Korunk 1977 (36. évfolyam)

1977 / 10. szám - HANKISS ELEMÉR: A romantikus Hamlet-élmény és a hegeliánus Hamlet-értelmezés

HANKISS ELEMÉR A romantikus Hamlet-élmény és a hegeliánus Hamlet-értelmezés A romantika első nagy Hamlet-értelmezése Friedrich Schlegel tollából való. ö emelte Hamletet elsőnek az emberi sors, az egyetemes emberi tragikum szim­bólumává. Típusoknak, tipikusan emberinek tartotta volt már Sámuel Johnson is Shakes­peare hőseit, egyik kortársa pedig, William Guthrie, kifejezetten „everyman“-nek nevezte Hamletet,1 de ez utóbbi például azért illette Hamletet ezzel a névvel, mert, ellentétben a görög és francia tragédiák hőseivel, nincs benne semmi heroi­kus, semmi rendkívüli szenvedély vagy erény, hanem egyszerűen olyan, mint egy mindennapi ember: jóindulatú, rokonszenves, érzékeny, aki becsületesen helyt akar állni. Friedrich Schlegel számára az „egyetemes emberi“ mindennek épp az ellenkezőjét jelenti: a romantikus hőst, a tragikus sorsú héroszt, aki egymaga átéli az egész emberi sors tragikumát. Schlegel eredetileg, a német klasszicista esztétika hatása alatt, a görög mű­vészetben látta az emberi kultúra kiterjedését, csúcspontját. A görög művészetben, írja, tökéletes harmóniába oldódott föl a Természet és az emberi Szabadság között folyó örök küzdelem, s ez a harmónia tökéletes szépségként sugárzik a görögség műalkotásaiból. E harmónia azonban később felbomlott, az ember kor­látlan szabadságra tört, elszakadt a természettől, s végül magára maradt a szabad­ságával, a magányával, magára maradt abban a zűrzavarban, anarchiában, amelyet ő maga teremtett korlátlan szabadságvágyával. Szenved az ember ettől az egyedülléttől, az anarchiától, disszonanciától, „az individuáció kínjától“ (Leid der Individuation), amit ma „elidegenedésnek“ neveznénk inkább, s eltelik vágya­kozással a harmónia iránt vagy valamilyen Eszmény iránt, mely e harmóniát megvalósíthatná. A modem, újkori irodalom tehát, s ezen belül Shakespeare élet­műve, nem a tökéletes szépség, nem a harmónia, hanem egyfelől a meghason- lottság, a disszonancia, másfelől a nosztalgia, a „Sehnsucht“ irodalma. Friedrich Schlegel értékrendje később, az erősödő romantikus mozgalmak hatására, átalakult. Nem tagadta meg ugyan a klasszikus görög művészetet, de nem helyezte már fölébe a „modem“, vagyis késő középkori és újkori művészet­nek. Sőt, egyre inkább erősödött benne az a meggyőződés, hogy a modem ember számára nem a görög harmónia és derű, hanem a disszonáns, nosztalgikus és tragikus alaphangú modem művészet az igazi érték. Shakespeare tragédiái és tragikus hősei, s mindenekelőtt Hamlet, kitűnően beleillett ebbe az újabb kon­cepcióba. Schlegel későbbi írásaiban tragikus hérosszá növekszik Hamlet, a ro­mantikus géniusz szimbólumává. A mindent tudni akaró, a lét végső kérdéseit ostromló lángelmévé, aki végül is kétségekkel küzdve és meghasonlott lélekkel pusztul el. Mert az igazság és az eszményi ilyen emberfölötti igényét nem tudja kielégíteni a természet. Hamlet pedig belerokkan abba, hogy csak olyan­nak és annyinak találta a valóságot, az életet, mint amilyennek találta: olyan jelentéktelennek, értelmetlennek és kaotikusnak. S ez a rettenetes felismerés, az emberi élet jelentéktelenségének és értelmetlenségének ez a felismerése megbé­nítja Hamletet: nem tud cselekedni többé, mert fölöslegesnek és értelmetlennek érez minden cselekvést. Nem valami külső erő, nem is a sors okozza hát tragédiá­ját, s nem valami tragikus vétség, hanem önmaga, sót épp az, ami a legérté­kesebb benne: az emberfölötti értelem és a látnoki készség. A tragikum felold­hatatlan tehát, mint ahogy az egész emberi életet eleve s menthetetlenül tragi­kusnak érezte Schlegel életének ebben a korszakában. És szíwel-lélekkel egyetért Hamlettel abban, hogy egyetlen kiút van ebből a tragikus dilemmából: az ön- gyilkosság. Hamlet azzal, hogy nem akar tovább élni, hogy maga keresi a halált, példát mutat minden embernek — fejezi be Schlegel az elemzést, bár ö maga nem követte e példát Nem az öngyilkosságban, hanem a vallásos hitben keresett végül is menedéket.2 Fejezet A Hamlet-kritika története című, készülő könyvből. 821

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék