Korunk 1971 (30. évfolyam)
1971 / 1. szám - TÉKA - Traian I. Ştefureac: Evolutia plantelor oglindită în opere recente de botanică filogenetică
ték a marxi életmű alaposabb tanulmányozására ösztönözte a francia filozófust is. Már első írásaiban szembefordult azokkal, akik Marxból — főleg a fiatalkori művek alapján — jogtalanul moralistát faragtak. A marxista filozófia sajátosságait kutatja, annak az elméleti forradalomnak a lényegét, amelyet a marxi életmű valóban jelentett. Ezért hangsúlyozza — sokhelyütt metafizikus élességgel — azt, ami elválasztja Marxot az elődöktől, az érett Marxot az ifjú Marxtól, a történelem materialista értelmezését mindenfajta antropologikus történelemszemlélettől. Eredeti, gondolatgazdag, de rendkívül vitatott a tudományelméleti álláspontja: elveti a gyakorlat meghonosodott fogalmát, árnyaltabb megfogalmazással és az „elméleti gyakorlat"-fogalom meghonosításával kísérletezik. Hangsúlyozza az elméleti megismerés és ideológia különbözőségeit. A román nyelvű kiadáshoz Ion Aluaş írt előszót. A kitűnő elemzés megérteti az olvasóval Althusser problémagazdag, ugyanakkor problematikus gondolkodásának értékeit. (Editura Politică, 1970.) Traian I. Ştefureac Evoluţia plantelor oglindită în opere recente de botanică filogenetică A bukaresti egyetem neves botanikus professzora a növényvilág fejlődéstörténetére vonatkozó kutatások mai állását tekinti át a szakirodalom klasszikus és újabb eredményeinek fényében. Felméri a különböző rendszertani bélyegek fejlődéstörténeti értékét, a sejttan, örökléstan, élettan, biokémia, ökológia hozzájárulását ez evolúciós gondolat elmélyítéséhez, és összefoglalja a fejenyhítvén bennünk a lelkifurdalást, amit cikke szociológiai intelme okoz: „A mi ideológiai... de nemcsak ideológiai, hanem erkölcsi, sőt, végső fokon művészi éberségünknek abból kell kiindulnia, hogy a mi társadalmunk, noha istentagadó, mégsem »istentől elrugaszkodott« társadalom, hogy megvannak a törvényei, a maga szocialista etikája, amelytől merőben távol áll a gengszterizmus, a törvénytelenség, a gyilkosság, az anarchia, az agresszív individualizmus, az igazságtalanság, a kiváltságosok önkényeskedése, egyszóval az ember ember által való kizsákmányolására épülő morál minden alapvonása.“ Vagy lejjebb: „Mindenkor meg fogom érteni a Szamurájt, mindig is harcolni fogok azok ellen, akik A feljelentő betiltása mellett kardoskodnak, de mindig is tudni fogom, illetve mindenkor tudnom kell, milyen mértékben az enyémek avagy sem ezek a hősök. (Egyik kiváló román esztéta nemrégiben azt mondotta nekem, a főszempont: tudni, mikor szakadjunk el ezektől a hősöktől.)“ Atenţie violenţă (Vigyázat, erőszak) című cikkében Cosaşu olyat is mond, amit a szocialista filmművészetre vonatkoztathatunk: „Noha a kizsákmányolás kérdése a múlté, a szocializmus még ismeri az egyik ember függését a másiktól, ami nemegyszer heves ellentét forrása, akkor is, ha nem antagonista ez az ellentét. Semmi sem idegen tőlem, ami emberi. E szép jelszó nem jogosít fel bennünket arra, hogy ne tudjuk, mi idegen és mi nem tőlünk, szocialista emberektől.“ Visszatérve eredeti mondanivalónkra, meg kell említenünk, hogy a lap mindenkor felkarolja a hazai filmművészetben jelentkező újat, illetve avantgarde-ot, megvitatja, népszerűsíti. Pintilie filmjét, a Viszszajátszást például, amelyet a New York-i Museum of Modern Art halljában is vetítettek, s felkavarta a világ filmes közvéleményét. Minden ilyen kísérlet a Cinemában valóságos fórumra talál. De felfigyel a csírájában megmutatkozó újra is. Pintilie első filmje, a Vasárnap hatkor bemutatása alkalmával a lap elsőként jelezte: íme, jelentkezett az új, a sajátosan hazai formanyelv a filmben! A lap természetesen a hazai művek kritikai elemzését is elvégzi, nemegyszer igen szellemesen. Így például Alice Mănoiu „Hogyan fejezzük be a történetet?“ címmel rendkívül eredeti fényképsorozatot hoz (a megfelelő epés kommentárral) azokról a sémákról, amelyek azt példázzák, mitől gyengék egyes román filmek. Ezúttal a rutinos befejezések szemszögéből mutatja be az optimista záróképet (Lélekfelelős), a nyugtalant (Egy jó kisfiú reggelei), a bűbájosat (Hőség), a kifogástalant (Gioconda mosolya) és végül a sokkhatását, amit ezúttal pozitív példaként idéz: Széles Anna és Victor Rebengiuc — a híres „utolsó reggelinél“ (Az akasztottak erdeje). Mivel foglalkozik még a Cinema? Tanácsokat ad a filmvállalatoknak, milyen filmeket importáljanak (ezek a tanácsok többnyire süket fülekre találnak!). Statisztikát készít, ankétokat rendez azokról a filmekről, amelyek a legnagyobb tömegsikert aratták, illetve amelyeknek szakmai körökben kedvező volt a visszhangjuk.