Korunk 1997 (III. folyam 8.)
1997 / 6. szám = Karnevál-megye '97 - VILÁGABLAK - LENGYEL LÁSZLÓ: Levél Közép-Európából
kelet-európai átalakítás költségeivel, valamint a világméretű verseny feltételeinek megteremtésével soknak, politikailag és gazdaságilag túlzottnak bizonyult. Se Európának, se a feléje igyekvő Kelet-Európának nincs immár kellő politikai és gazdasági tőkéje, hogy radikális átalakulásokat, gyors ütemű változásokat kiváltsanak. Ezért nemcsak Magyarországon, hanem általában a térségben is körvonalazódik egy negatív konszolidáció, az erők kifáradáson és kölcsönös erőtlenségen alapuló egyensúlya. Ennek a konszolidációnak a keretében történik az európai határvonalak megerősítése. „Visegrádi Hármak”, „Hopeful Three”, illetve a 3+1-es változat „Hogyan éljek?” — kérdezzük Európától. „Hogyan éljünk?” — írnának vissza, ha őszinték lennének önmagukhoz és hozzánk. Helyette menetrendek és kérdőívek, magabiztos kiküldöttek és határozatok jönnek. De ami ennél fontosabb: életformák és életmódok hatnak ránk, valamint az ide települt kisebb és nagyobb tőke befolyása. Magyarország a Visegrádi Hármak egyikeként jut az ezredromlón az európai küszöbre. Nem önerőre támaszkodik, nem orosz és balkáni modellbe és befolyási övezetbe csúszik, hanem megkapaszkodik Európa alján. Ez a legkevésbé rossz. Már-már jó. E forgatókönyv szerint Magyarország (10 millió), Csehország (10 millió) és Lengyelország (38,521 millió) túljutnak gazdasági és politikai válságkorszakukon, nem szakadnak le, és nem kerülnek konfliktusba se egymással, se más kelet-európai országokkal. Magyarország, Csehország, Lengyelország mellől leszakad Szlovákia, de negyedikként talán betársul Szlovénia. A 60 milliós térség szabadkereskedelmi övezetet, politikai, gazdasági és kulturális önálló régiót alkot. Mindez nem azt jelenti, hogy Lengyelország, Csehország és Magyarország „sínen van”. Mindhárom ország előtt jelentős konszolidációs feladatok állnak. Sőt Csehország éppen most került politikai és gazdasági válságba. Egyszerre kellene megoldania az 1968 és 1990 közötti gazdasági mechanizmus átalakítását, az alacsony hatékonyságú gazdaság hatékonyabbá tételét, az elmaradt valóságos privatizációt, bankrendszerének konszolidálását és az 1995-ös magyar helyzethez hasonló stabilizációs feladatokat. (Csehország mostanra élte fel tartalékait, az alacsony eladósodásból és a Szlovákiától való elválásból származó előnyeit.) A három országnak meg kell oldania a társadalmaikat gyökeresen átrendező három konszolidációs feladatot: az európai piaci intézményekhez való kapcsolódást, államháztartásuk szerkezetének átalakítását, a növekedés—egyensúlytalanság—visszafogás ciklus tompítását. A három természetesen összefügg. Az európai kapcsolódás területileg és ágazatilag teljesen átrajzolja az országok jövedelmi és tulajdoni-vagyoni térképét, az érdekcsoportok erejét és befolyását, a nemzetállam szerepvállalását, illetve befolyásolja a növekedést és a külső egyensúlytalanságot. Az államháztartás — a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az oktatás, a szociális és a védelmi rendszer — átalakítása pedig megint csak új szociális térképet, hálórendszert teremt. (Az új térkép mindenképpen kialakul, mert a nem-tevéssel vagy az elhibázott módon való cselekvéssel is átrendeződik a társadalmak szerkezete.) Végül a növekedésnek külső és belső egyensúly nélküli erőltetése állandóan kiigazító és visszafogó politikákat igényel, amely véget vet a növekedésnek, és súlyos terheket rak a társadalomra. A konszolidáció lényege, hogy a növekedés és egyensúlytalanság összefüggés elszakadjon a politikai ciklustól, és intézményesen csillapuljon. Ehhez az állami gazdaságpolitika, a jegybanki