Korunk 1981 (40. évfolyam)
1981 / 10. szám - SZEMLE - ROBOTOS IMRE: Önarckép és önismeret
SZEMLE Önarckép és önismeret „Senki sem jellemezhető halála előtt“ — vallotta Karinthy Frigyes, ö mégis kivétel volt. Ügyszólván minden jelentős kortársa értelmezte műveit, jellemezte személyiségét. De számos írásában ó is jellemezte önmagát. Önjellemző írásai arról tanúskodnak, ihogy elcsúszott tudattal ítélt írói szerepéről, műveinek páratlan hatásáról. Móricz Zsigmond mondotta sírja fölött: „... a világformáló agyak egyike volt.“ S Laezkó Géza vallja róla: „Karinthy Frigyes csak egy van a magyar irodalomban a Halotti Beszéd óta.“ „Remekműveket hagyott ránk“ — írta Babits Mihály, s Kosztolányi Dezső — súlyos betegsége idején — mondotta: „Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni.“ Karinthy Frigyes szüntelenül kételyekkel viaskodott. Voltak ugyan sejtései írói arányairól, hiszen gyermekéveitől melléje szegődött a siker, mégsem bízott e siker tartalmi értékeiben. A kezdetektől úgy vélte, hogy félreértik, félremagyarázzák, s nem gondolati gazdagságát méltányolják, csupán virtuóz írói eszköztáráért részesítik elismerésben: „Ügy használnak engem, mint a krumplit először Európában — virágomat és gyümölcsömet (humor és vicc) tépik, a gyökérgumómat (filozófiámat) eldobják.“ — szól kiábrándultán és másutt is megjegyzi: „amit tudnak rólam az emberek, mind rosszul tudják.“ Legvilágosabban A cirkusz című novellájában jelzi a vélt meg nem értés (félreértés) kínzó állapotát. Álmában egy melódiát komponált, egy különös, eredeti melódiát, amit el szeretne játszani mester hegedűjén a cirkuszban — a nagyközönség előtt. Keserves erőfeszítések után a cirkuszigazgató megengedi, hogy fellépjen. De hogyan? „... Ott álltam, egyedül, a tágas és fehér fényben úszó színpad szőnyegén. Most nesztelen léptekkel középre futottam — a reflektor kúpja követett mindenütt. Kígyómozdulattal hajlongtam, kétoldalt a páholyok felé. Aztán megkaptam a létrát, és sebesen, nesztelenül — oly könnyen, hogy nem éreztem a testemet — felkúsztam a négyemeletes magasságba. Ott egyetlen vékony pálcán óvatosan felemelkedtem, s egyensúlyozva inogtam néhány pillanatig. Ekkor vaslábú asztalkát nyújtottak felém egy pózna végére állítva. Elkaptam az asztalt, és két lábbal könynyedén megtámasztottam a létra felső fokán. Aztán rákúsztam az asztalra, és felállottam rá, folyton egyensúlyozva közben. Most három szék következett egymás tetején — elégedett zúgást hallottam, és felkúsztam az építményre. Az utolsó szék lábbal égnek állott; az egyik lábára, mely inogva csendben körbe forgott, visszafojtott lélegzettel helyeztem el egy óriási kocka alsó sarkát. Az egész épület oly könnyen remegett alattam, hogy éreztem, a pulzusom lüktetve végigfutott a létra legalsó fokáig. Végre a pózna következett: percekig tartott, míg egyenesen rá tudtam illeszteni a kocka felső sarkára. Aztán lassan kúsztam fel a póznán — a tetején voltam, megálltam, és pihentem. A veríték forrón, lassan folyt le arcomon. Minden izmom megfeszült, mint az íj, és remegett. Vártam, míg az épület ingása eléri a holtpontot — ekkor halálos csendben kiegyenesedtem, kibontottam trikómat, és kihúztam a hegedűt... Remegő kézzel illesztettem rá a vonót... most egyik lábammal tapogatózva, lassan elengedtem a póznát — előredőltem... egyensúlyoztam néhány percig... s felhasználva a rémület csendjét, mely odalent kitátotta a szájakat, s marokra fogta a szíveket... lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben.“ Megrendítő vallomás; nem csodálatraméltó művészetét értékelik, hanem a rákényszerített bűvészmutatványét, szellemi akrobatikáját; nem zengő melódiájáért kap elismerést, hanem látványos bravúrjaiért. A ,,Minden másképpen van" című — kiadás alatt levő — Karinthy Frigyes-kismonográfiából vett részlet közlésével köszöntjük szeretettel hetvenedik születésnapja alkalr-'vól Robotos Imrét, a régi és az új Korunk munkatársát. 795