Korunk 1987 (46. évfolyam)

1987 / 11. szám - SZEMLE - KISS ZSUZSÁNNA: "Lyukas szívű" hősök, romos családi házak

,,Lyukas szívű” h­ősök,romos családi házak Fölösleges dolog volna a révbe jutott emberek, a békés családi körök boldog nyugalmát keresni Bálint Tibor új novelláskötetében. A Családi ház kerttel* cím a magánélet élményeinek, tapasztalatainak a szférájába utalja az olvasót. Ám a huszonhárom novella egyikében sem találkozunk a csendben növekvő, kiteljesedő emberi lét tükörképével. A szinte kőműveskelemeni áldozatok árán felépített csa­ládi házakban éretlen, kiegyensúlyozatlan emberek vergődnek, rombolják egymást és önmagukat. Elsődleges, úgymond egzisztenciális rokoni kapcsolataik is kiépí­tetlenek, és a közöny s a szertelenség bűne terheli őket; a közösség felé ve­zető utolsó hidak megsemmisítéséért már csakis ők a felelősek, nem a kedvezőt­len körülmények, nem a környezet. Életük legmindennapibb történéseinek, alaphelyzeteiknek és önsajnálatuknak az áldozatai ezek az emberek, a Családi ház kerttel antihősei. Bálint Tibor új novelláiban kevesebb az abszurd és a groteszk elem, mint korábbi, Mese egy őrült kakaduról című kötetének darabjaiban. E földhöz-realitáshoz ragadt történetek­ben a visszájukra fordult emberi lehetőségek lélekzsugorító kelepcéje működik ré­­mítően tényszerű valóságként. A lineáris vonalvezetésű, közvetlen előadásmódú elbeszélésekből hiányzik a klasszikus novellákat jellemző fordulópont. Hiszen ahhoz, hogy valamilyen helyzetet vagy eseményt sorsfordítónak vélhessen valaki, ahhoz bizonyos önismerettel és érettséggel kell, hogy rendelkezzék. Az antiidős ön­magába zárt személyisége folytonosan leépülőben van, így nem veszi tudomásul, nem ismeri fel a megújulás lehetőségeit. Minden novella tehát már a sorsfordító pillanaton túli időben játszódik. A „nem történik semmi“ hangulat állandósul, ez adja meg a novellák csehovi alap­tónusát. Pedig az élet, a közösségi lét értékeit sérelem érte, és az értékfosztott­­ság következményei már a „fronttól“ távol, az emberi élet legintimebb terében is roncsolnak-hatnak. Nem történik semmi jó — de rossz igen. A család megszűnik valódi közösség lenni; az élet folytonosságát biztosító emberi feltételek szenved­nek sérülést. A családtagokat lelki-szellemi kapcsolatok híján csak a megszokás és a tehetetlenségi erőket összegyűjtő, mégiscsak értéket jelentő családi ház tartja össze. Az életük delére érkezett novellahősök egytől egyig megfeneklett, elégedetlen, magukat vesztesnek tartó emberek. Kudarc­élményük azonban meghatározhatatlan, körül nem írható, ezért meg nem szüntethető. A legtöbb elbeszélés a feloldó pil­lanat elérése előtt befejeződik. A reménytelenség, a szereplők céltalansága, soha el nem ért vagy megkésett boldogsága a novellaszerkesztésben úgy érvényesül, hogy e szerkezetek elrejtik vagy nem is tartalmazzák a sorsfordító kiindulópontot és a feloldó befejező pillanatot. Az író a lélek orvosaként sokféle személyiség-kórlapot tölt ki. Precízen diag­nosztizál, félelem-, depresszió- és agresszió-görbéket készít életszeretetre és örömre képtelen novellahőseiről. Alig néhány novellában, néhány szánalmasan megszomorodott, ijesztően meg­keményedett lelkű ember arcán suhan át valami kis mosoly. Az Ebéd a forró égövön nőalakja „mosolyogva mentegeti örömét“, amikor gyomorfekélyes férje mégiscsak rászánja magát egy „szakmai“ utazásra családjával. A beteg férj bűn­tudatot ébreszt egészséges feleségében, csintalankodó gyermekeiben. Durvaságával, önző rosszindulatával rettegésben tartja őket. Állandó veszekedések és perlekedések zűrzavarában ebben a családban lehetetlen megérezni, megtanulni a szeretet mű­vészetét, lehetetlen átélni az öröm tiszta pillanatait. A gyermeknevelést a haláltól rettegő és e rettegéstől embertelenné durvult apa végzi: fenyegetések, parancsok és verések osztogatásában merül ki gyermekeivel való törődése. Az anya tehetet­len bábuként, élőhalottként szenved; a férje zsarnokságára adott válaszért már felelősséggel tartozik „az emberiség reá bízott hányadának“, gyermekeinek. Ezért a passzivitás, a fásult tűrés az ő részéről bűn. Nem azonosul szerepével, nem azonos önmagával, hiszen éppen az anyai szeretet szavára nem hallgat. Félelme­tes pontossággal jellemzi a családtagokat Bálint Tibor a kirobbanó szavak, az elfojtott indulatokról árulkodó mozdulatok, tekintetek megrajzolása révén. A csa­ládfő brutalitását „anya és fia a szövetségesek közös ellenszenvével“ lesi. De ez a kamaszfiú az anyjától sem várhat, nem kaphat gyöngédséget. Apa és fiú olva­­ s Bálint Tibor: Családi ház kerttel. Kriterion Könyvkiadó, Bük., 1986.

Next