Korunk 1992 (III. folyam 3.)
1992 / 1. szám = Egyetem térben és időben - LENGYEL LÁSZLÓ: Az új Oroszország - magyar szemmel
LENGYEL LÁSZLÓ AZ ÚJ OROSZORSZÁG — MAGYAR SZEMMEL Az új versailles-i béke első kötése megszületett. A negyvenéves béke vesztesei — Szovjet-Oroszország és Szerbia — rákényszerültek arra, hogy területeket adjanak föl a túlélés reményében. A szovjet nagy birodalom és a jugoszláv kis birodalom megdőltek.* A béke vesztesei a negyven évvel ezelőtti háborút folytathatják, vagy orosz és szerb birodalmakat építhetnek, s végül belenyugodhatnak egy kis Oroszország, egy kis Szerbia területi és emberveszteségeibe. Ha nem ismernénk a századot, mondhatnánk, hogy vívhatnak igazságos vagy igazságtalan háborút, köthetnek igazságos vagy rablóbékét, összeszerelhetnek birodalmat demokratikus módon, és kikényszeríthetnek diktatórikusan, visszavonulhatnak a „kisállamiságba” a megértés szabadelvű engedékenységével vagy az odvába beszorított dúvad dühével. A század története azt mutatja: alig-alig van vagy-vagy. A világpolitika és a világgazdaság kényszerei, a társadalmi és gazdasági hagyományok, a belső politikai, vallási erőviszonyok vasmarokkal szorítják a győzteseket és veszteseket egyaránt. Minden egyéb véletlen és történelmi szerencse. HÁBORÚ ÉS BÉKE Az elfogulatlan, ember észreveheti, hogy bizonyos szempontból Nyugaton még tart a XIX. század. Oroszországban befejeződött, s ha azt mondom, hogy tragédiával fejeződött be, akkor mindenekelőtt az emberáldozatok mennyisége miatt mondom ezt, amelyet a létrejövő társadalmi és kronológiai változások hoztak magukkal. Ebben a tragédiában nem a hős pusztul el — a kórus pusztul el. JOSZIF BRODSZKIJ (1987) A háborúk nem tudnak befejeződni Kelet-Európában. A békékről, legyenek bármilyen hosszúak, utóbb kiderül, hogy csak fegyverszünetek voltak. Megdöbbenéssel szemléljük, hogyan válik a szerb—horvát ellentét csetnik—usztasa, a nyugatukrán—orosz bandarista—sztálinista ellentétté. Miként nem ment feledésbe az önálló államiság Litvániában, Lettországban és Észtországban, emlékeznek arra Ukrajnában is. De az orosz és a szerb emlékezet is hosszú. Minket itt csak az érdekel, hogy kié a szovjet Vörös Hadsereg (Jugoszláv Néphadsereg), kikéi a belügyi csapatok, a KGB és utódszervei. Mire, milyen célokkal, hogyan lehet őket felhasználni? Az 1991. augusztus végi (ál)lamcsíny, (ál)puccs nem a hadsereg és az erőszakszervezetek szétesettségét, hanem parancsra kész fegyelmezettségét bizonyította. Minden addig és úgy tartott, ahogy meg volt szabva, a fegyveres erők egyetlen alakulata nem csapott össze a másikkal, kínosan ügyeltek, hogy ne alkalmazzanak erőszakot a civilekkel szemben. Ez a hadsereg még nagyon is bevethető, s vele szemben nincs komoly fegyveres erő a (tag)köztársaságokban. A köztársaságok azonnal hozzájárultak, hogy az atomfegyverek ellenőrzése szovjet-orosz legyen, és e fegyvereket az .A hihetetlenül felgyorsult világpolitikai események szinte reménytelen versenyfutásra késztetnek szerzőt és szerkesztőt. Lengyel László tanulmányának megírása és a nyomdába küldés közti hetekben például megszűnt a Szovjetunió (Független Államok Közössége lépett a helyébe), napról napra változik a helyzet Grúziában, a sokadik tűzszünetet kötik (a volt) Jugoszláviában. A meghatározó tendenciák elemzése, előrejelzése azonban érvényes maradhat. Megítélésünk szerint vonatkozik ez L.L. itt olvasható eszmefuttatására, amelyből csupán a szerzői magyarázó jegyzeteket hagytuk el — a most időszerűeket adja hozzá az újságolvasó, a tévénéző és a rádióhallgató. (Szerk.) 66