Korunk 1996 (III. folyam 7.)

1996 / 2. szám = Húszas évek - POMOGÁTS BÉLA: Irodalmi korszakváltás

13 A tárgyiasabb és fegyelmezettebb gondolkodás, sőt művészetszemlélet feltételei mindenesetre már adva voltak a háború végén. Midőn a történelmi kiábrándulás hatására a művészeti életben végbement az az általános szemlélet- és ízlésváltozás, amely az alkotó személyiség királyi fölényét tárgyszerűbb és fegyelmezettebb esztétikai igénnyel váltotta fel, a magyar költészet szinte készen kapta az új eszményeket és tájékozódási pontokat. A tízes és húszas évek fordulóján bekövetkező líratörténeti fordulat igen hamar áthatotta a nyugatosok költészetét. Ady költészetében már korábban, 1912 körül végbement egy szemléleti változás. Verseinek személyes erejű szimbolizmusa egyszerűsödött és tárgyiasabbá vált; A magunk szerelme,a Ki látott engem? és különösen A halottak élén költői mitológiája a felfokozott művészi én helyett a történelmi kényszer hálójában vergődő nemzeti közösségre utalt. Babits háborús költészetében, a Béke és háború között, valamint a Nyugtalanság völgye verseiben az emberiség sorsa iránt érzett felelősség és a való élet nyomában járó érdeklődés nyert kifejezést. Kosztolányi nosztalgikus költői szemlélete a Mákban és a Kenyér és borban változott meg a köznapi valóság igézete nyomán. Tóth Árpád a Lomha gályán költészetében fordult a debreceni hagyományok szellemében a békés élet természetes örömeihez. Végül Juhász Gyula a Késő szüret utolsó verseiben igazolta, hogy mélyen és valóságosan élte át a háborús ország szenvedéseit. A történelmi valóság iránt támadt érdeklődés és érzékenység, valamint a külső világgal való közvetlenebb kapcsolat valamennyiük költészetét elhatározó módon fordította ahhoz a poétikához, amely a tárgyias és közösségi költészet feltétele volt. A költészettörténeti fordulat teljesebb eredményét mindazonáltal a „második költőnemzedék” fellépése tette lehetővé. Ennek a nemzedéknek a képviselői a húszas évek közepén találtak magukra. 1926-ban jelent meg Szabó Lőrinc verseskötete, A Sátán műremekei, 1932-ben a Te meg a világ, 1929-ben József Attiláé, a Nincsen apám se anyám, 1931-ben a Döntsd a tőkét, ne siránkozz, 1932-ben a Külvárosi éj, 1928-ban Illyés Gyula adja ki a Nehéz földet, 1930-ban a Sarjúrendeket, 1931-ben a Három öreget. Valamennyien megküzdöttek az avantgárddal, és fokozatosan a költői realizmus poétikáját választották a forrongó kísérletek, a lázadás szenvedélye után. Mellettük Sárközi György Váltott lélekkel (1927), Fodor József Lihegő erdők (1927), Fenyő Lászíó Elvesztett évek (1926) és Bányai Kornél Közelebb a földhöz (1930) című kötetei, valamint Erdélyi József nagyobb figyelmet keltő válogatása, Az utolsó királysas (1928) is azt igazolták, hogy az alakuló nemzedék elhatározóbb realista fordulata valóban bekövetkezett a húszas évek közepén. Az avantgárd neveltjei a Nyugat köréhez csatlakoztak, mint Illyés vagy Fenyő László, illetve prózára cserélték a szertelen költői ihletet, mint Déry vagy Komor András.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék