé visszavágyódtam volna oda. Ekkor adott atyám 10 váltó forintot. 12 éves koromban, miután elvittek Enyedre, azt írta Nagyatyám, hogy elbírom a csészét, ő többet egy irtót sem ad. Ezt atyám meghallotta és írt Nagyatyámnak, hogy ő nem tűri, hogy fia szolga legyen, felit ő, felit Nagyatyám fizesse.