Korunk 1983 (42. évfolyam)

1983 / 8. szám - BAJOR ANDOR: Életkép - 1947 (Korunk prózája)

— Valószínűtlen. — Miért lenne valószínűtlen, amikor a hiányzók teljességgel hiányoznak? A szobatársad, kannibál! — De én is hiányzok. Mégsem evett meg. — Még megehet. Egyik éjszaka. — Értsd meg: ez teljességgel valószínűtlen. — Majd valószínű lesz, ha megesz. — Csak nem képzeled, a barátomról? Aki történelmi tanulmányokat akar írni.­­— Majd abba csomagolja szerencsétlen áldozatait. — De hát Nagy Jakab igazán a barátom. Föltételezed rólam, hogy barátkozom egy emberevővel? — De biztosan ... egész biztosan a barátod? — Száz százalék. Magdolna föl-alá járt lapos sarkú cipőjében, és jobbját mellére szorította. Így akarta eltüntetni öltözékének titkát, a „3. számú postahivatal“ fölírást. Megállt Máté mellett, aki már a szalonnabőrt is lenyelte. — Nagyjából: meggyőztél. Ha a barátod, valószínűleg csakugyan nem ember­evő. De ha téged is megesz, ne gyere hozzám panaszra. Mert figyelmeztettelek, hogy emberevő. Bár alapjában meggyőztél, eloszlattad a gyanút, viszont: miért van­nak vérnyomok a csomagolópapíron? — Ehet macskát is. Esetleg: egeret fog. Ez utóbbi lehetőség szerint még hasz­nos is, állandóan hasznot hajt, mint a macska. — Nagyjából meggyőztél. De mi az ördögnek alszol a portörlőben? Közelebb hajolt, hogy Kis Máté rózsaszínű, kék pettyes fehérneműjét szemügyre vegye. Aztán nőies meglepetéssel fölkiáltott. — Min alszol? Mi van a fejed alatt? — Mi lenne? Párna­ .— De miért egérszürke? — Eredetileg fehér volt. De tudod, az idő patinája megnemesítette. — Szóval piszkos. És nem mosod ki? — Ha kimosom, vizes lesz a szalma is. — Hát előbb le kell húzni. Nem értem, hogy otthon nem tanítottak meg erre. — De ha lehúzom, kijön a szalma belőle. És szétmegy, akár az oldott kéve, ahogy a költő mondja. — Hát nincs a párnán huzat? — Csak ha az ajtót is kinyitjuk, akkor van huzat. Ki bolond a párnára még egy huzatot is tenni, amikor a szalma be van a vászonba húzva? Máté a kérdések és keresztkérdések hatására ismét vakarózott. Magdolna csodálkozva rászegezte zöldesen ragyogó szemét. — Ezt azért nem hiszem — mondta kételkedően, de csengő hangon. A szürke párnára hajolt, és kissé finnyásan rózsaszín ujjai közé vette a párna csücskét. — Fölfoghatatlan — mondta borzongva. — Igaz. Közben sűrű szőke haja előreomlott, és véletlenül hozzáért Máté fejebúbjához. Máté rémülten fölkiáltott: — Jaj, mit tettél? — Mit tettem? — Hozzáért a hajad a fejemhez. — Meg vagy kergülve. Olyan szerencsétlenség történt? Különben véletlen volt az egész. — Pont az a baj. — De miért? Az isten szerelmére. — Azért... mert valószínűleg ... tetves vagyok.

Next