Korunk 2006 (III. folyam 17.)
2006 / 7. szám = Poszt? Modern? - MILIÁN ORSOLYA: Posztmodern: izmus vagy -itás
kortárs magyar irodalomtörténet-írás projektjének keretén belül született frissebb munka kellőképp „hatástalanítja” ezt a koncepciót (Szilasi László: Mintha-változatok. Kézirat). 9. Amint feltehetően abban sem, hogy létezik-e, létezett-e posztmodern, és pontosan mi volna az. A szituáció zavarosságát jelentősen növelik az utóbbi néhány évben felbukkant neologizmusok, amelyek az eredendően homályos kifejezés fogalomkörét újabb korszakolásokkal hígítják még inkább fel. A teljesség igénye nélkül említek néhány példát: klasszikus posztmodern, pre-posztmodern, poszt-posztmodern, dekonstruktív posztmodern, rekonstruktív posztmodern. 10. A posztmodern körüli diskurzusokban hol az irodalomtörténeti, építészeti vagy művészeti, hol pedig a társadalmi, ideológiakritikai vagy episztémé-jellegű megközelítés jut inkább érvényre. Feltehetően a terminus túlhasználtsága és egyben homályos jelentése eredményezi, hogy a magyar irodalomkritikában a kifejezés kilencvenes évek eleji parciális játékba hozásától eltekintve nem igazán honosodott meg. A magyar irodalmi posztmodern létezése mindmáig vitatott, s bár különböző életműveket (pl. Garaczi Lászlóét vagy Kovács András Ferencét), szövegeket (Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba; egy alternatív kánonban Németh Gábor: eleven hal) vagy szövegkorpuszokat (az önéletrajzi fikciók) bevett szokás posztmodemként aposztrofálni, úgy tűnik, valós posztmodern kánonról mégsem beszélhetünk. Megjegyzendő, hogy a kilencvenes évek elején született, a magyar irodalomtörténeti korszakokat átrendező, a modernséget négyfázisú processzusként (klasszikus modernség, avantgárd, másodmodernség, posztmodern) elgondoló koncepció, amely mára széles körben elfogadottá és hivatkozási alappá vált, a posztmodernt a modernizmuson belül helyezi el. 11. A posztmodernt elsősorban nem átfogó jelleggel leírni kívánó munkákban a kifejezés alkalmazásában (ha egyáltalán játékba hozódik) jellegzetes kritikai óvatosság tapasztalható. Az angol nyelvű irodalomkritikában tipikus, a fogalmi behatárolást megkerülő reforémának számít az „úgynevezett posztmodern kor” (the so-called postmodern age) a terminussal szembeni fenntartásokat jelezni hivatott fordulata. Vö. például itt: Herbert W. Simons-Michael Biltig (szerk.): After Postmodernism. Reconstructing Ideology Critique. SAGE Publications, London-Thousand Oaks, New Delhi, 1994. A szkepticizmus ennél explicitebb megfogalmazása a PP-ben így bukkan fel: „Szükségünk van-e még erre a szóra?” PP. 17. Hassan igenlő válaszát ugyanakkor éppen a kifejezés diskurzusépítő és -termelő képességére alapozza: eszerint a posztmodern - minden viszonylagossága ellenére - mára visszavonhatatlanul beépült a hermeneutikai fogalmak szótárába, s értelmező/reíró kategóriaként úgy-ahogy, de úzusban van. 12. Vö. „a posztmodern elme önmegértésre, önreflexióra hajlik, mintha egy korszak kétértelmű önéletrajzát szándékozna megírni” PP. 14. (Kiemelés tőlem - M.O.) A „korszak” kifejezés alkalmazása mellett egy ennél nyilvánvalóbb korszakolási intencióról ad számot Hassan az amerikai kultúra némely, világosan differenciálható fejleményének a „modernizmus kritikus megváltozásának” vagy „végének” (PP. 15.) címkéjével való felruházással. 13. Hans Blumenberg: A korszakfogalom korszakai. Helikon, 2000/3. 303-324. 313. 14. PP. 14. 15. Hayden White elgondolása. White munkásságát a posztmodern filozófiák történettudományi leképeződéseiként tartják számon. Vö. Hayden White: A történelem terhe. Osiris Kiadó, Bp., 1997. 16. Vö. A posztmodern állapot. Lyotard koncepciójának remek áttekintését nyújtja Farkas Zsolt: A paralógia lovagja. In: Vő. Mindentől ugyanannyira. Pesti Szalon Könyvkiadó, Bp., 1994. 9-45. 17. Vö. Ihab Hassan: A posztmodernizmus egy lehetséges fogalma felé. In: Bókay et al. (szerk.): i. m. 49-59. 18. PP. 11. 19. Vö. két hassani szócsaláddal: „a részletek, a hibriditás, a relativizmus, a játék, a paródia, a pastiche, egy ironikus, anti-ideologikus beállítódás, a giccsel és a camppel határos étosz” (PP. 11.) és „meghatározatlanság, immanencia, textualizmus, hálózatok, high-tech, médiavezérelt társadalom és ezek alrendszerei” (PP. 13.). 20. PP. 14. 21. PP. 14. 22. Vö. a blumenbergi „véglegességgel” 23. PP. 15. 24. Burkhart Steinwachs: Mit nyújthatnak az (irodalmi) korszakfogalmak? Helikon, 2000/3. 324-334. 25. Steinwachs: i. m. 325. 26. Amennyiben Hassan egyetért a Leslie Fiedler szerint a hatvanas évek Amerikájában bekövetkezett „nagy szakadásnak” ideájával, azaz a posztmodernnek a modernhez viszonyított másságával, annyiban sokkal inkább a strukturális korszakfogalom által reprezentált idő- és történelemszemlélettel operál. Ez ugyanis „mindig feltételezi a társadalmi élet területeinek kapcsolatrendszerét és egy történelmi korszakszerkezet meghatározott elvek szerint lezajló mozgásösszefüggését, amely korszakok közötti vonatkozásokat vetít egymásra” (Steinwachs: i.m., 325.). Talán szükségtelen megjegyeznem, hogy Hassan ezzel a maga által felállított modern/posztmodern merev, zárt, dualisztikus oppozíciósorozatot visszhangozza. 27. PP, 16. 28. Az idézetek mind innen: PP, 17. 29. Hassan többször hangsúlyozza, hogy a kifejezést csak a kulturális elsősorban a művészeti jelenségek számára tartja fenn. Vö. PP. 11, 12, 17. Terminológiáját azonban maga sem tartja tiszteletben: a „posztmodernizmust” néhol nem az itt vázolt értelemben, hanem korszakfogalomként vagy a társadalmi-politikai rendszerként elkülönített, Lyotard posztmodern kondíciójához erősen közelítő „posztmodernitás” értelemben használja. Lásd például a „konceptuális hibák” listájának 5. pontját, ahol, noha a korábbiakban a stílusirányzatot jellemzi, itt mégis egy, a szórakoztatóipart, a filozófiát és politikát is érintő átfogó jellegű modellről beszél (PP, 16-17.) 30. PP, 13. 31. PP, 12. 32. PP, 12.