Korunk 1989 (48. évfolyam)

1989 / 7. szám - ÍRÓASZTAL - LÁSZLÓFFY ALADÁR: Egy évforduló veretes nyelvű leveleiről

nül dokumentálja, hogy mint bármely történelmi esemény, mely utólag iskolás pedantériával egy dátumhoz kötődik, ez is jóval önmaga előtt elkezdi megtörténését e_s hatását. .. Ön hallani akar tőlem valamit a jövőről. A látóhatár nagyon kö­dös, jósolni nem lehet [...] Büszke és nehéz feladatra vállalkozik, aki a köz érde­kében akar dolgozni [...] egymással versenyezve fogják beigazolni Machiavelli cso­dálatos mondását, hogy e világon minden baj onnan ered, hogy az emberek nem elég jók, vagy nem elég rosszak ...“ Magánlevelek és tudós feldolgozások, könyvtárnyi irodalom a megmondhatója, hogy mi történt, s ami történt, arról a test és lélek szerint megélők milliói után a csak emlékként átélők, átgondolok, keresztiilbölcselkedők újabb milliói hogyan érvelnek, győzködik egymást, s taníttatják a változó és változatos iskolatípusok százaiban azóta szerte a világon mindazt, amiből a mai emberi köztudat egyik fontos része is létrejött, s melynek hangulati összefoglalója, megtestesitője, stili­zált megjelenítője, feltételes reflexszerűen annyi minden idetartozót azonnal be­kapcsoló szignálja a Marseillaise, amit a kisdiák is fütyülni tud, s ha fanfárok ünnepélyességével zeng fel valahol, a Bach-muzsikával egyenlő erejű hatást gya­korol a legegyügyűbb emberi lényre is, hát még az érzékenyre ápolt, fogékonyra betáplált szellemiségre, melynek mindig fontosak a világtágító nagy lelegzetvételek. „A francia forradalom megrázkódtatta a világot" jelenti ki, jelenti be Robes­pierre 1793. november 13-án egyik híres beszédében, s ennél tömörebb és lapidá- risabb a növekvő időbeli távlatok végén se lehet már a diagnózis, dacára az olyan részleteknek, hogy „a fruntzia revolutio alatt egy gascogniai hadi tiszt ezt mondá: 'valahányszor a Robespierre nevét haliám, mindég levettem a kalapom s megnéz­tem, nincsen-é benne a fejem!“ Mivel ugyancsak közelről már az is evidencia volt, hogy „tudatlanság és fanatizmus, mint az éjtszaka és sötétség oly elválhatatlan egymástól. Ha a história fel nem jegyzi vala, ma alig lehetne hinni, minő pusztítá­sokat tettek, minő dúlásokat és martzangolásokat követtek el ezek az emberiség sorsán. Hogy örvendeni tudjunk világosodott századunknak, szükség esmernünk a múltaknak néha rettentóleg elborzasztó, majd nevetségesen mulattató vonásait [...] Frantziaországban az Akadémia felállása előtt Homérus, Sophocles és egyéb nagy neveket kevesen ismertek; eretneknek tartatott minden görögül és sidóul értő, ahonnan egy doctor tanítványai előtt bizonyos alkalmatossággal ezeket mondotta: Egy új nyelv találtatott fel, illőnek, kötelességemnek tartozónak látom az urakat az iránt figyelmesekké tenni, görög nyelvnek neveztetik, őrizkedni kell tőle sze­mesen, mert az a kútfeje minden eretnekségnek." A nagy napot, mely egymagában szimbólumává lett az eseményeknek, július 14-ét Csemiczky Sándor, aki egyáltalán nem rajongott a revolutióért, 1793-as „munkátskájában" Így jellemzi, azon a csodálatos zengésű nyelvezeten, mely a kortáréák tudatában egyedülvaló otthonossággal forgatta a történetek izét s az el­vont fogalmakat és eszméket is: „... 14-én hajnal hasattával már a nép fenyegető mozgásban vala... Ezen nem rég olly vidám, olly nyájas, ketsek és kelletnek lak­helye most komoly s mély gyászba borulva végső romlását rettegve várta... a sok drága selyem, bársony, arany s ezüst, napkeleti gyöngyökkel, külömbnél kü­ld rnb fele, kövekkel kirakott asszonyi kényekre készült gyűrűkkel és más fényűzési remek mivekkel diszeskedő boltok, nem külömben apróbb fűszeres boltotskák és zsibvásári sátorok, sőt még a fegyveres tárházak is erőszakkal feltörettetvén.. . eszerént tehát már amennyire, annyira fegyver csak vala, de por és golyóbis annyi temérdek népnek nem lévén elegendő, noha már a Városházánál élet-halál között öt mázsa puskapor kiosztatott, de még ez is csak annyi volt, mint száz medvének egy vad kürtvély." A konkrét puskapor tonnái mellett ama másik is a kor lőportornyaiban fel­halmozva készen állott, de valamiért az is inkább a párizsiak kezeügyében: „A franciák — mondja Marx -— új életet leheltek az angol materializmusba, közelebb hozták az emberhez, ékesszólóan képviselték. Eddig száraz rendszer volt, hiányzott belőle a könnyedség; a franciák szalonképessé teszik." Ezt is, mint annyi mindent a kultúrtörténelcmben is, amivel jó századéve már divatot diktáltak, szinte minden téren! A világ provinciáját mozgósították az emberiség útjának fő sodrását meg­keresni, olyan egyszerű dolgokkal, mint Pascal 1657-ben befejezett fiktív vagy valóságos, mindenképpen filozófiai érvényű és értékű Levelek egy vidéki barátom­hoz című műve, mely a világirodalom egyik legnagyobb vitairatának bizonyult, vagy mint Descartes Értekezése a módszerről, mely nemcsak azért remekmű, mert kérlelhetetlen logikájú új gondolatokat fejez ki, amelyek teljes értelmét még Vol­taire se fogta fel, hanem éppen a voltaire-i szellemet előrevetítő, minden ellent­mondást eleve megsemmisítő iróniája folytán is, amelyben visszamenőleg és előre azokat, akiknek homálya lehetővé teszi, hogy mindenről oly bátran beszéljenek, mintha értenének hozzá, és fenntarthassák álláspontjukat anélkül, hogy egyköny­515

Next

Regisztráció   
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék