Korunk 1974 (33. évfolyam)
1974 / 4. szám - TÉKA - Lászlóffy Aladár: Szabó Lőrinc költői helyzetei - Zsilka Tibor: A stílus hírértéke
van: az ún. pozitív és negatív visszacsatolás. Az élő szervezeteket normál állapotukban a negatív visszacsatolás jellemzi, vagyis ha a végrehajtó szerv tevékenysége nem kielégítő, növekedni kezd a központtól leadott „általánosított inger“ intenzitása — és fordítva. A negatív visszacsatolás esetén tehát fordított arányban változnak az intenzitások; például — amint Szabó Zsigmond írja —, „ha a vérben lévő pajzsmirigyhormon koncentrációja csökken, akkor az agyfüggelék nagyobb mennyiségű tireotrop hormont termel és küld a vérkeringésbe. Erre az agyfüggelék csökkenti a tireotrophormon-termelést és -leadást.“ Az élő szervezetben azonban, valamely szerv rendellenes működése esetén gyakran fellép a pozitív visszacsatolás jelensége. Ismeretes például, hogy a nagyfokú májelégtelenség hormonális túltengéssel jár, s ez fokozza a máj működésbeli elégtelenségét, ami viszont tovább növeli a hormonális túltengést. A pozitív visszacsatolás esetén a központ és a végrehajtó szerv működése egyidejűleg növekszik vagy csökken, és ez az élő szervezetekben nem csupán kóros tünet, hanem végzetes is lehet, ha nincs külső beavatkozás, mely visszaállítja a belső paraméterek normális egyensúlyát. A szerző azonban említést sem tesz arról, hogy a visszacsatolásnak létezik ez az utóbbi formája is. Szabó Zsigmond, amint a könyv előszavában maga is megjegyzi, biológus — s ez érzik a könyv tárgyalási módján. Nemcsak az emberről beszél, mint a legtöbb endokrinológus-orvos, hanem összehasonlító tárgyalásban adja az ismereteket, melyek így sokkal átfogóbbak. Közérthetően tisztázza az elválasztás és kiválasztás közötti különbséget, ami fontos, mert e fogalmak téves használata gyakori hibája még igényesebb szakkönyvek némelyikének is. Ugyancsak a könyv érdemeként említem a különböző belső elválasztású mirigyekről szóló fejezetek egységes szerkezeti felépítését, ami nagymértékben elősegíti a megértést. Kitűnőnek tartom továbbá a szerző eredeti összeállítását az endokrin mirigyekről és hormonokról (ahová azonban bevehette volna a termelt hormon mennyiségére vonatkozó információkat, valamint azt is, hogy ezek milyen funkciókat szabályoznak). Sok igazság van abban az állításban, hogy egy művet megalkotni nehéz, a bírálónak viszont könynyű a dolga. Magam is az egyik legismertebb kritikusi fogással élek, amikor néhány olyan dolgot említek, amelyek szervesen illeszkedtek volna e könyvbe, azonban csak jelzésszerűen vannak vagy egyáltalán nincsenek benne. Ilyen például az ún. számcsökkentő sejtosztódás; a noradrenalin kettős (kémiai mediátor és hormon) szerepének hangsúlyozása; a neuro-hormonális szabályozás mellett az umorális szabályozás stb. Érdekes lett volna továbbá a hormonok vonatkozásában fellépő fajspecifikus problémák bemutatása, ami a molekuláris biológia egyik lényeges fejezete. Feltételezem azonban, hogy tudatos rövidítésekről van szó, s bizonyára az előre meghatározott terjedelem kor TÉKA hatjuk, aki a közéletben mármegjósolja: „születni fognak, nagyszerű napok“, s ezzel párhuzamosan költészetében az új epika felé tör. 1848—1849: Petőfi a történelem sodrában, „Petőfi: erkölcsi és politikai példakép, sokakban és a legjobbakban élő hagyomány ma is. Irodalmi, költői példa is. Példa, a forradalmi líra európai monumentuma Petőfi életműve, de nem forma, nem Prokrusztész-ügy, amely csak a szolgai kínos alkalmazkodást tűri.“ Az életrajzi adatok részletes táblázatát Miklós Róbert, a gazdag bibliográfiát Paál Rózsa készítette. (Gondolat, 1973.) LASZLÓFFY ALADÁR: Szabó Lőrinc költői helyzetei. — A Kismonográfiák sorozatban megjelent kötet — alcíme szerint — vázlat egy monográfiához, tehát teljességre a szerző eleve nem törekedett. Költőként viszonyulni a költőhöz — ez a mű alapkoncepciója. Egy magasrendű költészet teljesebb megértéséhez, szélesebb körű elfogadtatásához járul hozzá Lászlóffy Aladár ezzel a tanulmánnyal. Filológus alapossággal nyúl a témához, a „szabályosan befejezetlen“ életmű társadalmi-irodalmi meghatározóihoz, így a világháborús korszakhoz is. Költői helyzetekkel foglalkozni egyre inkább divattá válik a szakirodalomban. De ezt a divatot, a szükségszerűség hívta életre, a költő minél sokoldalúbb megismerésének igénye. A költői helyzet ismerete — mind szűkebb, mind tágabb értelemben — végső soron magának az életműnek a megértése. (Dacia, 1973.) ZSILKA TIBOR: A stílus hírértéke. A jól ismert nyitrai stíluskutató tanulmánykötetében a modern stilisztika új irányzatait, elsősorban a kommunikációelméletet, a szemiotikát, strukturalizmust és a statisztikát követi. Ilyen alapon írt úttörő értékű tanulmányt