Korunk 1983 (42. évfolyam)
1983 / 3. szám - SZEMLE - SZABÓ GYÖRGY: Új lexikon az ókori Rómáról
dea, Vladimir Hanga, Dumitru Protase és Volker Wollmann — kolozsvári egyetemi tanárok, kutatók. Vállalkozásukat nyugodt lelkiismerettel nevezhetjük nagyszabásúnak, akár átlagműveltségű olvasók, akár szakemberek forgatják, mindenki gazdag anyagot talál benne, hasznos eligazítást az őt pillanatnyilag foglalkoztató kérdésben, vagy kiindulópontot a további kutatásokhoz. Ezekről a problémákról — a kitűzött célról és a valóra váltás mikéntjéről — szól a kötetben írt bevezetőjében Emil Condurachi akadémikus: „A római civilizáció enciklopédiája, amelyet egy csoport kitűnő szakember készített, s amely mind a tulajdonképpeni értelemben vett civilizáció — régészeti, művészeti emlékek, építkezések stb. —, mind a társadalmi, gazdasági, művelődési és politikai élet kérdéseit felöleli, eredményes munka színvonala és kiállítása mindenre biztosítékot nyújt, és megfelel a legmagasabb tudományos igénynek is. Folyékony stílusa révén nemcsak a szakemberek, hanem a román nagyközönség számára is hozzáférhető; ebből a lexikonból megszerezhetik a Róma létrejöttének, fejlődésének és az emberiség történetében játszott kivételes szerepének megértéséhez szükséges információkat.“ Valamivel előbb a lexikont nagyszabásúnak neveztük. E jelző hiteléül hadd említsük meg nemcsak azt, hogy Róma civilizációja, sőt kultúrája (a kettőt a kötet — a modern szemléletnek megfelelően — nem különíti el, vagy nem állítja mereven szembe egymással, hanem egységbe fogja) több mint 5000 címszóban tárul fel. Időben felöleli a ködbevesző időktől, Róma kialakulásától 476-ig, a nyugatrómai birodalom bukásáig tartó több mint tizenkét évszázadot, térben pedig „az Atlanti-óceántól a Perzsa-öbölig, Skóciától a Szaharáig, a Kárpátoktól a Nílus vízeséséig“ hordoz végig, és bemutatja, hogy a kezdetben kicsiny Róma miképpen vált hatalmas birodalommá, és hogy ezt a roppant területet hogyan tudta összetartani. Mert nem egyszerűen arról van szó, hogy Róma idegen földeket hódított meg, és ezeknek a lakosai adófizetőivé váltak, hanem arról is, hogy nyomban a hódítás után, vagy még a hódítás alatt, utakat, fürdőket, színházakat, vízvezetékeket, sportpályákat épített. Vagyis: Európa-szerte lerakta a városiasodás szilárd alapjait. Kétség nem fér ahhoz, hogy hézagpótló kiadványt tartunk kezünkben, hisz a magyar olvasó, ha ókori fogalmakról akar tájékozódni, még mindig a Pecz Vilmos szerkesztette, nyolcvan éve megjelent kétkötetes ókori lexikonra szorul, amelynek adatai szinte egytől egyig kiegészítést, sőt más optikát igényelnek. Számunkra, akik az egykori Dácia területén élünk, jóleső érzés arról olvasni Tudor professzor bevezető soraiban, hogy „különleges figyelmet fordítottak a római-kárpáti-pontuszi Dáciára, hazánk mai területére“. De a szerzők arra is vigyáztak, hogy a kötet valóban az egész római civilizációt felölelje, s ne szűküljön le csupán a Kárpát-medence római emlékeinek nyilvántartására. Általában, bizonyára a szerkesztő gondoskodása folytán, meglepően helyesek az arányok; az egyes szakcikkek szerzői ugyanis nem egyforma terjedelmet szenteltek az intézményeknek, helyeknek, műemlékeknek, törvényeknek, vallásnak, politikusoknak, jelentősebb vagy kevésbé jelentős íróknak stb. Egy-két példa erre: a két Cato közül (l. a Porcius Cato címszót) Cato maior háromszor annyi sort kap, mint az uticai Cato — megfelelően sokkal lényegesebb történelmi szereplésének. A légió címszón belül összehasonlíthatatlanul nagyobb tér jut a Légió XIII Gemmának, amely az ókori Apulumban, a mai Gyulafehérvárt állomásozott. Vagy: Tomisszal (a mai Konstancával) a szerzők — helyesen! — ötször akkora terjedelemben foglalkoznak, mint Neapolisszal (a ma világszerte ismert Nápollyal), mert Tomis hazánk ókori történelmének egyik jelentős helysége volt. Az eddig számba vettek ellenére legyen szabad a recenzensnek felhívnia a figyelmet néhány kisebb szépséghibára. Ilyen például — nem időzve most sokáig az imitt-amott feltünedező sajtóhibáknál (pl. Crassus helyett Crasus, 412.) —, a Laberiusszal foglalkozó kis cikk, miután közli, hogy Laberius mtmusokat írt, zárójelben megmagyarázza, miféle műfaj ez, holott elegendő lett volna nyíllal utalni a mimus címszóra, ahogy más esetekben történik. A Dominatus címszó után táblázatot láthatunk az i. sz. 285 és 476 közötti római császárokról; ezt a táblázatot nem kapjuk meg a Principatusszal foglalkozó szakcikkek végén, pedig hasznos lett volna, mert így az olvasónak áttekintése lenne Róma összes császárairól. A bevezetőben Tudor professzor azt írja, hogy egész lexikonsorozat indul, mely az ókori civilizációt öleli fel. Kíváncsian és örömmel várjuk a további köteteket, mert a Római civilizáció enciklopédiája garancia arra, hogy a többi kiadvány is ugyanilyen színvonalas lesz. Szabó György