Korunk 1991 (III. folyam 2.)

1991 / 5. szám = Szolgál-e a művészet? - BAJOR ANDOR: A kalapos balladája, Nem értem a kurdokat, Georgius, Váradon akasztanák fel a Szerencsét! (novellák)

Azzal könnyezve kiitta a pohárkát, és visszament a fürdőszobába, hogy legyen valami, mikor Mama a Nővérektől visszajön. Persze, az azért nagy időbe telt, amíg méltóképpen megünnepel­hették Szent Porcinkulát, akinek akkoriban vette szárnyára a hír segítő­­készségét. Porcinkula kilencedje éppen aznap tetőzött, ha ugyan képes az ilyesmi tetőzni, és nem lep el egyszer és mindenkorra mindent, mint Noé negyvenedje alatt a vízözön. Mama már előzőleg egy héttel bojtos eledeleket főzött, spárgát, karfiolt, krumpligombócot és gombát, mígnem este a bátyám a fürdő­kádban egy üvöltéssel ismerte föl, hogy ismeretlen szörny ütötte föl a vízben visszataszító sátorfáját. Állítólag harcsa volt. Apám tudott róla, de csak zavaros magyarázatot adott, és el is menekült kereszt­­kérdéseink elől. Mint törvénybírónak, volt fogalma arról, hogy a vallo­mását föl lehet használni ellene és arról is, hogy csakis hamis tanúk vannak, akik szükségképp egymást fogják cáfolni. Amikor a lakásban már mindenütt szentelt gyertya égett, a festett szentképeket pedig bonyolult és érthetetlen szertartások között kicseréltük úgy, hogy Pá­­duai Szent Antal helyére a Szűzanya kerüljön, és viszont, akkor Apám elmenekült a Székesegyházba, ott bezáratta az egyházfival a kaput, meggyónt egy kanonok barátjának (mint utóbb mellékesen elejtette, azt gyónta meg, hogy nem áll módjában kellő tiszteletben részesíteni Szent Porcinkulát), és a főtemplom csendjében tartózkodott addig, amíg otthonunkban feltételezhetően befejeződtek a bacchanáliák. Ezen bacchanáliák azonban nem egyből értek véget, mint egy színjáték vagy egy merénylet, hanem fokozatosan, mint mondjuk az ősz vagy a nap­lemente. Tehát még mindig lehetett találgatni, hogy a gombamártás Szent Porcinkula kilencedjéhez tartozik-e vagy egyszerűen az ebédhez. Előzőleg azonban a rejtélyes fürdőszobai szörnyeteget, az állítólagos harcsát kivégezték, fejét vették. Amit enyhe és elnéző ítéletnek találtunk. Apám a levegőt bámulta a cvikkerén keresztül, és türelmesen várt Mamára, hogy Porcinkula továbbítsa a szent kéréseit, Bedő néni pedig boldoguljon a szennyesünkkel meg a kígyóval. Nem volt titok előttem, hogy Mama Porcinkulához esedezett ugyan, de közben Abd el Krim szívét kívánta az Ég segítségével megpuhítani. Feri bátyám ugyanis Abd el Krim seregébe állt be, immár harmadszor. Első ízben úgy történt, hogy Feri bátyám nálunk lakott, de azután elszegődött egy jegyzőségre, Apám szerint a jegyző balkezének. Ő be­csületes magyar ember volt, a jegyző román, de becsületes ember. Hát ez a jegyző hitt Feri bátyámban, rábízta a bélyegeket. De aze­lőtt Feri bátyám nem volt bélyeggyűjtő, azt se tudja jóformán, mire való az. Szóval hiszékeny, jó ember volt Feri bátyám, talpig magyar ember. A jegyző is jó ember volt, de nem figyelt föl kellő időben, hogy Feri bátyám gyűjteni kezdi a bélyegeket. Talán azért nem, mert valóban gyűjteni is kellett, és a jegyző tudta, hogy Feri bátyám egy talpig magyar ember, és mi van abban, ha valaki talpig bélyeggyűjtő? Szóval gyűjtötte, cserélte, néha pedig eladta a bélyegeket. De hát kiknek, Uram, kiknek? Mindenféle vegyes alakoknak, rossz társaságnak, akik össze­vissza csereberéltek, és a bölényfejes bélyegekért nem is fizettek, csak lopták Feri bátyám bölényfejeseit. Mígnem a jegyző egy szép nap meg­kérdi, hogy hogy folyik a jegyzőségi bélyeggyűjtés. Hát akármit kérdez­hetett volna, csak ezt nem. Hiába mondják, hogy a román embernek szíve van. Hát ennek aztán nem volt, mert csak kérdi a bélyegeket.

Next