Korunk 1992 (III. folyam 3.)

1992 / 11. szám = Színház Erdélyben - VILÁGABLAK - LENGYEL LÁSZLÓ: Nehézkedés

VILÁGAULAK LENGYEL LÁSZLÓ NEHÉZKEDÉS A kaktusz és homok kora elközeleg PETRI GYÖRGY: FELIRAT Miért nem sikerül, vagy miért sikerül ennyire nehezen az átmenet a diktatórikus szocialista tervgazdaságból a liberális tömegdemokratikus piacgazdaságba? Jogos kérdés. De egy kelet-európai szkeptikus úgy is föltehetné a kérdést: miért sikerülne? Sikerülhet-e egyál­talán? Ami másként azt is jelenti: nem ott keresünk-e utat, ahol nincs, nem azzal próbálko­zunk-e, ami lehetetlen? Amikor az 1989—90-es váltás előtt azt kérdeztük egymástól és magunktól, hogy megreformálható-e a reális szocializmus, hogy létezik-e szocialista piac­­gazdaság, ugyanennyire a zsákutcára kérdeztünk. Ha akkor sokan azt válaszolták, hogy nincs és nem is lehetésges egy szocialista piacgazdaság, hogy a reális szocializmus nem fordítható át valamiféle szocialista piacgazdaságba, ma sokan válaszolhatnak, hogy a reális szocializmus nemcsak a szocialista, de a liberális kapitalista piacgadaságba sem fordítható át, reformálható, forradalmasító. Jellemzőnek tartom, hogy a mai válaszolók közül így ezt senki sem mondja ki. Miközben az elmúlt két-három évnek éppen az a mellbevágó tapasztalata, hogy a gorbacsovi pereszt­­rojkás, reformszocializmus után a kelet-európai társadalmak a liberális piacgazdasági eszmékben is csalódtak, s miközben a reformszocializmus gyenge gazdasági eredményeit csak folytatta a liberális piaci kísérlet, tegnap a gorbacsovi szocialista piacgazdaságban való csalódottságot nem volt szalonképes bírálni, ma pedig a liberális piacgazdasági megoldáso­kat. Kimondani, hogy erre sincs út, nem valami kellemes. Kimondani, hogy nincs ugrás a hiánygazdaságból a bőség gazdaságába, a központosított gazdaságból az individuális piac­­gazdaságba, semmiképpen sem népszerű. Nincs megváltás — mondjuk a hívőknek. Nincs Kelet-Európában se szocialista, se liberális típusú megváltás. Ebből nem kell azt a követ­keztetést levonni, hogy a piacgazdaság történelmileg nem működőképesebb a központosí­tott tervgazdaságnál, hogy a társadalmi tömegdemokrácia és a jogállamiság nem biztosítanak különb életfeltételeket, mint az ilyen vagy olyan diktatúra, és a jogok tekin­télyelvű elosztása. De azért, mert valami élhetőbb, még nem elérhetőbb. C. Castoriadis már 1988-ban összefoglalta, hogy miért lehetetlen a nagy ugrás. Akkor még a reformszocializmusról beszélt, de láthatjuk, hogy érveit elismételheti ma is. Négy pontban határozta meg az átmenet képtelenségét. 1. Egy forgatókönyvben le lehet írni összefüggő módon a piaci bürokratikus kapitaliz­mus képét. E forgatókönyv szerint az árak és a bérek felszabadíthatók, a gazdálkodásnak a jövedelmezhetőség válhat a centrumává, a vállalatok bizonyos nagyság alatt átmehetnek magánkézbe, a földek átkerülhetnek a felosztott kolhozoktól a parasztok és az önkéntes szövetkezetek tulajdonába, a külkereskedelmi monopólium felfüggeszthető, a pénzmen­­­­nyiséget monetárisan szabályozhatja a központi bank, az államháztartás költségeit fedez­hetik az adók. A monopolista óriásvállalatok decentralizálhatók, a hadigazdálkodás lassan átforgatható. 2. Ez a logika csak papíron létezik. Először is hogyan lehet „innen” „oda” jutni, a mai valóságos Oroszországtól ehhez a fiktív Oroszországhoz? Papíron erre az átmenetre létezik megoldás, de ez már sokkal kidolgozatlanabb, mert nehezebb. A megvalósításra váró intézkedések rövid vagy középtávú eredményei, még ha fokozatos lesz is a bevezetés, megrázzák a modellt, s a következmény drámai lehet: tömeges munkanélküliség, jelentős fogyasztói áremelkedés, területi, szakmai, ágazati és társadalmi csoportbeli szétesés. 3. Egy valóságos reform nem valósítható meg felülről hozott határozatokkal, anélkül, hogy ne támogatnák a népesség széles réteget aktív részvételükkel. Egy ilyen reformnak mély társadalmi mozgalom kibontakozását kellene elérnie. Nemcsak ilyen társadalmi moz­galom nem létezik Oroszországban, de még azok az intézkedések sem, amelyek a forgató­­könyvnek a valóságba való átvitelét megkezdenék, koalíciót hoznának létre azok között, akiknek azt meg kellene valósítaniuk — szemben az ellenzőkkel, a bürokraták nagy többségével és a bérmunkások szinte mindegyikével. 4. De a legfontosabb, hogy lehetetlen felismerni azt a társadalomtípust és politikai rendszert, amely megfelelne a piaci bürokratikus kapitalizmus gazdaságának. „Miért nehéz az átmenet innen oda, vagy miért lehetetlen ?”Ez a kérdés azon alapszik, hogy a történelem valami felől, valami felé tart, hogy van egy egyetemes modernizációs szabályszerűség a tökéletlentől a tökéletesebb felé. Ahogy korábban egy társada­­ l2

Next