Korunk 1987 (46. évfolyam)
1987 / 11. szám - SZEMLE - KISS ZSUZSÁNNA: "Lyukas szívű" hősök, romos családi házak
,,Lyukas szívű” hősök,romos családi házak Fölösleges dolog volna a révbe jutott emberek, a békés családi körök boldog nyugalmát keresni Bálint Tibor új novelláskötetében. A Családi ház kerttel* cím a magánélet élményeinek, tapasztalatainak a szférájába utalja az olvasót. Ám a huszonhárom novella egyikében sem találkozunk a csendben növekvő, kiteljesedő emberi lét tükörképével. A szinte kőműveskelemeni áldozatok árán felépített családi házakban éretlen, kiegyensúlyozatlan emberek vergődnek, rombolják egymást és önmagukat. Elsődleges, úgymond egzisztenciális rokoni kapcsolataik is kiépítetlenek, és a közöny s a szertelenség bűne terheli őket; a közösség felé vezető utolsó hidak megsemmisítéséért már csakis ők a felelősek, nem a kedvezőtlen körülmények, nem a környezet. Életük legmindennapibb történéseinek, alaphelyzeteiknek és önsajnálatuknak az áldozatai ezek az emberek, a Családi ház kerttel antihősei. Bálint Tibor új novelláiban kevesebb az abszurd és a groteszk elem, mint korábbi, Mese egy őrült kakaduról című kötetének darabjaiban. E földhöz-realitáshoz ragadt történetekben a visszájukra fordult emberi lehetőségek lélekzsugorító kelepcéje működik rémítően tényszerű valóságként. A lineáris vonalvezetésű, közvetlen előadásmódú elbeszélésekből hiányzik a klasszikus novellákat jellemző fordulópont. Hiszen ahhoz, hogy valamilyen helyzetet vagy eseményt sorsfordítónak vélhessen valaki, ahhoz bizonyos önismerettel és érettséggel kell, hogy rendelkezzék. Az antiidős önmagába zárt személyisége folytonosan leépülőben van, így nem veszi tudomásul, nem ismeri fel a megújulás lehetőségeit. Minden novella tehát már a sorsfordító pillanaton túli időben játszódik. A „nem történik semmi“ hangulat állandósul, ez adja meg a novellák csehovi alaptónusát. Pedig az élet, a közösségi lét értékeit sérelem érte, és az értékfosztottság következményei már a „fronttól“ távol, az emberi élet legintimebb terében is roncsolnak-hatnak. Nem történik semmi jó — de rossz igen. A család megszűnik valódi közösség lenni; az élet folytonosságát biztosító emberi feltételek szenvednek sérülést. A családtagokat lelki-szellemi kapcsolatok híján csak a megszokás és a tehetetlenségi erőket összegyűjtő, mégiscsak értéket jelentő családi ház tartja össze. Az életük delére érkezett novellahősök egytől egyig megfeneklett, elégedetlen, magukat vesztesnek tartó emberek. Kudarcélményük azonban meghatározhatatlan, körül nem írható, ezért meg nem szüntethető. A legtöbb elbeszélés a feloldó pillanat elérése előtt befejeződik. A reménytelenség, a szereplők céltalansága, soha el nem ért vagy megkésett boldogsága a novellaszerkesztésben úgy érvényesül, hogy e szerkezetek elrejtik vagy nem is tartalmazzák a sorsfordító kiindulópontot és a feloldó befejező pillanatot. Az író a lélek orvosaként sokféle személyiség-kórlapot tölt ki. Precízen diagnosztizál, félelem-, depresszió- és agresszió-görbéket készít életszeretetre és örömre képtelen novellahőseiről. Alig néhány novellában, néhány szánalmasan megszomorodott, ijesztően megkeményedett lelkű ember arcán suhan át valami kis mosoly. Az Ebéd a forró égövön nőalakja „mosolyogva mentegeti örömét“, amikor gyomorfekélyes férje mégiscsak rászánja magát egy „szakmai“ utazásra családjával. A beteg férj bűntudatot ébreszt egészséges feleségében, csintalankodó gyermekeiben. Durvaságával, önző rosszindulatával rettegésben tartja őket. Állandó veszekedések és perlekedések zűrzavarában ebben a családban lehetetlen megérezni, megtanulni a szeretet művészetét, lehetetlen átélni az öröm tiszta pillanatait. A gyermeknevelést a haláltól rettegő és e rettegéstől embertelenné durvult apa végzi: fenyegetések, parancsok és verések osztogatásában merül ki gyermekeivel való törődése. Az anya tehetetlen bábuként, élőhalottként szenved; a férje zsarnokságára adott válaszért már felelősséggel tartozik „az emberiség reá bízott hányadának“, gyermekeinek. Ezért a passzivitás, a fásult tűrés az ő részéről bűn. Nem azonosul szerepével, nem azonos önmagával, hiszen éppen az anyai szeretet szavára nem hallgat. Félelmetes pontossággal jellemzi a családtagokat Bálint Tibor a kirobbanó szavak, az elfojtott indulatokról árulkodó mozdulatok, tekintetek megrajzolása révén. A családfő brutalitását „anya és fia a szövetségesek közös ellenszenvével“ lesi. De ez a kamaszfiú az anyjától sem várhat, nem kaphat gyöngédséget. Apa és fiú olva s Bálint Tibor: Családi ház kerttel. Kriterion Könyvkiadó, Bük., 1986.