Korunk 2001 (III. folyam 12.)
2001 / 1. szám = Holnap - honlap - TÉKA - SZABÓ LEVENTE: A megkerülhetetlen hagyomány (Eisemann György: A folytatódó romantika)
Téka 118 JEGYZETEK 1. Jankovics József: Ex Occidente... Balassi Kiadó, Bp., 1999. 60—74. 2. I.m. 38—47. 3. Többek közt a Hayden White, Cullington vagy Foucault révén népszerűsödő kérdéskörre utalok. 4. Kovács Sándor Ivánnak köszönhetően Bethlen Miklósban az első erdélyi remekírót (sic!) ismerhetjük fel. Vö. Kovács Sándor Iván: Az első erdélyi remekíró: Bethlen Miklós. Irodalomtörténet 1999/4. 497—498. 5. A Montaigne—Bethlen párhuzamra gondolok, mely meglátásom szerint tarthatatlan Nagy Péter oly meggyőzőnek ígérkező tanulmánya ellenére is. Vö. Nagy Péter: Bethlen Miklós és Önéletírása. Irodalomtörténeti Közlemények, 1994/4. 445—478. o. Jankovics József: „Let’s Make a Little Holland of Transylvania." The Netherlands as seen by Hungarian Students. In: Search of the Republic of Letters. Intellectual Relations Between Hungary and the Netherlands 1500—1800. Edited by Arnaud Visser. Nias, 1999. 67—71. A megkerülhetetlen hagyomány Eisemann György: A folytatódó romantika Az elveszett levél (The Purloined Letter) című Poe-novella kapcsán kialakult vita — melynek szövegei jórészt magyarul is olvashatóak — volt a kiindulópontja annak az intenzív Poe-(újra)értelmezésnek, amely a magyar irodalomtudományi diskurzusban sem maradt visszhangtalanul. Mindazonáltal egy magyarul írott alapos Poe-értelmezés egészen Eisemann Györgyig váratott magára, aki legújabb kötetének, A folytatódó romantikának közel egyharmadában értekezik elmélyülten olyan Poe-szövegekről, mint a Történet a Rongyos Hegyekből, Az aranybogár, a William Wilson, A perverzió démona, A vörös halál álarca, a Ligeia vagy Az Usher ház vége. Itt csupán az első kettő értelmezésére térnék ki érintőlegesen. A Történet a Rongyos Hegyekből (A Tale of the Ragged Mountains) elemzése során Eisemann azt emeli ki, ahogyan a szövegbeni kettős perspektíva (amely egyszerre ad alakot Mr. Bedloe-nak és az elbeszélőnek) egy idő után egy másik distinkció lehetőségét körvonalazza: azt, hogy az elbeszélő szándékoknak mutatkozó kijelentései mint „a narratív értelem adományozásának módozata” (9.) és a megvalósult mondás között feltűnő eltérés mutatkozik. E distinkciók nyomán válik lehetővé a szöveg allegorikus olvashatósága. Az aranybogár (The Gold-Bug) című novella szerzőnk szerint nem más, mint egy palimpszeszt (Genette) olvasata, amelyben a két kvázieredet (az aranykincsről szóló pergamen, valamint a scarabeus) egymás nyomaiként értelmezhető: „[az] elbeszélés, a szöveg »keletkezése« ezért nem köthető kizárólag sem az egyik, sem a másik pólushoz. Mindegyikük a másik nyomra utal, azaz egymás nyomaivá válnak...” (25.) Mindezt talán összetettebbé teszi az, ahogyan az utóbbi történet válik egyre fontosabbá, elértéktelenítve az előbbi történetet, az aranybogárét. Tehát a történet nemcsak az aranybogárról szól, hanem arról is, hogyan és miért nem szól(hat) róla a történet. Véleményem szerint az ahogyan a második történetmondás válik fontossá, az elbeszélőnek a tudását, a novella végső alakulása (a csontok előtti megtorpanás) pedig magának Legrandnak a tudását is töredékesként mutatja fel. Amilyen mértékben elbeszélhetővé válik a történet, olyan mértékben válik egyidejűleg elbeszélhetetlenné is (elrejtve önnön eredetét) Orpheusz Könyvek, h. n., 1999.