Korunk 1975 (34. évfolyam)
1975 / 9. szám - LÁTÓHATÁR - Tehetség és társadalom (L'Express, 1975. 1251.)
szellemi „talajnak“, amelyből Apáczai egyénisége kinőtt, s amelyre eszméivel, egész munkásságával visszahatni óhajtott — a feudális kötöttségek enyhülése, a polgári fejlődés megindulása, az antiskolasztikus szellemi szabadság kibontakozása irányában. A kor nagy horderejű politikai és katonai eseményeit számba véve, a szerző felveti a kérdést: mit gondolhatott ezekről Apáczai? Művei csak általánosabb társadalmi-művelődéspolitikai és bölcseleti eszméit őrizték meg, s hogy a török birodalommal — és közben gyakran egymással — viaskodó európai népek sorsának konkrét alakulására hogyan reagált, e tekintetben mindössze saját feltételezéseinkre vagyunk utalva. A szerző, finom beleérzéssel, valószínűnek tartja, hogy a török hadak 1658-as erdélyi inváziója, a politikai égbolt beborulása siettette az amúgy is meggyötört, érzékeny és beteg fiatal írástudó halálát. Egy másik nyitott kérdés, amelyet a tanulmány szerzője felvet, s amellyel kapcsolatban szintén csak feltételezéseinkre hagyatkozhatunk: ismerte-e az anyanyelvű művelődés eszméjének erdélyi magyar úttörője román kortársát-eszmetársát, Simion Ştefan metropolitát, az 1648-ban Gyulafehérváron kiadott román nyelvű újtestamentum (Noul testament de la Bălgrad) szervező szerkesztőjét? Közvetlen találkozásukra, kapcsolatukra vonatkozóan nem maradt fenn írásos dokumentum, s az utókor csak azt tudja, ami egyébként fontosabb is a — valószínűnek tetsző — közvetlen ismeretségnél, hogy egy irányba törekvő szellemük igenis találkozott. „Jól meggondoljuk, hogy a szónak olyannak kell lennie, mint a jó pénznek, melyet mindenütt elfogadnak; azért a legjobb az olyan szó, melyet mindenki megért“ — írta Simion Ştefan, s ez a gondolat ikertestvére annak, melyet ugyanebben a korban mond ki a Magyar logikátska. TEHETSÉG ÉS TÁRSADALOM (L'Express, 1975. 1251.) Minden tízezredik gyermek rendkívüli adottságokkal születik. A legfrissebb kimutatások szerint a zseniális gyerekek közül a lányok 33%-a és a fiúk 54%/6-a „kallódik el“ felnőtt korára. E hallatlan tehetségszóródás okait kutatja a Sorbonne-on Rémy Chauvin, az etológia professzora. Saját bevallása szerint ezúttal is — mint a tudományban oly sokszor — véletlen vezetett a probléma nyomára. Chauvin professzor fiának kisiskolás korában volt egy osztálytársa, Charles. Rendkívüli gyermek volt, egyike azon keveseknek, akik ún. „integrális“ memóriával rendelkeznek. Az autóbuszban egyszer elolvasott lecke minden szava az emlékezetébe vésődött. Bámulatos volt képességei fejlődésének üteme is. Az iskolában minden tantárgyból s mindvégig első volt, messze maga mögött hagyva legjobb képességű társait is. Eredményeit Rémy Chauvin professzor „genetikai csodával“ magyarázza, minthogy Charles családi körülményei, életfeltételei a lehető legkedvezőtlenebbek voltak: apa nélkül nevelkedett, anyja mosónő, aki rendszerint késő este került haza a munkából, s addig Charles a lépcsőn ácsorogva üldögélve várta. Tíz év múlva az egykori csodagyereket mint fáradt tekintetű, roskadt tartású, színtelen hangú fiatalembert látta viszont, amikor valamilyen szerény, kétkezi munkát igénylő állásért fordult hozzá. Az ő esete irányította a tudós érdeklődését a többi, hasonló sorsú zseniális gyermek kifulladására, s e csőd okaira. Charles esetében a társadalmi-családi körülmények önmagukban is elegendők lettek volna a szellemi regresszióra De mi történt Dáviddal, aki egyéves korában beszélt, másfél éves volt, amikor anyja írógépéről megtanulta a betűket és olvasott, majd óvodás korában szótárba gyűjtötte egy maga teremtette nyelv szavait. Vagy Millie-vel, aki kétéves korában kétezer szót ismert, kisiskolás korában nyolc nap alatt elolvasott egy tizenhárom kötetes regénytörténetet, s a hitetlenkedő felnőttek legagyafúrtabb keresztkérdéseire is kifogástalanul válaszolt? Mi lett Madeleine-ből, aki százig számolt hároméves korában, s még nem töltötte be a hatot, amikor egy délután, játékból a huszadik hatványra emelte a 2-t? Eltűnt ő is a névtelenek szürke tömegében. Ellenpéldák persze vannak, sőt a jelenség természetéből következően ezek az ismertebbek, pontosabban: csakis ezek az ismert csodák. A közelmúltban az Orchestre de Paris világhírű pulpitusát Charles Munch, Herbert von Karajan, Solti György után egy harminckét éves fiatalember, Daniel Barenboim foglalta el zeneigazgató-karmesteri rangban. Mozart, Mendelssohn, Borogyin példája közismert. Jeremy Bentham XVIII. századi angol filozófus már tízéves korában folyékonyan beszélt görögül és latinul. Egy évszázaddal később William Hamilton ír matematikus, a vektorszámítás megalkotója már ötévesen latinul, görögül, héberül írt és olvasott; kortársa, Stuart Mill nyolcéves korában előadott latinul, Caesar kommentárjait fordította és Euler matematikai