Korunk 2002 (III. folyam 13.)
2002 / 3. szám = Tudomány - hatalom? - MŰ ÉS VILÁGA - VÁRI GYÖRGY: Elbeszélhetőség, törékenység, sorstalanság
107 harmonizálnak velük. „Egy tragédiában nincs helye nemtelen vagy alacsonyrendű életformáknak.”11 Mindenfajta cselekményesítés szükségszerűen szelektál a tények között, „mégpedig úgy, hogy egy részüket háttérbe szorítják vagy alárendelik, más részüket kiemelik, karaktert adnak nekik, motívumokat ismételnek, váltogatják a hangszínt és a szempontokat, eltérő leíró stratégiákat alkalmaznak, vagyis használják mindazokat a technikákat, amelyeket egy regény vagy színdarab cselekményesítésekor megszoktun”.12 „Tehát a történelmi szerkezetekről és folyamatokról készített magyarázatainkat sokkal inkább az határozza meg, hogy mit hagyunk ki a reprezentációnkból, és nem az, hogy mit veszünk be. A történész ugyanis azzal a kegyetlen képességével mutatja be, milyen belátó és intelligens, hogy bizonyos tényeket figyelmen kívül hagy, hogy azután másokat egy érthető történet elemeivé tehessen."13 Azonban annak a narratívának, amely a holocaustot idillként akarja elmesélni, minden, a holocaust szempontjából releváns tényt (marhavagon, gázkamra, krematórium, Appelplatz stb.) figyelmen kívül kell hagynia ahhoz, hogy megőrizhesse koherenciáját. Vagyis nem a genocídium bizonyos aspektusait kiemelve, másokat háttérbe szorítva válik megalkotott történetté, hanem a holocaust eseménye(i) helyett más eseményeket idillikusan cselekményesítő történet, amely a holocaust történetének állítja (hazudja) magát. Tipikusan ilyenek a holocaust-revizionista történetek, melyeket teljes joggal zárunk ki a diskurzusból, akár episztemológiai, akár etikai alapon tesszük ezt. Nyilvánvaló tehát, hogy bár minden bizonnyal jóindulatúak, tévesek azok a vádak, melyek azt rótták fel White-nak, hogy teóriája, mely szerint a történetírásból kiküszöbölhetetlen a fiktív elem, a történetírás nem a pozitivista értelemben vett igazság birtokosa, a holocaust-revizionisták számára kínál muníciót érvelésükhöz. Annál is inkább, mert ahogy White is utal rá, a revizionisták módszertani értelemben ortodox pozitivisták, saját (hazug és erkölcstelen) történetükről azt állítják, hogy ez az események „valós”, „egyetlen lehetséges” története. Azonban felmerül a kérdés, hogy szükségképpen kizárható és kizárandó-e a lehetséges történetek köréből az Auschwitzról elmondott komikus vagy idilli történetek összessége. „De mi van akkor, ha egy ilyen történetet félreérthetetlen iróniával adnak elő, épp azért, hogy metakritikai kommentárt fűzzenek nem annyira a fényekhez, mint inkább a fények komikus vagy ironikus verzióihoz? Természetesen hiba lenne egy ilyen elbeszélést a fényekhez való hűtlensége miatt kizárni a versenyből. Hiszen még ha pozitív értelemben nem is hű a fényekhez, negatív értelemben lehet az a tréfával, melynek tárgyává a Harmadik birodalomról szóló komikus vagy idillikus cselekménnyel ellátott elbeszéléseket teszi.”14 Alighanem épp ezt teszi a kertészi narratíva. Köves Gyuri például könnyekre fakad a buchenwaldi koncentrációs tábor láttán, megérezve a répaleves illatát: „Kár volt, mert ez a látvány, ez az illat indíthatta el, pedig már zsibbadt mellemből azt az érzést, melynek növekvő hulláma még kiszáradt szememből is pár melegebb cseppet volt képes az arcomat áztató hideg nedvesség közé préselni. S hiába minden megfontolás, ész, belátás, józan értelem, mégsem ismerhettem magamban félre valami halk vágyakozásféle lopott, mintegy az esztelenségétől szégyenkező s mégiscsak egyre makacskodó szavát. Szeretnék kicsit még élni ebben a szép koncentrációs táborban.”15 A könyv végén Köves szintén az idillről beszél: „utamon, máris tudom, ott leselkedik rám, mint valami kikerülhetetlen csapda, a boldogság. Hisz még ott, a kémények mellett is volt a kínok szünetében valami, ami a boldogsághoz hasonlított. Mindenki csak a viszontagságokról, a borzalmakról kérdez, holott az én számomra tán ez az élmény marad a legemlékezetesebb. Igen, erről kéne, a koncentrációs táborok boldogságáról beszélnem nekik legközelebb, ha majd kérdik. Ha ugyan kérdik. S ha csak magam is el nem felejtem. "16 Hayden White teóriája szerint az a nyelv, amit a történelmi események leírásához hasz na és világa