Korunk 2008 (III. folyam 19.)
2008 / 3. szám = Blog, napló, irodalom - MŰ ÉS VILÁGA - BENKŐ KRISZTIÁN: Szinekdoché és önkívület
arra is rávilágít, hogy a célelvű történelmi narratíva a Jelenések profanizálása vagy vulgarizálása. „A szinekdoché mítosza a komédia álma - írja White Ranke kapcsán egy olyan világ előérzete, amelyben minden küzdelem, viszály és konfliktus feloldódik egy tökéletes harmónia felismerésében, olyan állapot elérésében, amelyben minden bűn, erkölcstelenség és ostobaság végül úgy tárul föl, mint a társadalmi rend létesítésének eszköze, ahová a darab végére eljutunk.”12 Ebben a felfogásban - a Biblia tanításával ellentétben - a bűnök feloldódnak egy ideális társadalom földi paradicsomának elnyerésével, de a komédia alapszerkezete mégis rokon az apokalipszis történetével: a végkifejletben a „jók” elnyerik jutalmukat, a „gonoszok” méltó büntetésüket. Ezeknek az értékkategóriáknak a definiálása persze meglehetősen esetleges. Az apokaliptikus képlet nemcsak a történelmi, de az irodalmi - vállaltan fiktív - szövegekben is jelen van, sőt „bármely irodalmat könnyen olvashatunk apokaliptikusként", ahogy Wank Kermode állítja The Sense of an Ending (1967) című könyvében, ugyanis „a klasszikus narratív szerkezet - fokozódó cselekmény , tetőpont (climax) , lezárás (denovement) - az apokalipszisre vezethető vissza. Kermode úgy érvel, hogy a narratív irodalom és az apokalipszis egyaránt a zárlat, a »befejezés érzése« iránti igényen alapul: amit az élet nem ad meg nekünk, az után képzeletünkben vágyódunk, az így létrehozott konstrukciók mind a »világi« irodalmat, mind az apokaliptikusnak nevezett vallásos írásokat magukban foglalják.”13 A történelmi regény műfaja - jelen esetben A rajongók - az apokaliptikus végkifejlet iránti igény kielégítése mellett János Jelenéseinek ambivalens karakterét is magában foglalja: egyszerre számol be történelmi üldözésekről és a jövőről megfogalmazódó látomásokról.14 A 1850-es, '60-as években Magyarországon az apokaliptikus útkeresés a teljes irodalmi életet foglalkoztatta, ezért is erős hangsúlyt kap A rajongókban a különböző történeti korok - a regény témáját képező történelmi korszak, Kemény Zsigmond kora és a mindenkori olvasó horizontja - közötti dialógusviszony. A „katastroph” és a „kozmikus tragédia” hangulata a szabadságharcot követő évtizedekben az emberi életnek és a nemzet életének, sorsának kontextusában egyaránt megfogalmazódott: „honnan ered és hová tart az egyéni élet (ami jóval később, 1877-ben lesz közvetlen főtémája Arany Honnan és hová? című versének, de egyes motívumai az 1850-es évekbe nyúlnak vissza), másrészt hová vezet az egész világtörténelem (az 1860-as években nagyrészt ez uralja Az ember tragédiája fogadtatását). Az utóbbi kérdést különösen aktuálissá tette az 1848-1849-es földcsuszamlásszerű történelmi élmény, amelyet a kései Vörösmarty látomásteremtő képzelete az apokalipszis bibliai jelenéseinek mintájára elevenített meg, hol az utána eljövendő megújulás reményével (A vén cigány), hol kétségbeesetten, annak lehetőségét is megtagadva (Előszó). Mindez formálta Toldy tudományos nagyműfajának szemléletét, a mindegyik változatban ott lappangó dilemmával együtt: végső soron földi vagy égi hatalom határozza meg az egyéni és közösségi élet irányát?”15 Kemény Zsigmond 1858-59-ben készült regényében a 17. századi Európa vallásháborúinak és az Erdélyi Fejedelemségnek a megidézésén keresztül tesz kísérletet saját korának értelmezésére. A 17. század kezdete és közepe „a járványszerű háborúk (pandemic war), a forradalmak, a boszorkányüldözések, a szellemi zavarodottság kora volt, a félelem és remény apokaliptikus feszültsége talán erősebb és áthatóbb volt, mint valaha Európában. Mind a reneszánsz »végzet«, mind a reformáció korabeli »gondviselés« az emberi tehetetlenséget fejezte ki az utolsó dolgokkal szemben, és ekkor még a legközvetlenebb valóság is gyakran tűnt fenyegetőnek. Különösen a protestáns régiókkal kapcsolatban nem túlzás egy dominánsan melankolikus kultúráról beszélni ebben a korban, a szélsőségek hangulatáról, melyben a félelem, a türelmetlenség és a tehetetlenség versengett az idealisztikus re-