Korunk 2006 (III. folyam 17.)
2006 / 7. szám = Poszt? Modern? - VERESS KÁROLY: A hermeneutika a modern és a posztmodern határán
Veress Károly A hermeneutika a modern és a posztmodern határán A posztmodern filozófiai távlatait M. Foucault, J. Derrida, G. Deleuze, F. Lyotard, J. Baudrillard, G. Vattimo, R. Rorty nevével szokás fémjelezni. A felsorolásból H.-G. Gadamer neve általában kimarad. Vajon miért? Vajon a filozófiai hermeneutika nem tartozik bele abba a szellemi körbe, amelyet a posztmodern gyűjtőfogalma egybegyűjt? Talán valamelyest megvilágítja a „kihagyás”, „kimaradás” fényében tapasztalható homályt az, amit Gadamer az igazság és módszer előszavában mond arról, hogy „miért épp most, ebben a történelmi pillanatban” vált lehetővé a megértés hatástörténeti mozzanatával kapcsolatban az az elvi belátás, amelyet így fogalmaz meg: „A hatástörténeti tudat oly radikálisan véges, hogy a sorsunk egészében előidézett lét lényege szerint túlterjed saját, önmagáról való tudásán.” Azért - mondja Gadamer, vizsgálódásaiból közvetve leszűrhető válaszként a kérdésre - „mert csak a történeti évszázad naiv historizmusának a kudarca után válik láthatóvá, hogy a történetietlen dogmatikus és a történeti, a tradíció és a történeti tudomány, az antik és a modern ellentéte nem feltétlen. A híres querelle des anciens et des modernes immár nem jelent igazi alternatívát”.’ Gadamer egy olyan időpontba helyezi a jelzett elvi belátás bekövetkezésének „történeti pillanatát”, amikor éppen kibontakozóban van - s éppen a modernitás ellenében, amennyiben hitelt lehet adni alapdiskurzusai hangnemének és kritikai irányának - a posztmodern horizontja. Hiszen Habermas a modernitásra jellemző racionalitás instrumentális egyoldalúságát, Lyotard a felvilágosodás szellemiségében gyökere Gyakorta felmerül a kérdés: van-e a posztmodernnek valamiféle saját identitása? Amint a neve is jelzi, a posztmodern sokkal inkább ahhoz képest identifikálódik, amit követ, amihez képest „poszt”-ként azonosítható be, de nincs saját, önmagában megalapozott identitása.