Korunk 2008 (III. folyam 19.)
2008 / 3. szám = Blog, napló, irodalom - MŰ ÉS VILÁGA - BENKŐ KRISZTIÁN: Szinekdoché és önkívület
BENKŐ KRISZTIÁN SZINERDOCHÉ ÉS ÖNKÍVÜLET Apokalipszisértelmezések Kemény Zsigmond A rajongók című regényében ■ A próza és líra hagyományos megkülönböztetése értelmében a költői műfajokkal szemben a regényeken, elbeszéléseken kevésbé kérhető számon a retorikus nyelvhasználat, amely szempont különösen termékenynek bizonyult a metaforáktól mentes nyelv pozitivista eszményét beteljesítő realista regény felértékelődésében. Korántsem ennyire egyértelmű azonban, hogy „a regényben a stílusnak sokkal kisebb súlya van, mint a lírában, és nem a metaforák játsszák benne a döntő szerepet, hanem az előfeltevést vagy következményt jelölő kötőelemek és a lélektani alanyra visszautaló névmások, illetve kihagyások, amelyeket a metonímia kiterjesztett értelmezésével is összefüggésbe lehet hozni”. A 19. századi (történelmi) narratívák vizsgálata során Hayden White arra a megállapításra jutott, hogy e korszak szövegeinek értelmezésekor közelebb visz az igazsághoz a Kenneth Burke-féle „négy mestertrópus” rendszere, mint az ugyancsak nagy hatású jakobsoni metafora-metonímia ellentét. White érvelése szerint „a figuratív nyelv négypólusú vizsgálatának megvan az az előnye, hogy így ellenállunk a stílus alapvetően dualisztikus koncepciójának [...] nem kényszerülünk arra, mint Jakobson, hogy a 19. századi irodalom történetét felosszuk egy romantikusköltői-metaforikus, illetve egy realisztikus-prózai-metonimikus hagyományra. Mindkét hagyomány tekinthető úgy, mint egy olyan diskurzus elemei, amelyben a nyelv használatának összes tropológiai stratégiája jelen van, de a különböző íróknál és gondolkodóknál különböző mértékben.” Mindez kiválóan nyomon követhető Kemény Zsigmond életművén belül is, ahol az európai realista regény hagyományainak megfelelően a metonímia az elsődleges trópus, de prózájában fontos szerepet játszik a metafora és szinekdoché is, „hiszen Kemény egyaránt vonzódott a romantikához és a pozitivizmushoz, s e két irányzat képviselői - így a magyar író által is jól ismert Michelet és Ranke - a metaforát, illetve a szinekdochét szerepeltették rendező elvként műveikben”. Értelmezői előföltevésem szerint Kemény A rajongók című regényében a négy mestertrópus (metafora, metonímia, szinekdoché, irónia) összjátékát a szinekdoché központi szerepe szervezi, ezért ezt a szóképet érdemes részletesebben tárgyalnunk. Egyes teoretikusok a szinekdochét külön trópusként azonosítják, mások a metonímia speciális esetének tekintik, vagy funkcióját teljesen alá is rendelik a metonímiáénak. A szinekdoché leírásában a legáltalánosabb tendenciát Richard Lanham definíciója képviseli, mely így hangzik: „a rész alárendelése (substitution) az egésznek, nem a fajtának vagy fordítva.”5 Roman Jakobson megállapítása szerint mind a szinekdoché, mind a metonímia az „összefüggésen” (contiguity) alapul.8 A különbséget abban látja, hogy - bár midkettőnél szerepe van a rész-egész viszonynak - az előbbinél a kapcsolat külső (external), pl. amikor a „toll” szó áll az író helyett, míg az utóbbinál belső (internál), pl. „vitorla” a hajó jelentésében.7 véleményével azonban kevesen értenek egyet, és a retorikák által. Részlet egy hosszabb tanulmányból 89 mű és világa